Somogyi Néplap, 1951. július (8. évfolyam, 153-176. szám)

1951-07-29 / 175. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP VASÁRNAP, 1951 JULIUS 29. urai elégedettek” „Ti to Szófia. (MT'I) Az ,,Izgrev“ ,,Tito urai elégedet­tek" című cikkében a Tjto'klikk há­borús készülődésével foglalkozik. Tito pod'-'oricai beszédében meg­kísérelte letagadni — állapítja meg a lap, — hogy a belgrádi fasiszta klikk az amerikai-angol imperialis­ták rabságába döntötte a jugoszláv népet, s ágyútölteléknek adta el a jugoszláv ifjúságot a háborús gyuj" togajóknak. De akárhogy is pró­bálkozik a belgrádi hatalombiforló a tényeket nem tudja eltitkolni. Tény, hogy Jugoszláviában veszett iramban folyik a kaszárnyák és re- p ülő terek építése. Bácskában ame­rikai lökhajtásos gépek számára külön repülőteret építettek. Most ,Sábákban. Valevoban, Lazarovátban és lőb'b más helyen folyik repülő" terek építése, de ugyanilyen gyorsa­sággal készítik >a stratégiai utakat is­Jugoszláviái! az amerikai im­perialisták balkáni felvo. íási terepévé változtatták, s a jugoszláv katonáknak ez ágyufölielék szerepét szánták. Ezt a tényt az amerikai imperialis­ták sem titkolják. Az USA reakciós lapjai változatlanul dicsérik Tru- mant, akinek „sikerült olcsó kafo' nákat vásárolnia“ Titotól. A jugoszláv hadosztályokat most már teljesen a marshallizált Euró­pa katonai paraixesolójának, Eisen- bowernek rendelték alá. Jugoszlá' viát elözönlötték Eisenhower vezér­karának kiképző tisztjei, akik veze­tik és ellenőrzik a jugoszláv had­sereg kiépítését. Amerikai szakértők irányítása alatt terveket dolgoznak ki a jugoszláv hadgyakorlatokra. Ezekben a tervekben szerepel A Vicámmá Tájékoztató Iioda jcr lenti Észak Vietnamból, 'hogy a, nép- liadsoreg territoriális népfelkelő és prJ szán egységei május lSjilol június 20-iig szoros együt'működésiben, a nép­hadsereg erőivel, a Hannáitól délre levő Jihn-Binh tartományban 8 csailát vívtak. Június 17-ig, július A-i.g a helyi egységek, Huang-Nan tartományban szakadatlan hanco'i vívtak és DianuBihn térségében megsemmisíteíiítek 2 eJlem­a szomszédok elleni támadá­si terve, de szerepel a szoros együttműködés is a nyugat- európai hadsereggel“ Egy amerikai szenátor a múltkor nyíltan kijelentette, Jiogy a „juyo~ szláv hadsereg s>ok amerikai katona élei cl menti majd meg.“ „A titóista katonák a mi rabjaink“ jelentette ki világosan az amerikai szenátor. — A háborús gyújtogatok szem­pontjából tehát a jugoszláv ifjúság olcsó ágyútöltelék csupán. A bel­Bukgi’est. (Agerpress.) A Román Népköztársaságban főbb |ijois(,a, kémet és felbujtót lettek áralmatlanná. A nyomozás során idei üt, hogy ezeket az UDB, a ;ois a Gestapo küldte Romániá­ba, kémkedés, provokáció és di- verzió céljából. A tojóisfa ügynö- kök legfőbb feladata azonban a kémkedés volt. A letartózia o;t leérnek vallomásaiból világosan ki­derül, hog.y tevékenységükéi az amerikai kémízeivezet érdekében foly­tat.ál:. Máé egyéb feladatok melleit utasí­tói fák a kémeket, hogy támasz­kodjanak a, kulákokra, folytassanak na'cionalistai soviniszta agitáció j a báná; i szerb lakosság körében, szítsák az ellenségeskedést a szerb ér; román lakosság között és agi­táljanak a román Bánátnak Jugo­szláviához való csaiolása mellett. Kötelességükké ’elvék továbbá a háborús hírek (erjesztését. séges fóserödöt. Eíőiző'ieg Tani-Fu-ibam és Bük Zisóap ban megsemmisítettek minden ellenséges kiserődőf. Az ellen­ség a népi egységek szüntelen' csapa, sai alatt DienLBihn térségében négy másik kísérődből visszavonulásra kániyszerüllt Dél-Vietnamban a francia gyarma­tosítok július 5-jőI 10—kg, 5 nap aüati a harcok során el veszetitek 2 folyami gőzöst!. Egy gőzös erősen megrongáio- dott. grádi fasiszta klikk nézetei teljésen azonosak a nyugatiak véleményével. Titoék és a nyugatiak azonban ke­servesen csalódni fognak. Nem tud­ják kényszeríteni a jugoszláv ifjú­ságot, hogy a dollárkirályok és bel­grádi szolgáik érdekeiért harcoljon. Ezt bizonyítja a jugoszláv hadsere­gen belül .megmutatkozó fokozódó ellenállás. A jugoszláv ifjúság az egész jugoszláv néppel együtt foly­tatja harcát szabadságáért és füg­getlenségéért. A le tartóz la toit kémek beismer­lek, hogy parancsot kaptad» bogy szer­vezzenek szabotázs-cselekmé­nyeket a román népgazdaság minden területén. Egyes titóis a, ügynökök feladatai­vá tetl ék, hogy kirakodjanak be a Romániában élő jugoszláv forra­dalmár em gránsok közé. U| ásít ol­tok a kémeket, hogy ne riadjanak vissza, semmiféle bűnténytől és provokációtól. Valpmennyiükef fegyverrel szerelték fel és azf a parancsot kap ák, hogy lőjjék. ie a román határőröket, ha ezek a határ átlépése közben fel fogják őke( In1 áztatni. A román és szerb nép ébersé­ge azonban meghiúsítja a titóista kémek evékenységé;. A letartóz­tatott kémek vallomásai újabb fény: veinek arrp az ellenséges és uszító tevékenységre, amelyet a TÜo-Rankov.cs-kíikk az angol-ame­rikai imperialista háborús uszítok érdekében Románia ellen folytat­Az oiasz lapok elégedetlenek De Gasperi új kormányával A a ola«a sajtié De Gaspeni új kor­mányának megalakulásával foglalkoz­va úgy v.éli, hogy az új kanmätsy megalakulása nem aktot, (a még a több­ség soraiban ás mutatkozó politikai válságot. die az események menete nregintttwlia, hogy a liberálisok és ga. ragatisták lávczálsá uián kialakult kormányától lényegesein! különböző kormányt sikerült kjallakíitainii. V'llabiuona, a liberális párti itjitkára ki jelen, ette az ANKSA ügynökségnek, hogy az új kormány ,,aiz előző rosz- szabl) kiadág111’. A jó'I informált Corriere Delia Sera kijelenti, bogy az új kormány csak .,a különböző áramlatok ideiglenes cgyenisiúlyát’1 jelenti a Keresztény Demokrata Pariban. A lap rámutátckit, hogy „a tárcák egyszerű összekeve­rése-., amelyet De Gaispenil csiniált, „általános csodálkozást és ha merrt itt nyílt elégedő fenségeit, de leigallább is kielégítetíensé geh jelent’ ‘. A Koreai Néphadsereg fnpai'ancsnokságának július 27-i hadijelenfése PHENJAN (Taszsz). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancs­noksága július 27 én közölte, hogy a koreai néphadsereg egységei szoros együt működésben a kínai önkéntesek osztagaival, valamennyi arcvonalon nagy veszteségeket okoznak az amerikai-angol beavatkozók és liszinmanis- ta csapatoknak. Július 27-én a légvédelmi egységek és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek osztagai lelőttek 5 ellenséges repülőgépe'. A Vietnami Néphadsereg sikeres harcai Titóista kémeket és felbujtókat tettek ártalmatlanná Romániában „OTT FEKSZIK A BAJMAKI HATÁRBAN .. Levél Tito Jugoszláviájából Megdöbbentő adatokat közöl egy Zomborbaíi feladott levél az ottani életről, a jugoszláv és magyar nem­zetiségi dolgozók feledi titóista ter­rorról és rémuralomról. A levélből kitűnik, hogy Jugoszlávia mai ve­zetői, akik dollárokért eladták ma­gukat és az országot, az amerikai háborús uszítok engedelmes bá­buivá váltak és mind féktelenebb terrorral készítik elő Jugoszláviát az újabb európai háború kirobban' fására. A becsületes, öntudatos dol­gozók ezreit gyilkolják le és vetik börtönökbe, vagy ami még rosszabb kényszermunkatáborokba hajtják őket és ott rendes lakás és élelem nélkül, betegre dolgoztatják őket. A levél, amelyet Kaposvárott B. Gy.-né kapott édesanyjától, a töb­bek között ezeket írja: „A Sz. Karcsi szegény* ott rothad a baj~ molci határon, egy gpgy árokban, valami százan egyralcáson . .. Há­rom sorral lejeibb: „Anti. .. most jött haza, 6 hétre be volt zárva-“ „Erzsi beteg, van három rossz fia, elevenen megeszik az anyjukat. Csak egy dolgozik, de einm kérnek.“ Beszámol továbbiakban .arról is, hogy egyre gyorsabb ütemben, fo­lyik a háborús készülődés. Ezt bi­zonyítja az is, hogy a határ mentén mintegy 20—25 kilométeres sávról kitelepítik a lakosságot. ,,Mi bele' esünk a zónába — írja a levél, — várhatjuk a következményeket, hogy mi lesz velünk? Majd kihajtanak a szegénységből és< maradunk minden nélkül.“ Aki ezt a levelet olvassa, az két­szeres gyűlölettel gondol Gr őszre és összeesküvő bandájára, akik a Tilo-bóhérok segítségével a nya­kunkra akarták hozni a Habsburg királyok igáját. Ugyanakkor gyűlő" let kell, hogy eltöltsön bennünket dolgozó népünk többi, helyi ellen­ségeinek aknamunkája láttán is, akik az amerikai gazdáik paran­csait hűségesen teljesítő Tito-banda helyi ügynökei |s kártevésükkel, rémhírterjesztésükkel az új háború kirobbantását szolgálják. Az új háború kirobbantásán fá' rád,ózó Tito-banda azonban elsőnek magával a jugoszláv néppel találja szemben magát. A jugoszláv dolgo­zók mind _ eredményesebben szabo­tálják az ipari és a mezőgazdasági termelést, a fasiszta rablók által hozott törvények végrehajtását. Egyre nő az ellenállási mozgalom Jugoszláviában és mind többen kez­denek aktív harcot a jugoszláv né­pet nyomorba döntő hóhérok ellen. A Kaposvárra érkezett levél is el­mondja, hogy a jugoszláv hadsereg katonái sem akarnak ágyútöltelékek lenni Tito kalandorpolitikájában. ,,Juliska most szombaton megy a katona fiához Belgrádira — írja a tevéi. — Alig várja, hogy leteljen a 3 év, nem akar tovább katona lenni.“ A jugoszláv nép — a világ többi népeivel együtt —- mind, nagyobb ellenállást tanúsít a háborúra speku­láló gyilkosok aljas terveinek meg­hiúsítása érdekében. A mi népünk most elsősorban a terménybegyüj- tési terv teljesítésével és túltelje­sítésével adja meg méltó válaszát ezekre a háborús mesterkedésekre és bizonyítja be ismét békeakara­tát. Több termény, több iparcikk ! Minden mázsa „C“ vételijegyre beadott gabona után külön vásárolhatsz 75 forint értékű iparcikket! HÍREK TITO JUGOSZLÁVIÁJÁBÓL A hóhér Rankovics a „jog és törvény védelmezőjének“ szerepében Mint ismeretes, Rankovicsnak, a jugoszláv nép hóhérának külön­böző funkciói vannak. Többek kö­zött. ő a belügyminiszter, Tito első helyettese és a fasiszta párt köz­ponti vezetőségének titkára. Emellé a funkciók mellé Rankovics most már kisajátító;ia a. „törvény őrének" funcióját is. A napokban kijelentette hogy r. Jugoszláviá­ban uralkodó terror a helyi hatósá­gi szervek „túlkapásainak" ered­ménye. Ez a szemérme Jen ködő- sí;és azt bizonyítja, hogy a gyilko­sok bandája ki akarja vonni magáj a felelősség alól, amelyet a jugo- szláv hazafiak tízezreinek agyen- lövetéséért és megkínzásáérf vi­selnie kell. Rankovics, akinek sze­mélyes útmutatásai alapján ölték meg a jugoszláv hazafiak ,tízezrei!, aki önmagában összpontosította mindazt a kegyetlenséget, amivel ?. T o-klikk hírhedtté vált, úgy akarja beállítani a dolgokat, mint­ha ö a kegyetlenkedésekben egyáltalán nem lenne bűnös, sőt ő a „‘.örvény védelmezője". E visz­szataszító játéknak a háttere vilá­gos. A tömeg-ferror Jugoszláviá­ban mind nagyobb ellenállás t vált ki a nép részéről. Egyre nagyobb az elkeseredés, egyre több az el­lenálló és Rankovicsék kezdik érzni, hogy mennyire ég már g, ta­laj a lábuk alatti. Rankovics, hogy a nép gyűlölelét valamilyen formá­ban elhárítsa magától, úgy tünteti fel magái, mint a „törvény védel­mezőjét Újabban azt követeli be- osz:ottjai(ól, hogy szigorúgn tag­ság magukat a „törvény keretei­hez", azokhoz a törvényekhez, amelyeknek értelmében — még Rankovics beismerése szerínlti is — 1950-ben 300 ezer emberj ítéljek el, azokhoz a (örvényekhez, ame­lyek engedélyezik a legnagyobb gonosztetteket is. Jugoszlávia né­pei azonban nagyon jól tudják, hogy Rankovics „törvényei”, a fa­siszta rendszer törvényei, ame­lyek a szabadság, a függetlenség, a béke harcosai ellen irányul­nak. A munkások és parasztok harca a stratégiai objektumok kiépítése elleti A titóisták Jugoszláviát az im­perialisták háborús politikája érde_ kében katonai felvonulási terü­letté akarják változtatni. Ezér( egymásután építik a stratégiai ob­jektumokat. Mint ahogy ózonban nem lehet háborút emberek nélkül folytatni, éppúgy nem lehet ernte rek nélkül háborús előkészülete­ket sem végrehajtani- A fiicísják tehát a munkások és dolgozó pa­rasztok százezreit a legbrutálisab- ban mozgósítják rabszolgamunkára a stratégiai objektumok építésé­hez. Minden terror ellenére azon­ban még a szükséges munkaerő egyharmadát sem tudják biztosíta­ni. Horvátországban 195í-ben a munkaerők mozgósítását irándösz- s;ze 24 százalékra, Bosznia és Her­cegovinában 27 százalékra, Szer­biában 30'százalékra Indiák csak végrehajtani. Még az építkezések­hez elhurcolt munkások is az első adandó alkalommal megszöktek. Macedóniában az év folyamán moz­gósított munkások 40 százaléka szökött meg, Szerbiában nap, mint nap mintegy 1.500-an szöknek az elhurcolt munkások és parasz[ok közül. Ameddig azonban ezek a* elhurcolt munkások az építkezés­nél dolgoznak sorban hajtják vég­re a szabotázsokat. Horvátország ban a stratégiai építkezések gépi felszeretésének 43 százalékát meg­semmisítették. Szerbiában és Szlo­véniában az építkezéseknél feltű­nően sok a tüzeset, itöbb építmény teljesen leégett. A nísí katonai finom-mechanikai üzemben a sza­botázs cselekmények és a munka megtagadása következtében a napi tervet csak 30 százalékra tudják/ teljesíteni. Nem ritkák most már az olyen esetek sem, amikor a mozgósított dolgozók nyíltan kia­bálnak, beszüntetik a munkát, tünte téseket szerveznek és nyíltan harcolnak a jobb élet- ®s munka­feltételekért, Ilyen esetek voltak Zenícán, a vajdaság különböző ka­tonai építkezéseinél, ahol a mun­kások követelték, hogy a napi 14 órás munkaidőt szállítsák le 8 órá­ra. A jugoszláv dolgozók megakadályozzák az ország erdeinek kirablását Morisson angol külügyminisz­ter az angol páriámén',ben tar lőtt egyik legutóbbi beszédében kijelentette hogy Jugoszláviának minden körülmények között fo­kozni kell a kiszállítási kere fet- Amikor Morisson ezt a kije­lentést tette, nem számolt egy igen fontos tényezővel. Nem szá­molt a jugoszláv dolgozókkal, akik harcolnak azért, hogy meg. akadályozzák jugoszláv föld kin­cseinek kirablását- Ezek között az amerikaiak és angolok hadi­iparában oly nagy fontossággal bíró faanyagok kiszállítását. A jugoszláv dolgozók egyre erőtel­jesebben harcolnak az erdők ki­irtása, a faanyag feldolgozása és kiszállítása ellen. Az erdőirtás­hoz mozgósított dolgozók szer­vezett harca mindinkább lehe- telenné teszi, hogy fa érkezzék az angol-ameriai imperialisták hadivállalataihoz. így például Szremszka Mijrovioán a fakom. bináí munkásai, ahol a „Vickers" és „Bristol" angol katonai repü­lőgépgyár számára állítanak elő lemezeket, többízben beszüntet­ték a műnké!.. Felgyújtották a gyár villanytelepét, úgy, hogy több hónapra lehetetlenné vált a termelés. Az előíríásokhoz és fűrészmalmokhoz rabmunkára kényszert tett dolgozók elszán­tan harcolnak a faanyagok ki­szállítása ellen, így harcolnak a békéért- Az „Ivó Lola Ribar” fafeldolgozó üzem 45 százalék­kal, a „Maljon” fafeldolgozó üzem pedig 47 százalékkal csök­kentette a termelést. Djurdje. vacban a fafeldolgozó üzem ter­vét 50 százalékra teljesítette. Sok erdőirtásnál és fűrészma­lomban, mint például Homojn. Szandzsákban, Drvarban, Jaszt- robacban és más helyeken a munkások beszüntették a mun­kát és ezzel súlyos csapást mér­jek az angol-amerikai imperia- lirták és jugoszláv lakájaik há­borús tervére. Letartóztatták az USA Kommunista Pártjának további 11 vezetőjét WASHINGTON (Taszsz). Az amerikai i gazsá gügyn í infisz t é - nium bejefenr.éi'C'e, hogy július 26_áo letartóztatták az, USA Kommunista Páli Íja további 11 vezetőjét. A letor- tóztarjottak közötti van William Schnei­darmann, n Párt kaliforniai szerveze­tiének elnöke, Philip Corunaiiiy. a Peap. les World című losi-angelesi lap szer^ keszíője. Dorothy Haley, a Kom- miuniefta Párt losuangelesi területi szervező je. Csu En Laj miniszterelnök rendeletet bocsátott ki PEKING (Uj-Kína). Csu-Eni-Laj miniszterelnök rende­letéit bocsájtótit ki az amerikaiak által támogatotlt keresztényi szervezetek kel kapcsolatiban. A rendelet értelmében az ö*sszes kí­nai keresztény egyházaknak és s®er* vezetetoek azonnal el kell szakítaniok kapcsolataikat olyan, amerikai (egy­házi) missziókkal és imás amerikai missziókkal, amelyeket! nagy résziben amerikai’ toké támogat A rendelet ki­mondja továbbá, hqgy ezeknek a' mis®. szióknak be kelll gzüntetaiök tévé-, kenységüket a Kínai Népköztársaság ter illatén.

Next

/
Thumbnails
Contents