Somogyi Néplap, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202 szám)
1951-08-02 / 178. szám
SZERDA, 1951 AUGUSZTUS 2. SOMOGYI NÉPLAP 5 A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG IFJÚSÁGA HARCOL A BÉKÉÉRT A TESTVÉRI NÉPI DEMOKRÁCIÁK ÉLETÉBŐL így készül a VIT-re a német ifjúság A német ifjak és leányok milliói sokaséin felejtik el 1950 ama emlé- kezei.es napja!,, amikor a nagy Sztálin az e<ívséges, demokratikus szabadságszerető Németország aktív építőjének nezevje a német ifjúságot. Ez a kitüntető elismerés «agy lendületet adott a íí®tal német hazafiak békeharcának. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya, amely igyekszik megteremi.eni az ifjúság s.keres tanulásának, munkájának, társadalmi tevékenységének és észszerű pihenésének minden előfeltételéi, tavaly törvényt hozott a fiatalok állami, gazdasági és kulturális építésre való széleskörű bevonásáról, az élenjáró, fiatalok felelős munkára. való kiemeléséről és ifjúság tömegeinek a terv teljesítéséért, a munka termelékenységének ■emeléséért vívott harcba való bevonásáról. Az üzemekben szigorúan betartják a munkavédelmi rendszabályokéi;. Az ifjúmunkások, akik egyenlő munkáért egyenlő bért kapnak, egyre nagyobb számban képezik magukat, to- vább az üzemi és technikai iskolákon, a munkás és parasztegyetemeken. A német ifjúság tudja, hogy a 'Német, Demokratikus Köztársaság megerősítéséért folyó küzdelem szerves része az egységes Németországért és a békéért vívóit harcnak, ezéri 'tekinti személyes ügyének az ötéves terv teljesítését és túlteljesítését. Ezért kezdeményeznek a fiatalok tízezrei magasabb teljesítmény eléréséért indított munkaversenyeket. Az egész Német Demokratikus Köztársaságban jól ismerik az Állami-díjjal kitüntetett három fiatal pimai szövőnői — Hertha Gebauer, Ruth Kruppen és Maria Siohl nevét, akik 61.4 százalékról 97.2 százalékra emelték a kitűnő selejtmenies termékek arányát. A ,,Riesa“-kombinát henger- lőcsarnokát, ahol az egész gépsor áll, amelynek hengersorát rendkívüli idő alatt állították helyre az ifjú kohászok, az ,,Ifjúság Csarnokának" nevezték el. Egyre erősödik azoknak az ifjú ■újítóknak a mozgalma, akik elsajátították Korabelnyikova, Bikov, -Csuíkili, Vorosin és a többi szovjet sziahánovlsta. módszerét. A falusi fiatalok százai tanulták ki a traktoros szakma. A Szabad Német Iijúságí Szövetség tagjai élenjárnak a magas terméshozaméra indított harcban. A városi fiatalok brigádokba tömörülve segítenek a falusiaknak a mezőgazdasági munkák elvégzésében. A Köztársasági Népi Kamarának, a tartományi és a helyi hatalmi szerveknek 8161 ifjúsági küldöttjük van. Ez is bizonyítja, hogy mennyire bízik a békeszerető Németország fiatal építőiben. A Német Demokratikus Köztársaság élgárdájának, a Szabad Ifjúsági Szövetségnek 1 millió 737 ezer 500 tagja van, az Ufctörőszervezet- nek mintegy 1 millió 500 ezer. Az ifjúsági szervezetek nagy gondot fordítanak az ideológiai nevelésre. Min (jegy f élmillió fiatal tanulmányozza többezer politikai iskolán és tanulókörön Sztálin eivtárs és Wilhelm Pieck életrajzát. A szövetség tagjait a lenini-sztálini Kom- szomol példája és Lenin, Sztálin tanításai lelkesítik munkájukban. A német ifjúság legnépszerűbb jelszava: „A Szovjetunióval való barátságunk erősítésével védelmez, zük a békét!" A köztársaság fiataljai a, németszovjet barátság hónapjában sokezer új tagot toboroztak a Német- Szovjet Baráti Társaságba,. Egyre szorosabb lesz a kapcsolati a demokratikus Németország és a népi demokratikus országok fiataljai között. Erről tanúskodnak a német és lengyel ifjúság békegyűlései, amelyeket a ha;ármenti városokban tartottak. Tavaly nyáron a mecklenburgi ifjúsági szövetség kezdeményezésére a legyel. ném*t határoa egy régi földesúri birtok területén egy új falu építésébe fogott az ifjúság, amelyet Marchyeskiről, a lánglelkű lengyel forradalmárról nevezlek ej. Az ifjú német békeharcosok, akik S és félmillió aláírást gyűjtő;,'vek a stockholmi békefelhívásra, a békeegyezmény aláírásáén, s a német békeszerződés 1951-ben való megkötéséért indívof! béke- népszavazás idején elérték, hogy a német ifjúság egyhengúan a béke mellett, s a háború ellen szavazott. A nyugatnémet fiatalok nehéz körülményeik közötti folytatják békeharcukat. Nyugat-Németor- szágban közel egymill ó íia- /■ aln'a.k nincs munkája és nem fa- nulhati s a munkanélküliség Da mokies-kardja. függ a fiuk és lányok százezreinek feje felett, akiket az imperialisták és nyugati szekér 'dóik ágyú tölteléknek szántak. A bonni bábkormány azonban hiába tílfötlta be tengerentúli gazdáinak parancsára Nyugati-Német országban a Szabad Hiúsági Szövetség tevékenységét, nem tudva megtörni a nyugatnémet Halfajok béke- akaratáh és a német egység megteremtésére irányuló törekvését. Egyre hangosabban zengenek az ifjúság harci jelszavai: „Németek közös asztalhoz!“, „Hagyjanak ki bennünket az újiafelfegyverzésből!“, „Munkát és kenyereit akarunk, nem háborút!“ — kiáltják a Ruhr-vidék, Daisburg, Hannover, Düsseldorf Kai és leányai. „Semmiféle erő nem kényszeríthet bennünket arra, hogy mégegyszer az oroszokra lőjünk, Munkát, kenyeret és békét akarunk!“ — zúgja München és Kiel ifjúsága. „Nem akarjuk, hogy egy új háború tűsfészkévé tegyék a német földet!“ jelentetve ki az a hét bátor német ifjú, akik az angolok álltai bombázó gyakorlótérnek használt Helgoland szigetén kitűzték a, bé kezászlói. A német ifjúság amely munkájával és békeharcával méltó helye', vívott hi magának a világ haladó, demokratikus fiataljainak -táborában, úgy készül most a berlini Világifjúsági találkozóra, mint a néniéit nép nagy ünnepére. Az ifjúmunkások és sztahá- novisták teljesítményeik fokozásával, a német ifjúság 'tanulmányi eredményeinek megjavításával fogja megünnepelni a VÍT-et. Ajándékok és munkagyőzelmek ezreinek híre özönliik naponta a fővárosba, ahol az ifjúsági munkásbrigádok nagy lelkesedéssel építik. az új stadionokat, sportpályákat, színpadokat mozikat és közös szállásokat a III. Világifjúsagi Találkozóra érkező fiatalok méltó fogadtatására. A kalkuttai lakosság lelkesen ünnepelt'e a gabonái- szállító hajókat A ,,Vilnius1’ szovjet moteroáhajó In- (Illáiból hazatérőben van, a Szovjettumlió. ba. A hajó több, minit 6 ezer tonna búzái szállított India éhező népének. A komBizomolszkaija Pravda tudósítója rádión keresztül beszélgetett Rjabi rtyin kapitánnyal, aki beszámolt a hajó személyzetének élményeiről. Annak ellenére, hogy hajónk a várostól messze kööüt ki — mondta IJjabinyin kapitány — Kalkutta dolgo zói meleg baráti fogadtatást rendeztek nekünk A Vilnus fedélzetére is jöttek küldöttségek Vendégeink lelkesen nézték meg a hajót és elmondották, hogy a Szovjetunió, amikor gabonát küld, nem állít kluzsorázó feltételekéit, mint a Tru. man.kormány A hajónk szeméi-,zee megköszönte az indiai népnek a meleg í baráti fogadtatást A Vilnius, motoroshajó tengerészei az indiai-szovjet barátságnak, a munkásén diákszö vetfeégnek, a Demokratikus Nők szervezeteinek küldő itségeével •való beszélgetések során ismét meggyőződtek. hogy az angol gyarmato sítók által nyomorra és iirfcégire kárhoztatott indiai dbigczó nép őszintén testvéri barátságra törekszik a hatalmas szovjet néppel, « háladió emberiség békebarcának vezetőjével. A kalku taiak kérték, ihqgy adjuk át köszönetükel al szovjet népnek és I. V Sztálinnak a segítségéit. Ki jelen ették, hogy az indiai nép nem akar háborút és küzdeni fog a békéért a szovjet és kínai néppel való bar,á’slágert, A kapitány köztölte, hogy indiai ifjúsági küldöttség utazik, a VIT-re a rr.cr i toros hajó fedélzetén. a. Jól dolgozik Berzence községben a „Szíálin44 eséplőbrigád Berzence község „Sztálin“ cséplőgép brigádja minden időt ráfordít a gép kihasználására, mert 800-as géppel napi 110—120 múzsa® teljesítményi értek el. Ennél a gébnél a népnevelő munkát sem hanyagolják el. Szollár Júlia, a cséplőgép népnevelő felelőse rendszeresen átbeszéli a brigád tagjaival a legfontosabb politikai kérdéseket. így a brigád tagjai világosan látják, hogy a begyűjtés milyen fontos harci terület. Ezért már a gépnél harcot indítanak a gyors begyűjtés sikeréért. A „Sztálini“ brigád tagjai nem bízzák a véletlenre a begyűjtést, hanem meggyőzik a dolgozó parasztságot a gyors begyűjtés jelentőségéről. 1 Szollár Júlia népnevelő felelős pontosan ismerteti a Minisztertanács határozatát a gyors begyűjtés jutalmazásáról. De a brigád többi tagjai is ismerik ezt a rendeletet és így meg is tudják magyarázni a dolgozó parasztoknak, hogy a „C“ vételi jegyre beadott gabona után milyen jutalomban részesül. A jó és harcos népnevelő munkának meg is van az eredménye. Ettől a cséplőgéptől a dolgozó parasztok egyenesen a begyüjtőhelyre viszik a felesleges terményüket. Például Zsiros Istvánná 6 holdas dolgozó parasztasszony 406 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. Babos Antal 160 százalékra. Káplár Péter 150 százalékra tett eleget beadási kötelezettségének. Jó eredményt ért el még Varga Flórián 14 holdas dolgozó paraszt, aki 120 százalékra teljesítette eddig a beadását. Jól bevált a „zöldövezeti44 rendszer A városok folyamatos és bőséges zöldségellátására a kormány ebben az évben az ipari városok körzetében úgynevezett zöldövezeteket létesített, mely kitűnően bevált. Az első vet©menyek már nagyrészt lekerültek a földekről és most minden erővel biztosítani kell a másodvetés jó termését. A termelőszövetkezeti csoportok és a szerződésesen termelő, egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok fordítsanak gondot arra, hogy az elszállításra váró terményeket gondosan osztá- lyezzák és csomagolják. Ha rosszul kezelik a gyorsan romló zöldségféléket, a Mezőker csak alacsony minősítéssel veheti át azokat. A másik igen fontos tennivaló, hogy a most használaton kívül álló inelegágyi ablakokat gondosan rakják el. Nagy kárt jelent a termelésnek, ha a növények csonkjait szedés után kint hagyják a földeken. Gondosan szedjék ki a szárakat és gyökereket és készítsenek belőle félévényfijldet, amiből úgyis hiány mutatkozik minden zöldségtermelőijei. UJ LENGYEL TÉGLAGYÁRTÁSI ELJÁRÁS. Néhány lengyelországi téglagyárban már alkalmazzák az úgynevezett „forró ki- préselésű“ gyártási eljárásit. Bar- toszewicz mérnök a feltaláló, az Ásványipari Központ Egyesülésének vezérigazgaitója ezzel kapcsolatban sajtónyilatkozatban jellemezt« az új termelési eljárás elveit és következményeit. A találmány lényege abban rejlik, hogy forró gázt vezetnek az anyag hígításához. A magas hőfok megkőny- nyífi a formázást és ennek következtében a téglaformáló gép ter- mclékenysége 10—30 százalékkal növekszik. Az új módszer 25—50 százalékos időmegtakarítást eredményez a szárításnál is. ❖ * * — ÉPÜL A SZOCIALISTA BULGÁRIA. Páratlan arányokban folyik Bulgáriában az új ipari válla" latok, vasútvonalak, villanyt ele pék, öntöző rendszerek, lakóházak és kultúrintézmények építése. BulrjtA-' ria legnagyobb létesítménye Dimitrov gr ód városa, ahol az év végéig felépül a Balkán legnagyobb nitrogén-műve- és a „Mórica—3“ villany ccnfrálé. Bulgáriában az idén helyezik üzembe a gözkazángyúrat, egtl gépgyárat, két nagy vizierőmüaet, stb. Befejezéséhez közeledik Szófiában a népi opera ás a zenei színház építése, Plovdivban és Ru- szeban a drámai színházak építése, valamint szerte ®z országban új da' dionok és kórházak építése. Az idén Bulgáriában építési célokra 92 milliárd levát fordítanak, vagyis majdnem két szer annyit, mint 1949-ben. * * * — A CSEHSZLOVÁK IPAR JUNIUS HÓNAPBAN 101.9 SZÁZALÉKRA teljesítette TERVÉTA Csehszlovák Állami Tervhivatal a Statisztikai Hivatal adatai alapján közölte a csehszlovák ipar júniusi tervleljesítését. Eszerint a nehézipar tervét 100.4 százalékra- a könnyűipar 104 százalékra, az élelmezési ipar 101.4 százalékra teljesítette júniusi tervét. Az ipari termelés — beleértve az élelmezési ipart is — a múlt év júniusával szemben 14.3 százalékkal, ezen belül a nehézipar 14.8 százalékkal, a könnyűipar 7.1 százalékkal és az élelmezési ipar 10.4 százalékkal emelkedett. Az év elejétől kezdődően az ipari termelés 101.3 százalékra. ezen belül a nehézipar 107 százalékra, a könnyűipar 102-6 százalékra, az élelmezési ipar pedig 101.3 százalékra teljesítette a tervet* * * — ÁTLÁTSZÓ BETON. Az építészében egyre gyakrabban alkalmazzák az átlátszó betont. Ez az acél-beton és az üveg kombinációja. Az építés úgy történik, hogy először betonból elkészítik a falak vázát és ebbe öntik bele az üveg szemcséket. Az első épít" kezesek igen érdekes eredményeket mutatnak. Az épületek kellemesen mielegek, a falak mf)gas fény átengedő képességei igen világossá teszi a helyiséget és tökéletes a hímgiszigehelés. A kivitele~ zésnél még fennálló nehézségek egyrészt abban állnak, hogy az anyag összehúzódása következtében az öntésnél könnyen rések keletkezhetnek, ahová a víz befolyhat, másrészt gondot okoz még az acélárófvázak merevítésc, amelynek ellen kell állni az anyag feszítő nyomásának. A tervezők úgy vélik, hogy ezeket a nehézségeket is hamarosan le lehet küzdeni és ez az építkezési mód fő" leg a lakóház építkezésnél hnma- remtn nagy teret fog hódítani. * * * — KOREAI DIÁKOK NYARALNAK A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN. Az HTM (Ifjúmunkások Szövetsége) Központi Bizottságának meghívására koreai diákcsoport érkezett Bukarestbe. A koreai vendégeket a pályaudvaron nagy tömeg fogadta. Cornelia Filipas melegen üdvözölte a koreai diákokat és biztosította őket, hogy a román nép teljes szívvel a szabadságáért harcoló koreai nép mellett áll. A vendégek nevében Han Ben En kijelentette, hogy a koreai nép egy percre sem vesztette el reményét a végső győzelemben. A fogadtatáson lelkesen ünnepelték Gheorghiu-Dej, Kim ír Szén elvtársakat és a szabad népek nagy vezérét, Sztálin elvtársat. * * *-- 133 VILÁGBAJNOKI CÍM. A XI. Főiskolai Világbajnoksúg alkalmával az asztali teniszt is felvették anm sportágak közé, amelyekben küzdelem lesz a világbajnoki, címért. .4 13 sportágban összesen 133 főiskolai világbajnoki címért folyik majd a verseny. A Nemzetközi Diákszövetség össze'Sßn 982 arany, ezüst és bronzérmet fog kiosztani. Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke, Otto Grotewohl miniszterelnök. Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának fő" titkára, a Szabad Német Ifjúság Központi Tanácsa, a Német Sportbizottság és számos más intézmény tűzött ki dijakat a kiváló sportolók számára•■f * * SIKERESEN FOLYIK AZ UJ TERMÉS BETAKARÍTÁSA ALBÁNIÁBAN. Az albán állami gazdaságok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok földjein sikeresen halad az új termés betakarítása. Azt a het&lmas segítséget, amelyet a kormány nyújtott a dolgozó parasztságnak, egyedülálló eredmények koronázták. Az átlagos búzatermés sok termelőszövetkezetnél eléri a hektáronkénti 25—28 mázsát. A mezei munkálatoknál komoly segítséget nyújtanak a parasztoknak a nők és a fiatalok. Lusna vidékén 124 ifjúsági, Tirana járásban pedig 99 női önkéntes brigád dolgozik, a földeken. Gondosabb védekezést az amerikai burgonyabogár ellen! A «épünk . ellen indított ámadásnati nem egyetlen módszere az ösiazeeskü. vés és egyéb szabotázsoknak meg szervezése. Erről tanúrkodík az úgy” nevezeti.' „amerikai burgonyabogán’ (kolorádóbogár) terjedése is. A búr. gonyabogár terjedése azt biztvwt la, hogy a támadás politikai és gazdasági télen egyaránt! ikíméíatlenül folyik. Ha nem isiikerül egy nagyszabású összeesküvés, akkor a támadás gazdasági oldaláó alkalmazzák népünk, ellen. Mi. vei Jugoszlávia közvetlen szomszédi Ságban van MagyarorEizággal, így igen jó lehetőség nyilo.lt az amerikai imipeu realisták számára ahhoz, hegy gaz, dasági tekintetben, kárt) tegyen a magyar népgazdaságnak. Ez előtti etgy hónappal tűnt fed az első „amerikai burgonya/bogár’“ ömlik» és) Zákánytelep község hadárában A kellő felkészültség 'hiányában a szaporodás rohamosain. megindul!*, és ma már igen komoly veszélyeket rejt magában. A Földművelésügyi Minisztérium or.i szágszenfe röplapot bocsájtott M amelyben félszólí, lőtte a dolgozó né. peC a burgonyaibogár elleni védekezésre. A felhívás azonban neun mindenütt talált kellő visszhangra, így Pusztakovácsiban sem. Annak «llenár*, hagy j a terjedés veszélyezteti az idei burgo- nyatenmésií, a -kijelöli' felelős teljesein elhanyagolta a kártevő bogár felkutatását. Ennél sokkal el retten több példa a jutái eset. A tamiácsház ablakában a burgonyabogár elterá védekezés fontosságát illusztráló plakátba valaki a ifzáraijáí csomagolt» Ez a körülmény igen szemléltetően' bizonyítja azt, hogy egyeseknek nem ügyük a védekezés, ezzel természetesen akarva, 'nem akar1 va az ellenség munkáját támogatják. A burgonyabogéi felelősök száinukr* kijelölt! feladati végrehatásira :szervezzék meg, ha kell, az, egész falut, de minden erővel akadályozzuk meg a kártékony bogaraik terjedését. VÁROSI MOZI t „Zl Augusztus 1-től 3-ig )“-as találmány Előadások kezdete fél 6 i/t 8-kor, vasárnap 4, V« 7 és >/z 9-kor