Somogyi Néplap, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202 szám)
1951-08-26 / 198. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1951 augusztus 26. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata a növénytermelés 1951—52. évi tervéről övétnytermelesünk színvonala az ötéves terv első két évében jelentősen emelkedett. A Minisztertanácsnak a növénytermelés kétéves fejlesztési tervében meghatározott feladatait a terméseredmények tekintetében sikerűt, teljesíteni, sőt több növénynél túlteljesíteni. A terméseredmények emelkedése a kedvező időjárás mellett elsősorban 'a termelési módszerek megjavításának és az alapvető ta~ lajmunkák jobb végrehajtásának, valamint a fokozott gépesítésnek köszönhető. Az eredmények eléréséhez döntően hozzájárult a Szovjetunió élenjáró mezőgazdaságának te emelési tapéisztalal,ásnak hasznosítása, melynek segítségével a terméshozamok, különösen a nagyüzemi gazdálkodást folytató termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban __ gyorsan emelkedtek. Az eredmények mellett azonban jelentős hiányosságok is vannak a növénytermelés' területén és igen sok lehetőség még kihasználatlanul hever. Ezért a következő évben — elsősorban a termelős>zöv€tke~ zetekben és állami gazdaságokban, - ■- de az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok gazdaságaiban is .—. jelentős lépéssel kell előrehaladni■ a fejlett agrotechnikai módszerek alkalmazása, a gépek fokozott kihasználása. új növények meghonosítása, irdamml a növénytermelési munkák megfelelő időben és módon való végrehajtása tekintetében. Az állami gazdaságokban és ti termelőszövetkezeteknél meg kell szüntetni a földek szétaprózását, sok növényféleség között és törekedni kell arra, hogy a sok munkát igénylő ipari növényekből egy' egy állami gazdaságban vagy termel (iszövetkezeliten általában legfeljebb 2—3 növényt termeljenek. 2. Az 1952. évi növénytermelési terv végrehajtásának biztosítása érdekében tervelőirányzatnak és a kialakítandó termelési körzeteknek megfelelően elő kell írni a kenyér- gabonán és a hereféléken kívül a burgonya, napraforgó, a hagyma, a fűszerpaprika, a dohány, a rost- kender és a rostién kötelező termelését, figyelembe véve egyéb növényeik termelési körzeteit. * 3. A termelési szerződéseket a termelőszövetkezetek .és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok területén egymillió 230 ezer kát. holdra kell kiterjeszteni és a szerződéssel termelt növényeket a tér' mc-LéSi körzeteknek megfelelően kell előirányozni. A termelési szer' ződéseket 1951. évi november hó 30. napjáig meg kell kötni. III. . A terméshozamoknak a növény- termelési tervben előirányzott jelentős emelését elsősorban fejlett, tudományosan megalapozott termelési módszerek széleskörű beve" zetésével kell elérni. A földművelésügyi miniszter, valamint a megyei, járási és községi tanácsok az élenjáró szovjet és hazai tapaszt® latok alapján gondoskodjanak a következő agrotechnikai eljárások alkalmazásáról: A tabjmunkak terén: a) az őszi növények (őszi búza, árpa, rozs, keveréktakarmány sllb.) bevetése előtt a földöt az eddiginél mélyebben, legalább 20 cm-es, de lehetőleg 22—*25 cmles míélyen szántsák meg. b) . Az őszi mélyszántást az eddiginél korábban, már augusztus végén el kell kezdeni. A tavasszal vetés alá kerülő szántóterületeket az ipari növények alá áigiaerővíel, lelgaább 20—22, traktorral 25—27 cm mélyen október hó 31. napjáig a többi tavaszi vetés alá kerülő területen pedig igaerővel legalább 20 cm, traktorral pedig 20—25 cm mélyen, legkésőbb november hó 30. napjáig végezzék el az őszi miényszántest. Azokon a területeken, ahol a múlt évben végzett: mlélyszálntViis nem érte el ezt a mélységet, a múlt évi szántásnál 3 cm"el mélyebben kell az őszi .mélyszántást elvégezni. c) A vetés előtíti és az őszi mélyszántásnál — az istállónrágya leszántásának kivételével — az állami gépállomások és az állami gazdaságok teljesen használják ki az előhántó ekéket! és az ipari növények alá végzett szántásnál elsősorban ezeket használják. d) A (tavaszi vetések előtt ta- lajművelésre elsősorban kultivá- íort, esetleg tárcsát használjanak és tavasszal csak az ősszel szán- tátilanui maradt futóhomokos és szikes területen szántsanak. A trágyázás terén: a) A rendelkezésre álló istálló- trágyát elsősorban kapás- és ipari. nóvénye-k alá (cukorrépa, burgoS. A növénytermelés 1951—52. évi ■tervét az alábbiak szerint kell megállapítani: 1. A kenyérgabona (búza, rozs! vetésterületét országosan 35 százalékban kell előirányozni, melynek teljesítése a termelőszövetkezetek és egyéni termelők számára kötelező. A búza termésátlagát kát. holdanként országosan 9 mázsában, a termelőszövetkezeteikben 9.7 mázsában, az állami gazdaságokban 114 mázsában, a rozs termésátlagát országosan 7.7 mázsában, 'a termelőszövetkezetekben 8.9 mázsában. az állami gazdaságokban 9.6 mázsában kell előirányozni. 2. Állattenyésztésünk színvonalának emelése érdekében a szálas- itakapmálnyok vetésterületét az 1951. évihez képesít 16 százalékkal kell növelni. Biztosítani kell, hogy a termelő- szövetkezetek és állami gazdaságok teljes egészében megteremtsék az állatállományuk ellátására szükséges szálas-, valamint gyökér" és gumós takarmányokat és kötelezően elő kell írni az ország különböző területeinek megfelelően a lucerna, lóhere és baltacín termelését. 3. Fejlődő iparunk ipari nyersanyagokkal való ellátása céljából tovább kell fejleszteni' .az ipari növények termelését. Ezért a gyapot vetésterületét az 1951. évihez képest kétszeresére, a ricinus, vetés' területét két és félszeresére, a szójabab vetésterületét tízszeresére kell emelni és jelentős területen be kell vezetni a koxagiz és kémia f termelését. 4. A- többi növények termelését az ötéves terv előirányzatának megfelelően kell megszervezni és különleges gondot kell fordítani a minőségi vetőmagok megtermelésére. Az 1952. évben 700 ezer kát. hold búza, 270 ezer kát. hold rozs, 85 ezer kait. hold ősziárpa, 200 ezer kát. hold tavasziárpa, egymillió kát. hold kukorica, 30 ezer kát. hold burgonya, 195 ezer kát. hold cukorrépa, 190 ezer kát. hold takarmányrépa, 500 ezer kát. hold napraforgó elvetéséhez szükséges minőségi vetőmagot kell megtermelni. 5. Az 1951. év jó tapasztalatai alapján jelentős lépéssel kell továbbfejleszteni a másodnövények termelését, 1952. éviben 400 ezer kát. hold őszi keve-réktakarmányt és egymillió 100 ezer kát. hold tarlóvptést kell előirányozni- Ezenfelül különösen fokozni kell a rövid tenyészidejű kukorica termelését. 6. Az ország jelenlegi szántóföldi területének növelése érdekében 1951 őszén 110 ezer kát. hold legelő, rét és berek területét szántóföldi művelésre kell bevenni. 7. Az 1952. évben legalább 50 ezer kát. holddal kell növelni az öntözött területet. II. A növénytermelési terv érdekében a következő intézkedéseket kell tenni: 1. A növénytermelési terv felbontásánál fokozottan kell érvényesíteni az ország különböző területeinek talaj, éghajlati és közlekedési adottságait. Azért a földművelésügyi miniszter határozza meg a legfontosabb növények termelési körzeteit és az országos termelési terv felbontását ennek. megfelelően hajtsák végre. legkésőbb az őszi szántással a. talajba ke.” bemunkálni. b) A te.i ;döszakban legalább 3üG állami gazdaságban és 1000 termeiŐszövcih a: etben be kell vezetni az istái o trágya szavvasokba va’á veszt«-;- '-ímentes érleléséi;: és legalább 50 í'iimi gaveaságban és Í0Ü ternmlószóv eUnzetben a nyers foszfát — műtrágyás trágya érleléséit c) Széles körben el kell terjeszteni a fej' trágyázást. A gabonaféléknél1 és kapásnövényeknél mű. :lágyát és hulladéktrágyát (ba- romfitrógya, hamu) alkalmazásával A vetés terén: a) a korai vetés termésfokozó hatásának biztosítása érdekében az egyes szántóföldi növényeket országosan az alábbi határidőkig kell elvetni: Szeptember 15: őszi repce, bi- borhere, ősziáipíi, keveréktakar, mányok. Szeptember 30: rozs. Október 30: eszi búza. Március 10: rostlen, olajlen, lencse, mák, hagyma, tavaszi búza, bükköny, borsó, füves herések. Április 10: tavaszi árpa, zab, lucerna, vórőshere, baltacím, napraforgó, csíllagfürt, cukorrépa, takarmányrépa, cirok. Április 30: burgonya, csicsóka, marhakáposzta, szójabab, kukorica. (Alíöldön) Május 5: rizs, gyapot, rostkender, kukorica (az északi és dunántúli megyékben) ricinus, bab, késői vetésű napraforgó, b) A fenyészterület egyenletesebb kihasználása és a jobb fény- eloszlás éls a megdölési veszély csökkentése érdekében 225 ezer kát. holdon alkalmazni keg^ a ke- reszthe-hosszába való vetést. Ahol a kereszlbe-hosszába való vei[ást nem lehet — lejtők kivételével — 'lehetőleg észak-délirányú vetést alkalmazzanak. c) A tavaszi kalászosoknál a ko rai beérés, a, termelőképesség fokozása érdekében az 1952. évben 30 ezer kát. hold tavaszi búzánál és 120 ezer kát. hold tavaszi árpánál'! jarovizáit vetőmagot kell elve tini. d) A kukorica, napraforgó és a fűszerpaprika itiermelésénél a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok vetésterületüknek legalább 30 százalékán négyzejeis vetést, illetőleg ültetést! alkalmazzanak. e) A kukoricatermelésünknél fokozottabb mértékben rá kel! térni a h brid-kukorica terme,'ésére és legalább 10 ezer kát. holdon meg kell szervezni a, híbríd-kuko- ricave(;őmag termelését. A burgonya vetőgumó termelése megjavítása érdekében 50 ezer kát, holdon nyári burgonya termelését kell bevezetni. A ross, lucerna, kukorica és napraforgó termelésénél nagymértékben kell alkalmazni a mesterséges pótheporsást A termelőszövetkezetek es az állami gazdaságok vetésterüleitük- nek legalább 50 százalékán, az egyénileg dolgozó parasztok pedig vetésterületüknek legalább 10 százalékán végezzenek pótbepor- zásí. 5. Az öntözéses terűiéit ek tervezésénél é'S építésénél meg kell kezdeni az ideiglenes öntözőcsatornahálózat segítségével történő öntözési rendszer bevezetését. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek térjenek át' — mindenütt, ahol erre lehetőség van — a régi kerti és szántóföldi kapás öntözéseknél a Szovjetunió nagyüzemeibe}® bevált barázdás áztató öntözési módszerre, 6. A gabonafélék, valamint a burgonya következőéví vetőmagjait, illetve vetőgumóit szelekció útján kell kiválogatni a legegészségesebb és a legmagasabb termést adó földterületekről, A vetőmagvak és vetőgumók termelésére már tavasszal ki kell jelölni a legjobb minőségű földparcellákat és azokaj, jobb művelésben kell részesíteni. 7. A növénytermelési terv telje sítése érdekében fokozott gondot kell fordítani a növényvédelem fejlesztésére. Ezért a földművelés- ügyi miniszter gondoskodjék a növényi kártevők elleni harc széleskörű megszervezéséről és a növényvédelmi szolgálatot ellátó szervek megerősítéséről. IV. A korszerű agrotechnikai eljárások végrehajtásának biztosítása érdekében. ,a földművelésügyi miniszter gondoskodjék a mezőgazdaság gépesítésének további fokozásáról. • 1. Biztosítani kell, hogy az állami gazdaságokban és a gépállomásokon a gépek kihasználási fokát az 1951. évihez képest legalább 15 százalékkal felemeljék. Á gépi munka minőségének és a gépek teljesítményének fokozása érdekéiben a gép' állomásokon minden brigád számára körzeteket kell kijelölni, továbbá a brigádok számára minden gépet egyéves időtartamra felelősen kiadni. A brigádok élén függetlenített brigádvezető álljon. Az állami gazdaságokban is ki kell jelölni az egyes gépek állandó földterületét. 2. Az állami gépállomásokat kötelezni kell arra, hogy a miniszter- tanácsi határozat agrotechnikai előírásait mindenütt érvényesítsék és a határozatban előírt agrotechnikai módszerek alapján kössék szerződéseiket és végezzék a munkákat. A végrehajtott munkák minőségének fokozott ellenőrzése éra brigádvezető igazolja a munka megfelelő elvégzését. Amennyiben a gépállomás által végzett munka nem megfelelő minőségű, ezt újra el kell végezni, illetve a kárt meg kell téríteni. 3. A helyi tanácsok mezőgazda- sági osztályai a termelőszövetkezetek agronóimusai, a gépállomások p.gronúmusai és a traktorvezetők között szorosabb együttműködést kell létesíteni és a gépállomásokat felelőssé kell tenni területük termelőszövetkezeteinek tervteljesítéséért. Ezért állandó trafctorbrigá- dokat kell szervezni és a termelőszövetkezetek növénytermelő brigádjával összekapcsolva ugyanarra a területre többévi időtartamra kell állandósítani. V. A belügyminiszter és ,a földművelésügyi miniszter a növénytermelési feladatok végrehajtásának biztosítása, valamint a dolgozó parasztok és különösen a termelőszövetkezetek termelési munkájának fokozott segítése érdekéiben gondoskodjék az agronómuSok munká- j án ak m eg ja ví fásáról. 1. A megyei é's járási tanácsok végrehajtó bizottsága mezőgazdasági osztályának főagronámusát a végrehajtó bizottság elnöke és a mezőgazda sú i osztály vezetője mellett tegye felelőssé a megye, illetve a járás területén a növénytermelési terv és a minisztertanácsi határozat előírásainak maradékta" lan végrehajtásáért. A járási fő- agronómusok alá kell rendelni az agrotechnikai kérdések szempontjából a gépállomási főagronómuso- kat és agronómiusokiat. 2. A főagronómusok és a'Írónőin us ok számára a növénytermelés tervének a termelőszövetkezetekben való végrehajtásától, illetve túlteljesítéséitől függően premizálási rendszert kell bevezetni és a leg* jobb eredményekét elérő agronó- musokat kitüntetésre kell felterjeszteni ¥1. A mezőgazdasági dolgozókat a növénytermelés fejlesztése terén végzett kiváló munkájuk elismeréséül kitüntetésben kell részesíteni. 1. Kitüntetésben kell részesíteni az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, gépállomások, a mező- gazdasági tudomány és a mezőgazdasági igazgatás azon dolgozóit és vezetőit, valamint azokat a dolgozó parasztokat, akik az átlagosnál ma. gasabb és minőségileg is kimagasló terméseredmények elérésével, vagy a magasabb termések elérése érdekében kifejtett kiváló tudományos', szervező és. irányító munkájukkal hozzájárulnak a növénytermelés színvonalának emeléséhez. 2. Kitüntetésre a következő termelési eredmények elérése alapján készítsen a földművelésügyi miniszter felterjesztést: gyapot, kukorica) mindenütt i dekákén a termelőszövetkezeteknél Búzából 11 Rozsból 10 Őszi árpáiból 14 Tavaszi árpából 11 Zabból 10 Kukoric. (csöves) 25 Cukorrépából 130 Napraforgóból 8 Lucerna- és vöröS- herema'gból 2 Rosttlenből 18 Rostkenderből 34 Rizsből 24 Gyapotból 4.5 Étk- burgonyából 60 Ip. burgonyából 70 Dohányból 7 „ (kapa) 11 ,, (hevesi, zöld) 20 Fűszerpaprika 10 Kitüntetésre azokat a dolgozókat lehet felterjeszteni, akik a rájuk bízott, illetve az általuk művelt területen a kitüntetésre jogosító magas terméseredményt az illető nö- 1 veiny ©gész vetésterületen eléritek és az alábbi követelményeknek megfelelnek: a) Az állammal szemben fennálló kötelezettségüknek példásan eleget tettek (adó, beszolgáltatás, gépállo- mási díj, sitb.). b) Legalább egy termelési időszakban ugyanazon a munkahelyen dolgoznak. c) A többi termelési ágakban is teljesítették általában a- termelési terv előirányzatát. : A földművelésügyi miniszter ki; tüntetésre terjesztheti fel azokat a mezőgazdasági dolgozókat, akiknek a vetőmagnemesítés, új fajták kitenyésztése, meghonosítása, új termelési és munkaszervezési módszerek és eljárások kidolgozása, illetve meghonosítása terén kifejtett munkássága az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben jelentősen elősegítette a magasabb terméshozamok elérését. KJ ® . •o Ol KJ M > O ► KJ *KJ I — »o V 5 Q. H •* • o TJ B2 171 0) _• . ■o ft H “O KJ .2* Jj M O-X c 3 . E ex o M M olgozó paraszt o * ►— t— ►— a 13 15 19 18 20 22 20 12 14 18 17 19 21 19 15 16 20 19 21 23 21 12 13 17 16 18 19 18 11 12 16 15 17 18 17 30 40 45 45 50 55 50 135 140 • 160 160 180 200 180 9 10 12 13 14 16 14 2.2 2.5 2.8 2.8 3 3,5 3 20 25 27 27 30 32 30 37 40 48 48 55 60 55 26 28 30 30 37 40 35 4.8 5 5.5 5.5 6 6.5 5.5 70 85 90 90 145 120 115 90 120 130 130 150 160 150 8 11 12 12 13 14 13 12 15 16 16 17 18 17 25 30 36 36 42 45 42 15 20 26 26 32 35 32 VII. 1. A Minisztertanács felhívja az állami szervek, elsősorban a földművelésügyi minisztérium, a helyi tanácsok, valamin^ az állami gazdaságok vezetőit, hogy a minisztertanácsi határozat végrehajtásánál adjanak meg minden támogatást a termelőszövetkezetieknek és állami gazdaságoknak, valamint a dolgozó parasztságnak, hogy a határozat előírásait maradéktalanul teljesíthessék. 2. A Miniszteritanács felhívja a megyei, járási és községi (városi) tanácsokat, a termelőszövetkezetek tagjait, az állami gazdaságok és gépállomások dolgozóit, valamint1 az egész dolgozó parasztságot, hogy fokozott, éberséget tanúsítsanak dolgozó népűnk és a. dolgozó parasztság ádáz ellenségei, a kulákok kártevő munkájának megakadályozására. 3. A termelőszövetkezetek tagjai, az állami gazdaságok és a gépállomások dolgozói, valamint (Folytatás a 6. oldalon.)