Somogyi Néplap, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202 szám)

1951-08-19 / 193. szám

Vasárnap, 1951 augusztus 19, SOMOGYI NÉPLAP 5 A Kaposvári Fűtőház géplakatosműhelyének dolgozói követik Gazda Géza elvtárs kezdeményezését A Kaposvári Fűtőliáz géplakatos műhelyében a dolgozók és a fűtő- ház vezetősége felkarolt minden olyan mozgalmat, amellyel anyag" megtakarítást, jobb teljesítményt lehet elérni. Az egész műhelyben nagy munka folyik. Mozdonyokat javítanak s augusztus 20-ra már készen is akarnak lenni, hogy át­adhassák őket a forgalomnak- Ezek & gépek már az őszi csúcsforgalom­ban teljesítenek szolgálatot. Most a javítás közben a műhely dolgozói minden alkuimat kihasználnak, hogy aa anyagiakőrékossúgi moz­dulómban jobb eredményeket érhes­senek el. A műhely dolgozói egymással pá- rosversenyben állnak. Versenypont­ként egyaránt szerepel a minőség fokozása, a termelés emelése és az anyagtakarékoSság is. Jávori kazán­kovács Hoffman Istvánnal áll ver­senyben. Most Jávori Titusz ycft 150—160 százalékos teljesítményé" vei. Hoffman István is szép telje­sítményt ért el, 140 százalékot. Most minden igyekezetével azon van, hogy teljesítményét emelje és behozza a lemaradást, lehagyhassa Jávorit a párosversenyben. Ez a nemes versengés nemcsak Jávori Tituszra és Hoffman István­ra. hanem az egész üzem dolgozói­ra is jellemző. A versenyben a műhely dolgozói egyre szebb ered­ni énveket érnek el­Kiszélesedett az Alkotmány tiszteletére indult versenyben az anyagtakarékossági mozgalom is Minden dolgozó át-érzi az anyagta" karékosSág jelentőségét S ennek ■megfelelőé*1 * végzik munkájukat. Különös gondot fordítanak a színes fémekkel való takarékosságra, kü­lönösen a sárgarézre. Tudják, hogy erre ötéves tervünkben nagy szük­ség van. Minden szem forgácsot összegyűjtik, ha éhből az anyagból készítenek valamit, hogy a forgó- csők ’összegyűjtve, s beolvasztva újabb aiakálrésZek öntésóne, készí­tésére szolgálhassanak. A műhely' ben még most sem ért véget a fém. gyűjtési mozgalom. A műhely min­den sarkát újra és újra átkutatják s mindén -fellelhető fémet, hulladé­kot összegyűjtenek. Most, hogy Gazda Géza elvtárs kezdeményezését olvasták a Szabad Népben, — .még nagyobb jelentő­séget tulajdonítanak -az anyaggal való takarékoskodásnak. Valameny' nyien bekapcsolódtak ebbe a moz­galomba: Most megvizsgálták a ta­karékossági lehetőségeket, rájöttek, hogy sokkal több lehetőség akad a műhelyben az anyagtakarékosságra mint az't gondolták. A kelleténél na" gyob, használt csavarokat nem dobják az ócskavas gyűjtőbe, liá­néin kisebb méretűt készítenek be" tőle- A törött hordrug-ó függvasakat is felhasználják a csatlórudak sze- lencézéséhez. Azelőtt ezeket a ru­dakat Budapestről, a Főműhelyből vették 80 forintért darabját. Rosta Kálmán a hegesztés­nél új pótanyag helyett ócskaváshuzalt használ, így havi 400 forintos megtakarítást ér el Jávori Titusz mozdonykovács 3 mozdony kijavítása közben rájött arra, hogy a mostani iszikrafogó a mozdonyban szükségtelen és javítá­sa fárasztó. Ehelyett kúpszítát sze­relt a mozdonyra s ezzel eoifeyy mozdonynál miinkaerőmej}tokarí á- sc-n kívül 120 forint értékű megta­karítást érni el. A másik é'szszeríi- sítése az volt, hogy a "mozdony ol­dalán lévő változó kiömlő rudak feleslegesek. Ezekét a javítás során leszereli és új alkatrészeket készít belőlük. A Kaposvári Fűtőház mozdonyla" katos műhelyének dolgozói hamar megértették a Gazda-mozgalom je­lentőségét, s máris valamennyien a kezdeményezés példájára harcot in­dítottak minden hulladékanyag fel- használására, a fokozottabb anyag" takarékosságra. Leleplezték a dolgozók Mészáros Istvánt9 a vízvári fasiszta csendőrt Juhász István élt az Alkotmányban biztosított jogokkal, lehetőségekkel Juhás-z fstván, a nágocsii termelő- tengernyi gond szakadt! rá: hol vető «Szövetiközet tagja sokszor feltette ma. gábain a kérdési! a felszabadulás előJt,. miért ás él ő tulajdonképpen, mi örö­me várt neki az életben? Ddligozot I. mjtovt egy gép,, báró Ru- foMó Zichy Iván uradalmábáh 1,1 éves kora óta. Hajnali 3-tól éjjel 10—11 óráig ment a robot, s mindezekért1 a jövedelme csak arra vol't elég, hogy ő zöldpaprika ímePé ehetett kenyeret is-. Reinidle® í uhára, ci­pőre csak álmában mer I gondolni, szál mára dérhetfeiíüten vágy voltj. 1— Bátó Rubidó Zichy Ivánt gondoskodott! arról is hogy cselédjei ne pubuija-nak el, gondoskodott arról_, hogy_ alaposan ■megszolgálják a kömyöradománynak iá beillő keresetet. ,. A Vörös Hadsereg hős kvonai azonban meghozták Juhász József -számára is azi élet értelmét, mert nemcsak szabadságot /kapott Juhász- -Józset, hanem teljesült legnagyobb vágya Is: földet- is kapott. Földet, amelyre siumimás cselléd ko­bráiban. mini elérhetetlenre gondolt, s am-dyen nemcsak a miuinlka (a®, övé, hanem a munka gyüimöllase i®. Juhász Józtsef élete a felszabadulás­kor új fordulatot vett, A Pániról, a kommunistákról cpak rosszát hallott a régi világban. Sokat halloto a kom­munisták -kegyetlenkedéseiről és retf (tegve várta a Vörös Hadsereget. — Azonban egyszeriben megszűnt a ret­tegése. amikor meglátta a (szovjet katonákat, akik ahelyetu. hogy megr íkezdték volna a fasiszta propaganda álltai beígért öldöklést, odaálltak a gyermekekkel játszani. A földreform során Jubáslz, József is kapó t 8 hold földet és -megkezdte az ű) életet. Ez az új élet azonban nem ment olyan könnyen mint ahogy elkép­zelte még cseléd korában. Bár sokkal jobban élt, mtat a fel- szabadulás előtt, meri iszűkösem meg volt mindene, die mégis egyszerre Az Állami Ellenőrző Központ ellenőrzést tart Somogy megyében Az ÁÉK egyik felülvizsgáló cso­portja ellenőrzést tart jeler^eg So­mogy megyében. Az ellenőrzés ki­terjed a vállalatok, tanácsok, a kereskedelem terére is. Az a célja az ellenőrzésnek, hogy ezáltal is nap" világra kerüljenek a termelés, az áruelosztás, az állami, hivatali szervek munkájának hiányosságai, hogy ezáltal kiküszöbölhetők le­gyenek azok. Az ellenőrzés azonban akkor lesz csak igazán eredményes, ha a szo­cialista ellenőrzés legfőbb követel­ményéhez híven •— széles dolgozó rétegek bevonásával történik. Éppen ezért minden dolgozó, akinek bár­milyen közérdekű, a megye gazda" sági életére, az egyes üzemek, ta nácsok, hivatalok, kereskedelmi vál­lalatok munkájára vonatkozó ész­revételei vannak, közölje észrevéte­leit az ÁÉK ellenőrző csoportjával- Az egyes dolgozók jelentéktelennen tűnő bejelentései is nagy hibákról, viszaélésckről ránthatja le a leplei, éppen ezért hazafias, becsületbeli kötelessége minden dolgozónak, hogy hozzásegítse az ÁÉK ellenőreit megyénk hiányosságainak feltárása" hoz. A közérdekű bejelentéseket a Megyei Tanács épületéiben székelő ÁÉK ellenőrző csoportnál, vagy an. nak címére küldve lehet megtenni. magja nem volt, hol meg fogat ihíái. -yában nem tudta megművelni render sen a földjei,, & így csak alacsony tér,, rrjésáílagot ért d. kevés jövedelmje voli:_ Juhász József így, egyénileg gaz. lálkodva nem tudta megvalósítani azt, unit tenbevcA már feíiszabadlnláskor, rogy e gy kis családi házat; is építi miai- ,ránal-. Juhász József akkor találta meg izémítisá* amikor belépett a '.'ermeéő- :s-j.ukA■ í. 19,"! februárjában liépeffi be, le azóta félév alatt1 többet be tudott we:ez:!i maginak, ntin'l a felszalbadu- ás óla eltelt 6 év alatt egyéni gaz. lá!V>citS'-.d. AmeShP, hogy megvan Juhász Józsefre! mindene, teljesült a vágya 's a csoporUagok felépí­tettek számára egy új házat, amely Pártunk második Kongresszusára el is készült. Juhász Józsefinek ez a ház nem ke- ük semmibe, a csoporttagok aján. léka volt ez,, mjlvel bebizonyítoít'ák i csoport tagjai Juhász Józsefinek, logy örömmel fogiadltiák maguk közé s azt, hogy a 'közösségben minden becsületes dolgozó megtalálja számí­tását!. Most örül csak igazián Juhász József, hogy belépett a csoportba, mert amint mondja, — ennyi, ilyen maglas jöve­delemire nem is gondoltam. Nem meri. fern arra gondotóiv-hogy a félévi el­számoláskor közd 2 ezer forint p&nz- jövedelmam, ezenfelül még giaibonili- jövedelmem is lesz. Érdemes belépni a csoportba, bebi­zonyosodott ez Juhász József előtt1 is. Nem dolgozik annyit,, mini azelőtt és mégis megvan mindene, amire szüksége van. Népünk Alkotmánya, amely Pár­tiunknak a dolgozó nép iránti sízerető gondoskodását tükrözi — Juhász Józsefnek is megadta a boldog élet megteremtéséhez való jogot Mészáros Istvánnak örök életé­ben büdös volt a munka, nem sze­reiéit dolgozni soha és már gyer­mekkorában kalamdvA'f'ya inullletl a végtelenségig büszke volt. Lenéz­te az egyszerű dolgozók' gyermekeit az iskolában, majd pedig később is a falu zsírosnyakú. ,.tehetős“ ku" lákcsemeléi voltak a barátai. Do- logtalan, verek idős természetével megtalálta azt az utat, amely a múlt időknek megfelelően az ilyen emberek számára mindazt biztosí­totta, amire vágyódtak. Jelentkezett csendőrnek, akik közé nyomban felvették, hiszen viselkedésével ki­érdemelte a kakastollas csendőrsi- seikot, alkalmas volt arra, hogy üs­se, kínozza az egyszerű dolgozókat és védje a zsirosnyakuak, földes­eiről:, grófok érdekeit. ■ A vízvári őrsön, ahol szolgála­tot teljesített, sem tagadta meg ön­magát. Büntetlenül ütötte, verte, kí­nozta a munkásokat és ha az urak erdeikei megkívánták, kész volt ar" ra is, hogy ártatlan emberek nya­kára huzasson kötelet a hóhérok­kal. Réme volt a környéknek. Viz- vár, Heresznye. Bélavár dolgozóit állandóan rémületben tartotta, ha valamelyik faluban megjeleni, az ártatlan emberek százai bújtak elő-, le, mert ő nem szívelte a „rongyo* sokat“ és könnyen kijárt egy-ké! pofon, aki éppen útjába akadt. Felszabadulás előtt közvetlenül, ■amikor Hitler fasiszta csapatai megkezdték a visszavonulást, s ve­le egyidőben a dolgozók mozgatha­tó vagyonának elrablását* — Mé­száros István volt az, aki összesze" dette a dolgozó1 parasztok lovait, jószágait. — természetesen ügyelve arra, hogy a kulákoké megmarad­jon, — és elvitette nem egyszer a lovakkal együtt a 4—5 holdas kis- parasztokat is. Ezek aztán betegen, hónapok múlva tértek vissza csa­ládjukhoz, jószág nélkül, lerongyo­lódva. A szovjet katonák megérke" zése előtt Mészáros István kivetkő­zött. A kulákok, a gyermekkori ba­rátai rejtegették jóidéig, közben a dolgozók felejtettek, Mészáros pe­dig igyekezett jó fiúnak mutatkoz­ni. Állást szerzett magának, ahol aztán titokban szervezkedett, gyiij" lőtte az adatokat a véreskezű Tito- nak, Gyilasznak, Rankovicsnak La­káséin határszéli tereprajzokat ké­szételt, ahová bejegyezte, hol meny­nyi fegyveres erőre van szükség egy-egy terrorcselekmény végrehaj­tásához. Mielőtt azonban a saját késziítméayű térképet átjuttathatta volna a határon, dolgozó népünk leleplezte és a megérdemelt helyre juttatta. Mint ahogy minden zsák rnegta, lálja a maga foltját, ugyanúgy Mé­száros is megkereste a neki legal­kalmasabb feleséget, aki semmiben sem különbözik nála. Felesége, Pr-incz Ilona, támasza, egyben leg­bőségesebb szövetségese volt gyalá" zatos terveinek megvalósításábajni. Befurakodott a szövetkezetbe, ahol látszólagos jó munkájáért igazga­tósági tagnak választották meg és a csendőr felesége nyomban hozzá­fogott a munkához. Egy leltározás alkalmával a nehezen beszerezhető közfogyasztási cikkek egész halma­zát hordta lakásálra, lopta el a dolgozó nép vagyonából. Vételi jegyre beadott 67 kiló búzát, és a vételi jegyet meghaimvbtotia, . a szám elé egy egyelt, utána pedig nullát tett és a pénzt 16 mázsa 70 kilogramm gabona után akarta fel­venni de rájöttek és egyszerre fény derült a Méseáros család minden aljasságára. Házkutatáskor élőké" mit az ellopott holmi, a férje által készített térkép és egy levélmáso­lat, amelyet az asszony .írt, hogy rajta keresztül a becsületes kom­munistákat lejárassa. Vízvár község dolgozó parasztjai a volt csendőr leleplezése után meg- könyefcbülttn lélegzettel: fel. Eszük­be jutott egyszerre Mészáros múltja és ökölbe szorultak a kezek. Rá* döbbentek arra, hogy mérges vipe­rát, dolgozó népünk gyilkosát, ha- zaárulcit melengettek keblükön. Olyan ellenséget, akit már régen el kellett volna távolítani soraik kö­zül. Ebből az esetből Vízvár dolog- zói megtanulták azt, amit minden becsületes dolgozónak tudnia kell: ahogy farkasból nem lesz bárány, ugyanúgy a volt csendőrből, nép' nyúzóból soha nem lesz becsületes dolgozó, aki a Párthoz, a munkás­osztályhoz, dolgozó népünkhöz hű. S épp ezért súlyos felelősség ter­heli a pártszervezetet, a vízvári kommunistákat, akik elnézték az ellenség munkáját és egyben újabb figyelmeztetés számukra, hogy so­ha. semmilyen körülmények között ne alkudjanak meg az osztályel­lenséggel, hanem kíméletlenül, for" radalmí következetességgel harcol­janak ellenük, leplezzék le őket. A Mészáros családot internálták a községből s ezzel pontot tettek munkájuk után. De ott vannak még Mészáros barátai, a Csabai kulákok és a többiek, akik semmiben sem különbek nála. Épp ezért az ed­diginél sokkal éberebbeknek kell lenni Vízvár dolgozóinak, elsősor­ban a kommunistáknak. Fokozni kell a harcot az ellenség ellen min­denütt, munkában, áldozatvállalás­ban, a haza iránti kötelezettség tel­jesítésében. A felesleges termény beadásában példát kell mutatni, mert ez a legnagyobb pofon az el­lenségnek, azokért a pofonokért, amelyeket dolgozó népünk a múlt­ban tőlük kapott. Ez az a fegyver, amellyel napjainkban Pártunk ve­zetésével legeredményesebb harcot vívhatunk országunk, dolgozó né" pünk felemelkedésének érdekébe11 és legtöbbet tehetünk békénk, ha­zánk függetlenségéért. A potonyiak jó begyűjtéssel harcolnak a Tito-baiula ellen Alig p ár kilométerre van Potpny község határától Jugoszlávia. Ez a pár kilométer két világot választ el egymástól. A, határon túl az el­nyomás, a robot, a kényszermunka országa van. méhben Jugoszlávia népe rabszolgasorson tölti életét. Az ö munkájukból élnek Titoék pri­békjei, a jugoszláv nép kizsákmá" nyolói, a nagytőkések és kulákok. A határon innen, Potony dolgozó parasztsága boldog jövőjét építi. Polony község dolgozói látják a jugoszláv nép életét és éppen ezért kétszeresen harcolnak a begyűjtés sikeréért. A községben mintegy 90 százalékra befejezték a cséplést, és nagy lendülettel folyik a harc. a begyűjtés sikeréért. Potony község dolgozói • ezideig 50 százalékra tel­jesítették begyűjtési tervüket és a csurgói járásban az első községek között foglalnak helyet. A községi párt szer vezet és tanács már időben készült fel a begyűjtésre és ez nagyban closegiitette a nagy munka sikerét. A tanácselnök szem előtt tartot­ta a cséplőgépek közötti verseny­mozgalom megszervezését is. Ezál­tal — bárcsak két gép dolgozik a faluban — a cséplés mégis gyors ütemben folyik, mert a cséplőbrigá" dók versenyben állnak egymással- A tanácselnök versenyzászlót készít­tetett, melyet a legjobb eredményt elérő cséipiőmunikások kapnak meg. A tanács a cséplőmunkások fel­világosítására is gondot fordít és ezen keresztül elősegíti a begyűjtés zavartalan menetét is. Potony köz­ségben jól dolgoznak a népnevelők. — Eleinte kissé nehezen ment, de most már a gazdák maguk jön­nek be, hogy számítsuk ki a feles" legüket, hogy azt minél előbb bevi- hessél: a földművesszövetkezet rak­tárába — mondotta a tanácselnök. A dolgozó parasztság megfogadja a népnevelők szavait, a pártszerve­zet és a tanács irányítását. Fucskár György például 419 százalékra tel­jesítette beadását közvetlenül a cséplőgéptől. Példáját követte ifj- Mezőfi József 5 holdas dolgozó pa" raszt, aki 345 százalékra és Szeke­res József, aki 190 százalékra telje­sítette beadási kötelezettségét. Nagyban elősegíti a begyűjtést a DISZ fiatalok népnevelő munkája, akik mint cséplőmunkások -végzik felvilágosító munkájukat. Különö­sen Vucseta Katalin DISZ fiatal tűnik ki munkájával, aki 'már nem egy dolgozó parasztot győzött meg arról, hogy azonnal a cséplőgéptől szállítsa be felesleg gabonáját. Potony község dolgozói jó be­gyűjtéssel erősítik a béketábor ere" jét jtó harcolnak a békéért- Titoék és aljas» ügynökeik bárhogy is sze­retnék, nem tudják elérni aljas cél­jukat, mert a világ békéért har­coló népei, közte a példamutatón harcoló potonyi dolgozó parasztok is, megakadályozzák aljas tervei­ket. Jobb munkával, több termeléssel készülnek Alkotmányunk ünnepére * a tahi téglagyár dolgozói A tabi téglagyár dolgozói az idő­járás miatt tervük teljesítésében le­maradtak. Július 1-én a tég.aprésaél még csak 61 százalék volt a 'ne í ''tel­jesítésük. A lemaradás kiküszöbölésé- re a pártszervezet és az üzemvezető­ség felvilágosította ai dolgozókat a tervteJjesítés fontosságáról. Megértei;, te minden dolgozó, hogy ezt a lemar, rsdást csak a muntkaverseny kiszéle­sítésével lehet behozni. Alkotmányunk ünnepére HeW műn-! kavállalások az eddigi eredményeknél kimagaslóbb eredmények elérését se- j gí telték elő. A 61 százalékos terv-1 'teljesítés helyetti már 80 százalékra teljesítették tervüket az augusztus . 20_i felajánlások 'teljesítése közben. A legutóbbi üzemértekezleten a dől. ; gozó,k elhatározták, hogy Alkotmá- , nsyiunik ünnepét .méltóan, munkával ün- , neplik meg. VádLalták, hogy augusz­tus 19-én 8 órás műszakot tartanak, A telep valamennyi dolgozója öröm. ! mel csatlakozott ehhez a fdjániás- hoz. Idős Finittz János kihordó a kő- ■ vetkezőket mondta: ,,Ugy a magam, ' mint brigádom örömmel dolgozunk 19-ién, mert üudjuk, hogy ezzel a szó- j cializmus építését és a békéért ví- vöt': harcot visszük előre.

Next

/
Thumbnails
Contents