Somogyi Néplap, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202 szám)
1951-08-03 / 179. szám
VShAC F.&&I.MTÁMJAÍ EGYESÜLJETEK! Mai számban: A terménybegyüjtés győzelméért. — A Párf. ok(atá3 Háza auguszt us havi programmes.— KisparceHákon soha nem tudtunk volna ilyen termést aratni. — A tcrökkoppányí MNDSZ tagok jó példát mutatnak az egész megye dolgozó parasztasszonyai számára. \ J ISIS VIII. ÉVFOLYAM, 179. SZÁM, Mi I Ára 50 fillér, wmxarmtimmmn sag; \NAK LAPJA _____i PÉNT EK, Í951 AUGUSZTUS 3. faraTinremvk«u*a/«fcaiiiii iiwm m ffwnimamuBMaa—■ Somogy megye dolgozó parasztságához! Somogy megye dolgozó parasztjai! Mi, tizenketten Somogy megye begyűjtésben élenjáró dolgozó pa- ; rasztjai közül a Megyei Tanács meghívására megbeszélésre jöttünk össze Kaposvárott. Megvitattuk a nemzetközi helyzetet, országunk fejlődését, saját életünk problémáit és elhatároztuk, hogy véleményünket e felhívásban tudomására hoz" zuk megyénk egész dolgozó, parasztságának. Az újságok, a rádió híreiből tudjuk, hogy a világ népei mind többet tesznek legdrágább kincsünk, a béke megvédése érdekében. A bős koreai nép, a kínai önkéntesek segítségével fegyverrel a kézben védi a békét, szabad életét. .4 mi békénket is közvetlenül ve' szélyezteti az amerikai háborús uszítok által dollárral megvásárolt Tito-bandu, a jugoszláv nép hóhéra. Alig pár, hete, hogy rálövöldöztek a határ mentén Vízvár dolgozó parasztjaira, emellett minduntalan kémeket, gyujtogatókat igyekeznek átcsempészni hazánkba. Az elnyomók és kizsákmányolok igájától megszabadult népek — a bős szovjet emberek példáját követve — a termés fokozásával, országaink erősítéséivel állják útját a háborús gyújtogatok aljas tervei" nek. Tudják, mint mi is tudjuk, hogy az erős, gazdag ország ledönt- hetelén akadály az amerikai halálgyárosok és megfizetett csatlósaik háborús terveiben. A világ másik felén a gyárosok, bankárok és földesurak elnyomása alatt szenvedő dolgozók is naponta bebizonyítják békeakaratukat. Mind többen írják alá az öt nagyhatalom közötti megegyezést követelő béke- ívet és az üldöztetések ellenére is egyre erősödik a békemozgalom. A világ szabad és elnyomott népeinek összefogása a béke érdekében megmentheti az emberiséget a legnagyobb csapástól, a háborútól. Mi, dolgozó parasztok felismertük hogy akkor tehetünk legtöbbet a békéért, ha az ipari munkásság hősi erőfeszítéseit követve még jobban dolgozunk, még többet adunk az országnak, még erősebbé tesz- szük édes hazánkat, a Magyar Népköztársaságot. Úgy segíthetjük elő legjobban a .békeharcot, ha betartjuk népi demokráciánk törve" nveit és a nekünk juttatott jogok ellenében, a békés, szabad életért cserébe becsülettel teljesítjük a ránkváró kötelességeket is. Ilyen törvényes köteleségünk a termény- beadás is. Nem lehel jó hazafi az. aki nem becsüli igazán a békét, aki nem adja be a törvény által előírt gabonamennyiséget, hanem népünk ellenségeire, a lculákokra, kupecekre, volt csendőrökre hallgatva, vissza' tartja és spekulál vele. Az ilyenek nem látják, milyen kárt okoznak az államnak és saját maguknak is. A béke, a haza helyett, ellenségeinket, a fasiszta Horthy-rendszer híveit. a háborús gyujtogatókat támogatják a terménybeadás nem teljesítésével. Emlékezzünk csak vissza, milyen életünk volt nekünk régebben? Ml" leties József 3 holdas somogyszobi kisparaszt, aki jó beadásáért itt volt velünk a megbeszélésen, elmondotta az életét. 9 éves korában I már megpofozták a csendőrök, mert a kaki patakban halászott. Elcipelték még a főbíró elébe js. 10 éves korában már a kapa nyelét fogta a tanulás helyett. A somogyszobi Varasdi kuliknál és a Kak-pusztai Kertai kuláknál béreskedelt. Látástól vakulásig hajtották, mégis csak 10 pengő volt a havi bére, de többször ezt is hiába követelte. Lakása az istálló volt. ételt csak akkor eveit és azt, amit a kulák meghagyott számára. 1941-ben behívták katonának és nemsokára egy akna elvitte egyik lábát. Bátyja, özvegy édesanyja másik fia az éleiét veszítette Horthy urainak háborújában. Csak a felszabadu'ás után javult meg az élete. A demokrácia 3 hold földel adott neki. Húga a csurgói lengyár üzemvezetője lett. Mileties József nem akar még egy háborút, nem akarja az urak, ,a kulákok és csendőrök igáját újra a nyakába venni. Ezért adta be felesleg gabonáját és 993 százalékra tett eleget a törvényben előírt kötelezettségének. De nemcsak kér tőlünk államunk a gabona begyűjtésekor, hanem ad is. Augusztus 20-ig minden mázsa beadott gabona után (AB és C jegyre is) 4- forint gyorsbeadási jutalmat kapunk. Kiszámítottuk, ha minden dolgozó paraszt csak 100 százalékra teljeséi augusztus 20-ig kötelezettségét, akkor is a üveggé' ben 4,171.600 forint pénzjutalom lesz kifizetve 4 forinttal mázsánként. Az az 5 holdon aluli mező- gazdasági munkás vagy kisparaszt, aki a kötelezőn felül is ad el ,,C‘- jegyre gabonát, a beadott gabona 100 százalékára kap a fejadagon felül szabadőrlési engedélyt. A ,,C*‘ jegyes gabonáért, amellett, hogy magasabb árat is fizetnek, még külön mázsánként 75 forintos értékű iparcikk vásárlására szóló utalványt is adnak a helyi tanácsok. A begyűjtési versenyben legjobb eredményt elért dolgozó parasztokat ezenfelül ingyen üdültetéssel, 400 forintos betétkönyvvel és számos kedvezménnyel jutalmazza meg népi államunk. Az a do gozó paraszt tehát,; aki késlekedik a kenyér- és takarmány- gabona feleslegének ,,C“ vételi jegyre való beadásával, nemcsak a békének, egyre szépülő országunknak, de saját magának, családjának is ellensége, mert készakarva megfosztja magát a számtalan kedvezménytől, s ugyanakkor kiteszi magát a törvény szigorának, felemelik beadási kötelezettségét, vagy nemteljesítéséért törvényszabta büntetést kap. Somogy megye dolgom parasztjait Kövessétek a mi példánkat! Adjátok el az államnak a kenyér' és takarmánygabona feleslege-> tokét. Népünk békés éle tót, új, boldog jövőjét véditek ezzel, s nagyobb jólétet biztosítotok magatok, családotok számára. A Dunai Vasmű, a Kaposvári Fonoda, a szabad, békés é’et, az egyre szépülő ország még nagyobb áldozatot Js megérne számunkra. Induljatok harcba a terménybegyüjtés sikeréért. Verjétek vissza a kulákok rágalmait, álljatok ki szi~ lárdan a béke mellett, adjátok be gabonafeleslegeit eket. Az ötéves tervért, a békéért adjatok több gabonát a hazának! Cunf József Nyim, 3 kh, 1340 száza'ék, Baiyáni János Tarany, 3 kh. 1470 százalék. Barát Lajosné Kazsok, 3 kh, 826 százalék, Sárdi Mátyás Miklósi, 3 kh, 810 százalék, Putnyák Mihályné Vízvár, 6 kh, 403 százalék, Hosszú Sándor Oszto- pán, 12 kh, 449 százalék, Tarró Jó- zsefné Igái, 5 kh, 540 százalék, Dékmár János Karád, 5 kh, 350 százalék, Hidasi Ferenc Kéthely, 6 kh, 342 százalék, Mileties József Somogyszob, 6 kh, 094 százalék, Bors István Miklósi. 6 kh, 426 százalék. Sámoly János Somogysail, 4 kh, 586 százalék. A terménybegyiijtéshen élenjáró 12 dolgozó paraszt látogatása a megyei tanácselnöknél jobban a teremben ültek, amelyben még Stephaich, a nyilas főispán és grófi, txmkári barátai latolgatták: hogyan tudnák még jobban elzárni a világosságtól, elnyomni a megye dolgozóit, miképpen gyamp’dhatnák vagyonukat még gyorsabban, n munkások, dal' gozó parasztok vére. verejtéke árán. Igen, sokan már elfeledték, hogy akkor milyen élete voll megyénkben az egyszerű embereknek■ Ezek hallyasák meg Mileties József somogyszobi dolyozá parasztot, figi/el- jcivek a szavaira és gondolkozzanak. — Kilenc éves koromban — mondotta — amiért egy olyan patakban halásztam, ahol még hal sem volt> nekem estek a csendőrök, össze-vissza verek és még a főszolgabíró előtt is meghurcoltak. Tízéves koromban pedig már fogtam a kapa nyelét..'. Aztán jött a há~ ború: a bátyáim odaveszett, ért pedig egyik lábammal fizc tem a ste- phaichok háborús jövedelméért. .. 3Snst a megye igazi gazdái, Somogy megye legjobb dolgozó parasztjai ülnek a teremben és arról beszélnek: hogyan tehetnék két kezük munkájával, harcaikkal még boldogabbá, még fel- világasodottabbá megyénk dolgozó népété miképpten tehetnék erősebbé és gazdagabbá a hazát, ® vele a béketábort: példamutatásuk, áldozat- vállalásuk, [elvilágosító szavaik sieyí tbégével. Polónyi elvtárs, megyei tanácselnök beszéde Tizenkét dolgozó parasztot, parasztasszonyt hívott meg a Megyei Tanács azok közül, akik példamutatóan tettek eleget a terménybeadás hazafias kötelességének. Kt volt a meghívottak között Baráth Lajosné kazsoki dolgozó parasztasszony, aki az elmúlt évben is 2-600 százalékosan teljesítette terménybeadási kötelezettségét és amint mondotta, az idén sem marad alul a 2.000 százaléknál. Jelcn'eg 826 százaléknál tart. de két fia cséplőmunkás és ok is beadják a fejadagon és a vetőmagon felüli terményfelesleget. Barádmé összebújva beszélgetett a meglteszélés megkezdése előtt Ke- szericéné eUtársnővel, a Megyei Tanács elnökhelyettesével. Itt volt a megbeszélésen Hosszú Sándor osz- topáni 12 holdas középparaszt is, aki 14 mázsás átlagterméséből 448 százalékra teljesítette a termény- beadás kötelességét dolgozó né- . pünk hazájával szemben. Délután 5 órára jöttek össze a meghívottak a megye minden részéről, ahonnét autóval hoztak őket a Megyei Tanács elnöki szobájába. A megbeszélés előtt megtekintették a meghívottak a „Vidám vásár“ című színes szovjet filmet, amely a terménybegyüjtés győzelmét ünneplő hős szovjet nép boldog életét, színes ünneplő forgatagának egy-egy képét mutatja be. Ezután Polónyi József elvlárs, a Megyei Tanács Vß elnöke emelkedett szólásra. Megnyitotta a megbeszélést, majd többek között a következőket mondotta: — Megyénk versenyben áll az ország többi megyéjével a gabonabe- gyiijtés sikeres befejezése érdekében. Legutóbb a tizedik helyre szorultunk vissza. Hogy ezt a csorbát kiküszöbölhessük, annak érdekében kétszeres lendülettel kell a felvilágosító munkához látni pártszervezeteinknek, tanácsainknak és a begyűjtést) cn jó eredményt eléri dolgozó parasztjainknak■ Ki kell szélesítenünk a lemaradás bepötlása érdekében a községek, de főképpen az egyes dolgozó parasztok közötti begyűjtési versenyt. amelynek máris jó eredményei vannak. Ennek tudható Ive többek között, hogy több, mint 400 dolgozó paraszttal baser kétkedhet már eddig is megyénk, aki 200 százalékon felül teljesítette beadási kötelezettségét. Ha ezen a téren tovább, fokozzuk a felvilágosító munkát, növeljük a verseny- szellemet, — ki tudjuk javítani a lemaradást és megyénk újra az élenjáró megyék közé emelkedhet fel. Elmondotta ezután Polónyi elvtárs, hogy a .községek versenyében Balatonszárszó halad az első helyen de szorosan felzárkóztak mögéje Balatonboglár, Balat-onlelle, Felső- mocsohid, LakócSa és Nyim községek is. A tennénybegyüjtési versenyben jó példával járnak elöl a termelőszövetkezetek, amelyek nem egyszer, mint a barcsi Vörös Csillag csoport is, 400 százalékos teljesítést vállaltak és teljesítenek. — A megye, dolgozó parasztságának szeme most a falusi vezető' kön függ — mutatott rá ezután Polónyi elvtárs. — Ha a vezetők becsülettel teljesítik a terménybeadási kötelességet, akkor példájukat ; az egész falu követi. Az egyik legfontosabb feltétele tehát a begyűjtési kampány sikerének: a vezetők példamutatása, amit el is várunk minden falusi párttítkártól, tanácselnöktől, tanácstagtól. A továbbiakban a gyors begyűjtésért járó jkezdvezményeket sorolta fel, majd rámutatott: — A begyiijfésí terv tejesítéséhez és túlteljesítéséhez minden adottság megvan megyénkben. Az idei jó termésért nem bolet- vát, hanem jó forintot, iparcikkekéi kap a dolgozó parasztság. Ma a lermelok nincsenek országunkban kitéve a tervszerűden gazdáiokdásból eredő árhullámzásnak, a nagykereskedők és tőkések spekulációjának. Kormányzatunk az idén is ugyanolyan árakat f.zet a gabonáért, mint az elmúlt években. Ezzel komoly áldozatot vállal magára, mert a gabona vi- ilágpia.ci ára már évek óta a-acso- j nyabb .annál az összegnél, amelyet államunk a dolgozó parasztságnak kifizet a beadott ga;bonáérL. Végezetül arról szóló, f Polónyi elvtárs, hogy csak úgy tudjuk időre és eredményesen végrehajtani a gabonabegyüj.és narty munkáját, ha egy pillanatra sem tévesszük el szemünk elöl az ellenséget, a megye déli végén ugrásra készen lapuló 'Ikto-bandát. a közöttünk megbúvó ügynökeiket, a kuláko- ka , a klerikális reakció rémhír- terjeszűi,:, a levifezlett régi rendszer híveit. Ha jól harcolunk az ellenség ellen, éberek leszünk vele szemben, fokozzuk a verseny- lendületei, a felvilágosító munkát, akkor teljesíthetjük Rákosi elv.ácsnak tett ígéretünkéi és augusztus 20-án büszkén jelenhetjük: Somogy megye dolgozó parasztsága is kivcRe a részét az ötéves tervért, a békéért1 folyó küzdelemből, becsülettel teljesítette a be- gyüjési tervét)! Ezután kiosztotta Polónyi elvtárs a Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács által emlékbe adott díszes okleveleket és a C-je- gyes beadásért járó fejenkint többszáz forint! értékű iparcikk vásárlására jogosító utalványokat. Utána a dolgozó parasztok hozzászólásai következtek (amellyel lapunk holnapi számában foglalkozunk) majd egyhangúlag határozatot fogadtak el arról, hogy a megbeszélésről egy felhívással fordulnak a megye dolgozó parasztságához. (A felhívás szövegét a vezércikk he- lvén közöljük.) A tarlóhántásbau a tabi9 a másod vetésbe«» a marcali járás jár az élen A déli járásokban mindkét munkát gyorsítani kell Megyénk egyes járásainak dolgozó parasztsága, — megértve a. Párt úitmutatását, amely a 'tarló- hántás és a másodnövenyvetés gyors elvégzésére hívja fel a dolgozó parasztjaink figyelmét, — jó eredményeket ér el a tarlóban; ási munkákban. A járások közti versenyben még mindig a tabí járás dolgozó parasztjai haladnak az élen 89 százalékos teljesítéssel. Ez az eredmény bizonyítja azt, hogy a tabi járás községi pártszervezetei és tanácsai állandó felvilágosító munkát végeznek a dolgozó parasztok között. Szorosan felzárkóznak a tabi járás mögé a siófoki és a fonyódi járás dolgozó parasztjai is, akik 78 százalékosan végezték el eddig a tarlóhánfási munkálatokat. Szégyenteljesen lemaradtak a barcsi járás dolgozó parasztja* a tarlóhántási munkála tokkal, akik a mai napig mindössze 37 százalékos eredményt értek el. A barcsi járás pártszervezeteinek, községi tanácsainak fokozni kell a felvilágosító munkát, mert ilyen teljesítéssel nem harcolhatnak jól a békéért ős a barcsi járás alacsony teljesítménye miatt lesz megyénk utolsó a tarlóhántást munkálatokban a megyék közöli versenyben. A másodnő vényvetésben a marcali járás dolgozó parasztjai haladnak az élen, akik itegnapig 99 százalékosan végezték el a másodnövényvetési munkálatokat. Még nagyobb ez az eredmény a marcali járásban, ha megnézzük azt, hogy ezideig állandóan hátul kullogtak a másod- növónyvet őssel. Jól haladnak a másodnövényvetési munkálatok még a nagyatádi és a fonyódi járásban, aliol 92 százalékosan vetették el a másodnövényeket. Mint a legtöbb munkában, úgy a másodnövényvetésniál is a barcsi és a csurgói járások töltik be a sereghajtó szerepét, amelyek 47, illetve 41 százalékos „eredményt“ érlek el eddig a másodnövényve- tésben.