Somogyi Néplap, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-06 / 207. szám
SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1951 szeptember 6A MAORT-szabotázst eleveníti meg a megyei filmhéten bemutatásra kerülő „Gyarmat a föld alatt' új magyar filmalkotás című megyei filmhét keretében kerül bemuttílá'Sta a ,,Gyar- mrit a föld alatt‘ című új magyar filmalkotás a „Roldog nyár“ című szovjet filmmel egy id öben az Ápol' lo filmszínházban. Ennek az új magyar filmnek bemutatásét „Kiváló munkásaink“ című kiállítással kapcsa'jók egybe. Ezen a kiállításon meglódultjuk dolgozóink legjobbjait, akik a termelés terén hatalmas eredményeket értek el. Maya a film egy három évvel ezelőtt lezajlott per, a MAORT ügy okmányai alapján készült. Ez a per bebizonyította, hogy a Magyar- országon lévő amerikai olajvállalat elszabotálta gazdag olajldncse- ink napfényreho zását, tudatosan végzett sikertelen olaj fúrásokat. A vállalat amerikai és angol vezetői, valamint magyar bérenceik a tár* gyaluson beismerték, hogy a föld alatt akarták megőrizni az olajat arra az időre, midőn Magyarországon a politikai rendszer változása a Standard részére biztosítja a has-nothajtó kiaknázást■ S ugyanezek az emberek képesek voltak nagymennyiségű olajat kitermelni akkor amikor az olaj a náci hadi- gépezetet szolgálta, z a rendkívül érdekes per, amely a magyar dolgozók óriási felháborodását váltotta ki, — adta a „Gyarmat a föld alatt“ cr mű film alapgondolatát. A film^az államvédelmi szervek nyomozó munkáján keresztül világítja meg az összeesküvést. Barlát, a MAKIRT olajipari vállald! főmérnökéit egy reggel furcsa körülmények között elgázolja egy autó. A gázolás nem halálos, de a főmérnök kézéiből eltűnt aktatáskája, amely fontos tervrajzoka> tar almozott. Az Államvédelmi Hatóság nyomozni kezd. Sorra jelcnr nek meg a tanuk s vallomásaik során megelevenedik a múlt. Látjuk amint a magyar állam megbízottja, Nyerges termelési ellenőr a MAKIRT telepére «érkezik, s ott csakhamar érdekes eseményekre lesz figyelmes. A vállalat vezetői szerint nem tudnak több olajat kitermelni, a kutak kimerültek. .1 munkásoknak azonban nzósi a véleményük. Más a véleménye Barla mérnöknek, az idős szakembernek, szakmája rajongójának■ Szerinte nagymennyiségű olaj rejlik a föld alatt. The az igazfffóság minden tagja harcol a dolgozók és a mérnök véleménye ellen, mert tudatában vannak annak, ha az ő terveik megvalósulnak, akkor az ő szabotázsakciójuk meghiúsul és napvilágra kerül. Éppen ezért semmitől s\em riadnak vissza, még a gyilkosságtól sem. Fokozzák harcukat a munkások ás q mérnök ellen, amikor megérkezik Mr. Dalton, a cég amerikai megbízottja, aki erősebb ellenállásra kényszeríti a vállalat magyarországi vezetőit. J^arla mérnök tervét vissza- utasítják, majd újabb fegyverhez folyamodnak, arra akarják őt rábírni, hogy hagyja itt hazáját ás menjen ki Amerikába. Amikór ez a tervük is megtörik a főmérnök becsületességén, akkor rabló- gyilkosság eszközéhez nyúlnak. De nem sikerül sem a főmérnök m3g- gyilkolása, nem a terv megsemmisítése — helyet'e saját vermükbe esnek, mert az Államvédelmi Hatóság felgöngyölíti az egész bandát. Ebben segítségükre vannak az üzem munkásai, a\kik a kommunisták irányításával az összeesküvés felgöngyölítése után kezükbe veszik a vállalati vezetését és lehetővé teszik, hogy minél nagyobb meny- r.yiségben termelje az életet jelentő — a; iparnak oly döntő fontosságú — okijat a nép állama számára. ^/j film főszereplői között ott látjuk a Kossutlrdíjas Ladányi Ferencet, n Magyar Népköz- tármság érdemes művészét, az ugyancsak Kossuth-díjets Bihari Józsefet, valamint Manyai Lajosé, Benkö Gyulát, Rajczi Lajost, Ajiay Andort, akik valamennyien jólismert, külföldön is népszerű színészei a magyar filmművészetnek. A film nagy érdemei, hogu feltárja dolgozóink-előtt a- ellenség káros munkája’, leleplezi őket, de másrészről bemutatja a felvilágosult ipari munkásság harcos kiállását a saját jövője érdekében. A film az tóéi karlovy-vary-i filmfesztiválon elismerésül „Dicsérő elismerést“ kapott. Jelenet a „Gyarmat a föld alatt“ című filmből Kaposfőn a jó népnevelő munka mellett alkalmazzák a begyűjtés törvényét is a késlekedőkkel szemben A kaposíőí községi tanács és pártszervezet jó népnevelő munká val viszi előre a begyűjtést. Hat népnevelőbrígád végzi állandóan arankáját. A népnevelők felvilágosító munkája nem eredménytelen, — amelyet megkönnyít a kommunisták és a tenácstagok példamutatása. Vákovics György tanácstag 350 Jó eredményeket értek el a kaposvári motorkerékpár- versenyzők Szekszárdon a háztömbkörüli versenyen vül indult az 500-as futamban Gröller József 750 es BMW. máso. 125 kcm. futamban Győrfi második helyen végzett, 250 kcm. futamban Zumics másodk, 350 kcm. Kőműves Sándor első, 500 kcm futamban Ivanov fölényesen nyerte a versenyt. Versenyen kídik lett. Horváth Fernec 125 kcm. előfutamát fölényesen nyerte és a döntőben az első helyről motorhiba miatt kiállt. APRÓHIRDETÉS SZÍNHÁZ: Ma, csütörtökön este 8 órakor B-6 bérlet: Cigánybáró. Káposztáshordót minden meny- nyiségben vesz y földművesszövetkezet. Budai N. Antal-u. 5. Asztalok és székek, használt boroshordók eladók. A hordók kölcsönbe is kaphatók Kaposváron, Fö-u. 45., háztulajdonos. 704 * * * Apróhii detiéa szavanként hétköznap 80 filler, vasár, és ünnepnap 1 Ft Kereres hirdetés hétköznap 1 hasáb 1 mm. 2.50. vasár- és ünnepnap 3 Ft Hirdetési díjak bélyegben, vagy utal ványon is beküldhetők a kiadóhivatalba. váwnst mozi Szeptember 1—7-ig TKlItimH Verdi világhírű operája filmen Vasárnap délelőtt fél 11 órakor, 1 forintos helyárakkal MATINÉ! Két pajtás Előadások kezdete fél 6 s/t 8-kor, vasárnap 4, 7 és Vz 9-kor százalékra, ifj. Mauer József 181 százalékra teljesítette beadási kötelességét. A versenyben nem ma rád le Nícs József né 8 holdas dói gozó parasztasszony sem, aki 207 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. De vannak olyanok is, akik nem akarnak hozzájárulni a szocializmus építéséhez. Padlásra hordva gabonájukat, tartogatják, „várnak“. Ilyen például Suríndt György 12 holdas középparaszt, aki 239 kiló gabonával tartozik államunknak, holotf van 257 kiló feleslege, vagy Csordás József 10 holdas középparaszt, aki 147 kilő gabonával tartozik és 1449 feleslege van, Szalai Sándor dolgozó paraszt, akinek 16 mázsa felesle. ge van és nem adott be semmit, bár a népnevelők és a tanács elnöke többször megmagyarázta a beadási kötelezettség teljesítésé nek fontosságát. Az ilyen dolgozó parasztok közt még szívósabb fel világosító munkát kellene végezni és fel kell emelni a késlekedők beadási kötelezettségét. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: BOGNÁR ILONA Felelős kiadó: QABRI MIHÁLY Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u, 6.. I, em Telefon: 901. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május l_u. 21. Telelőn: 999 Előfizetési díj: 'havi 11 — Ft. Uj-Somogy nyomda, Kaposvár, Laftiroká Sándor-u 6. az. Nyomdáért telel: MOJZER ISTVÁN § P Q> R T; Somogy az utolsó helyen a megyék versenyében Félévi k iértékelés után megái - lapítást nyert, hogy Somogy megye utolsó a sportfejíesztés terén. Ennek csak egy magyarázata van, mégpedig az, hogy sportvezetőink rossz munkát végeztek. Ma a sport állami feladat és sportvezetőink nem tekintik még annak. Nem ismerik fel a sport jelentőségét és különválasztják a mindennapi munkától. A magyar sport diadalmas utat tett meg a felszabadulás után. Komoly tényezője a békéiért vívó t harcnak és nem lehet különválasztani a termelő munkától, mert szerves része. Miért nem tudja Somogy megye teljesíteni a fejlesztési tervet, amit az év elején a megyének kiirtak? gyénk elfoglalja a megérdemelt: helyét a magyék közötti versenyben. Azért, mert a sport nemcsak egy sportágat jelent, hanem a sport minden ágát. Sportvezetőink, ha sportról beszélnek, akkor csak a labdarúgásról van szó. Ez helytelen, mert sok ezer és ezer dolgozó van. aki szívesen sportolna a sport többi ágában, ha erre a sportkörök lehetőséget adnának. Joggal lehet felvetni a kérdést a sportkörök felé, hogy miért nincs úszó, kosárlabda, torna, kerékpár, atlétika, stb. szakosztályuk, amikor a fejlesztési terv nemcsak a labdarúgást írja elő. Vannak küzdő sportok, ahol tömegével volnának jelentkezők, akik szívesen birkóznának, boxöinának, atl'étizálnának, de nincs meg a lehetőségük mert a sportkörök vezetői még helytelenül fogják fel a sport kérdését. Sem időt, sem fáradságot nem ismernek, ha pl. egy játékos leigazolásáról van szó, de nem érnek rá, ha más sportágról akar valaki tárgyalni. Ezért van Somogy megye az utolsó helyen. Sportunknak nem az a célja, hogy rn’nél többen sportoljanak, hogy minél töbebn sportoljanak. Az MHK-próbázásokkal a dolgozók tömegeit lehet bekapcsolni a rendszeres testnevelésbe, minden nap vannak kiváló eredményeket elért dolgozók, akik eddig nem sportoltak és örömmel sportolnának más sportágakban Ezeket kellene foglalkoztatni a sportköröknek, nem pedig játékosokat hozatni. Egyik sportkörből a másikba ígéretekkel csábítgatni. Ha majd sportvezetőink felismerik a szocialista sportot és szocialista szemmel nézik, akkor Somogy nem fog az utolsók között végezni a sport vonalán. Egyik jelentős kérdése a terv •íeljestíésének az, hogy sportköreink a tervvel kapcsolatos jelentéseket ’dőben megküldjék a TSB- nek, hogy tiszta képet tudjanak kapni arról, hogy hol van lemaradás. A szocialista sportnak nem tiszteletbeli tagokra, van szüksége, hanem dolgozó, építő sportvezetőkre. Helytelen az az álláspont, amit egyes üzemi vezetők válaszolnak a sportkérdésekre, hogy nem érnek rá sportolni, mert fontosabb a termelés. Ez nem vitás, de ;a sport is fontos és nem lehet különválasztani a. termeléstől, mert a sporttal előkészítjük a dolgozók ezreit a magasabb termelékenységre. Beteg, vézna, egészségtelen emberekkel nem tudjuk a termelési eredményeinket növelni, míg edzett, sportolókkal, a sportban kierősödött dolgozók az emberi teljesítmények legmagasabb fokát tudják megdönteni. Sportvezetőinknek szocialista szemmel kell nézni a sportot és akkor meOTEVES TERVKOLCSON III. SORSOLÁSA A ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLÁN szeptember 6-án ünnepélyes megnyitó szeptember 7-én, szabad belépés délután 3 órától szeptember 8-án, szabad belépés délután 3 órától szeptember 9-én, szabad belépés délelőtt 9 órától Az MHK-ban a csurgói járás az első a járásuk versenyében A csurgói járási TSB jól fog*a< meg az MHK testnevelési munkát már a tavasz elején iéb ennek ar eredménye az, hogy az előírt idő' e’ott majdnem teljesen befejezte á próbázásokat a járás területén. A. falus: dolgozók teljes próbát tettek, csak az iskolai tanulóknál van még egy-két számból vissza a próba és akkor a járás előirányzatát az MHK vonalon 130 százalékban teljesítette. Ahol a TSB e'nöke jól megszervezte munkáját, ott az eredmény sem maradt e! A falusi dolgozók spartakiád- ián a járási döntőn 63 röplabda- csapat vett részt, ami országos viszonylatban is kiváló eredmény. Az elért egyes számok eredményei is azt bizonyítják, hogy megyénk minden járásában vannak rejtett te. hetségek és lehetőséget k.e-1 adni, hogy ezek felszínre kerüljenek. Ezt a feladatot a iárási tsb e1nöke jól oldotta meg. Példát vehetnek a csurgói járásról a többi TSB II- nökök és járási sportkörök. Kaposvári Vasas megóvta a Kinizsi mérkőzést A Vasas megóvta a Kinizsi ellen elvesztett mérkőzést Auer (Avar) jogosulatlan szereplése miatt. A. megyei TSB az óvás ügyét áttette az OTSB-hez döntés végeit. Az OTSB az ügyben kedden hozott döntést, melyet a megyei TSB szerdán este tárgyal le. Jól sikerült a kaposvári járás spartakiádja Négy előfutam. 100 m. síkfutás: 1. Fekete Jenő Igal 13 mp., 2. Balogh János Igái 13.1 mp., 3. Ékes János Kaposfő 13.2 mp. 1000 m. mezed futóverseny: 1. Cser László Igal 3.12.6, 2. Mórái Jánosi Félsőmocsolád 3-13.6, 3. Karácsonyi Károly Vótapuszta 3.20.5 perc. Távolugrás, férfi: 1. Katona Vince Taszár 4.98, 2. Molnár István Nagyberki 4.77, 3. Feke Jenő Igal 4.75 méter. Gránátdobás: 1. Fekete Jenő Igal 63 méter, 2. Merész Ernő Taszár 57, 3. Molnár István Nagyberki 53 méter. 60 m. futás, női: Kolbert Erzsébet Kaposfő 10 mp., 2. Kiss Margit Félsőmocsolád 10.2, 3 Hetzer Ilonka Félsőmocsolád 12 másodperc. Távolugrás, női: 1. Kiss Margit Félsőmocsolád 3.01, 2. Kolbert Margit 2.98, 3. Vuchner Ilonka Félsőmocsolád 2.55 méter. Gránátdobás, női: . 1. Kolbert Erzsébet Félsőmocsolád 34, 2. Kiss Margit Félsőmocsolád 26, 3. Heiner Ilonka Félsőmocsolád 24. Női röplabdában járási bajnok ellenfél nélkül a Félsőmocsolád; ÁG csapata., A Győri Gazdasági Vasutak Vállalat mozdony- és motorvezetőket, fűtőket, lakatosokat keres azonnali alkalmazásra vidéki üzemeihez. Jelentkezés levélben vagy személyesen, Győr, Sztálin-ut 10. címre. Leányok! Jövőtöket biztosítjátok, a szocializmust építitek a vasipari szakmák 1 • rjr. r r 1 T 1 rí ^.1« lakóhely szerint illetékes • • A l r IV elsajatuasaval. Jelentkezzetek helyi tanácsnál vasipari tanulónak!