Somogyi Néplap, 1951. július (8. évfolyam, 153-176. szám)

1951-07-22 / 169. szám

VASÁRNAP, 1951 JULIUS 22. SOMOGYI NÉPLAP 3 Török elvtársno még jobb munkával akarja kiérdemelni, hogy tagja lehessen Pártunknak Kaposváron, a Füredi-utcai épít­kezésen az emeleten szorgalmasan dolgozik 4—5 nő. Ezek a munkás- nők látják el a kőműveseket anyaggal. Közöttük dolgozik Török Szilveszterné is, akit nem is olyan régen veitek fel Pártunk lagjelöl'í- jei sorába. Török elvtársnőnek már tagjelöl (felvétele előtti is min­dig az járt a gondolatában, hogy lagjelölt szeretne lenni, majd ké­sőbb tag. De tudta azt is, hogy a munkásosztály élcsapatába a leg­jobb dolgozók vannak tömörülve Ezért Török elvtársnő igyekezett is azon, hogy emelni tudja terme­lését. Ehhez bizony szüksége var, hagy munkástársai is jól végez­zék munkájukat, merít közös erő­vel, egymást segítve tudnak csak jó eredményt elérni. Ennek érde­kében a 'többi dolgozó nő társait is felvilágosította, hogy a terme­lés fokozása emeli életszínvonalu­kat, de keresetüket is. Még ennél az eredménynél sem állok meg így a termelésük hétről-hétre emelkedett- Török elvtársnő, mint segédmunkás tagjelölt!elvétele előlit 100—120 százalékos eljesí- ;éssel dolgozott- Majd felvétele u' án már rövid időn belül 130 szá­zaiékor érf e'- Ma már ott tart, hogy 179 százalékot ért el a ter­melésben. Azonban még ezzel az eredménnyel nem áll meg, hanem azon törekszik, hogy a többi mun­kásnővel együtt termelését tovább fokozza. — Szeretném azt, ha a többi munkástársaim is a jobb munkájukkal kiérdemelhetlnék azt a nagy megtiszteltetést, hogy az MDP-nak agjelöltjei lehetnének. Az én vágyam most már az, hogy Pártunknak tagja, lehessek, ho'gv mint párttag, még jobban tudjak harcolni termelésem fokozásával a békéért. Jó munkával harcolunk a régi rendszer ellen Majd Török elvlársnő folytatja — lén is a béke harcosa vagyok és harcolok is azok ellen, akik bé kénk ellen bárhogyan is szembe mernek helyezkedni. Nekem is, de a lobbi dolgozótársamnak is elég volt a r®gi népnyuző rendszer­ből. A felszabadulás előtt tőkésnek dolgoztam, uradalomban, mint le­szerződött hónapos. Bizony siral­mas volt akkor a dolgozók élete, így az enyém is. Sö óttől-sö'.étig kellel f dolgozni a népnyuző tőkés­nek. Sokszor előfordult az is, hogy miég aludni sem mehettünk haza, hanem kint a mezőn, a tarlón töl­töttük éjszakáinkat- A munkánk minden részén mögöttünk állt a pallér, aki hajlott bennünket és ha véletlenül hibát követett egyikünk, akkor képes volt ütni is bennünket. Fizetésünkre nem is jó rágondolni, mert egy hónapra egy mázsa búzát kaptunk, így eb­ből keservesen 'tudtunk élni." Most mi is megbecsült tagjai vagyunk a társadalomnak Ma pedig Pártunk megbecsül minden dolgozót és az elvégze.t munkáért' a megjáró összeget 'tel­jesítménye szerint meg is kapja. — „Én, mint nő 500 forintot, ső, van amikor még többet is keresek havonta. És biztosítva van részem­re egész éven keresztül a munka- lehetőség, nem úgy, mint a múlt­ban, hogy előbb parancsra kellett mennünk és akkor még nem volt bizfos, hogy kellünk-e.“ Ma már minden öntudatos dol­gozó büszke arra, hogy mini: dol­gozó meg van becsülve és tud­ja, hogy nem a nép ellenségeinek, hanem saját magunknak, a dolgo­zó népnek termelünk. Ezért har­colok is, hogy minél jobban végez­zem munkámat, amivel biztosít­hatom majd dolgozó népünk fel­emelkedését. A további jó mun­kámmal pedig ki akarom érdemel­ni azt a nagy meg-ísz éltetést, hogy majd Pártunk tagja is lehes­sek." A buzsáki dolgozó parasztok behozzák a lemaradást a behordásnál és a cséplésnél 3 NAPON BELÜL VÉGEZNEK A BEHORDÁSSAL Nem felejtjük el a régit, esért még nagyobb lendülettel dolgosunk Nem felejtik el a buzsákiak járás legjobb községe címér;! Ma újra gazdát cserélnek a Békebizottság és a Megyei Tanács által felajánlott vándorzászlók Ha Buzsákon mindenki teljesíd szénabeadási kötelezettségét, úgy Buzsák község az első helyen lesz a fonyódi járás községei között Buzsák község dolgozó parasztjai sokat akarnak adni államunknak, mert tudják, hogy sokkal is tar­toznak. A buzsákiak most1 nem a Jankovicsék, az Eszterháziak föld­jén dolgoznak, hanem a maguk földjén, amit Párjunk tett lehető­vé, számukra­boná(, azt is tudják. Ezért népi kormányzatunk iparcikket ad vissza és ha jól teljesítik beadási kötelezettségüket, még jutalmat is kapnak, nemcsak a község egé­sze, hanem a jól teljesítő dolgozó parasztok is, mert az a dolgozó pa­raszt, aki a kötelező beadásán túl C vételi jegyre adta be, az egy mázsa C vételi jegyre beadott ga­bona. után 75 form1 értékű ipar­cikk utalvány.; kap, amellett az őrlési kezdvezmény is megjár a jól teljesítő dolgozó parasztoknak. A buzsákiak segítsék a társadalmi bizottságot a határozat végrehaj­tásában. Harcoljanak a fonyódi Buzsákon is összeült a ilársadal- mi bizottság, mert lemaradást ta" pasztáitok a behordásnál és a cséplésnél. Igaz, hogy az eső köz­be szólt — mondották a gyűlésen, — de mégsem engedhetjük hogy a mezei kártevők pusztítsanak a már learatott gazdag termésben. Meg aztán étitől függ, hogy a be­gyűjtésben vállalt kötelezettsé­günknek mikorra teszünk elegei. Az pedig nem mindegy a közsé­günkre nézve, de egyenként a dol­gozó parasztokra nézve sem, hogy kapunk-e jutalmat az államtól, vagy sem, A társadalmi bizottsági ülésen ez is felvetődött. Buzsákon eddig mintegy 32 gazda hordta be a ga­bonát. ez nem nagy eredmény Bu­zsákon, — eztt meg is állapították a társadalmi bizottság tagjai. Ten­ni kell valamit Buzsákban is — mondották, egymás után tettek ja­vaslatokat a munka jó megszerve­zésére. Meg is hozták a határoza­tot, a tanács és a |ársadalmi bi­zottság azonnal hozzáfog a behor- dás megszervezéséhez és 3 napon belül minden gabonát, behordanak a mezőről. Augusstus lS-re befejessük a cséplést A társadalmi bizottság tagjai vállalták még azt is, hogy maguk mennek ki a gépekhez népnevelő munkát végezni a gyors begyűjtés érdekében. De vállalták azt is a buzsákiak, hogy augusztus 15 re az egész köz­ségben befejezik a cséplést- Ezt< azzal kívánják elősegíteni, mert; így a gép kihasználása is szérűkre hordják össze a gabonát, hogy így a gép kihasználása is nagyobb lesz é$ kevesebb időt kell a huzatással eltölteni. A buzsákiak mindig szokták áll­ni a szavukat és most sem nak szégyenben maradni. Hogy a buzsákiak szeretik a Pártolt, a nép államát, azt bizonyítja az is, hogy egy nap alatt 5000 darab to­jást és 100 kiló baromfit adtak be. Buzsák község dolgozó parasztsá­ga a begyűjtésben sem akar le­maradni a többi községektől, itt is meg akarják mutatni, hogy sze­retik a Pártot, követik annak út­mutatásait. Kövessék as élenjárók példáját Kondor Ferenc dolgozó paraszt­nak lesznek követői Buzsákon. Misetía Pál a szénabeadásban jár elől, aki 200 százalékra teÜesúet­ie beadását- Miseta bácsit követ­ték a többi dolgozó parasztok és ezért a buzsákiak az egész évi sze- nabeadási köteleez tőségüknek már eddig eleget tettek. Igaz ugyan, hogy Buzsákon vannak még olyanok is, akik még nem teljesí­tették. Ezek talán azt várják, hogy Miseta bácsi adja be helyettük is. Kövessék ezek a dolgozó parasz­tok az élenjárók példáját. azt az időt, amikor százával men­tek ki a faluból más földjére dol­gozni 80 fillérére egyegy aratás alkalmával, Í20 kaszaerö vágta reggeltől estig a régi nagybirtoko­sok gabonáját, amién csak a mor­zsát kapták meg, a munkájuk gyü­mölcsét pedig Jankovtcs grófék él­vezték. Ma buzsákon mindenki a maga földjén dolgozik es emellett száz. és száz lehetőség van arra, hogy becsületes munkába után ma megkapja az emberekhez méltó fizetést. Nem is felejtik el a buzsákiak, mert be is bizonyították ezt most a begyűjtésnél. Hogy nem ingyen adják az államnak a felesleges ga­Megyónik községeibani mind jobban lábon,iák ázik a,z öisiszesi terményt elő­leg begyűjtéséért indított verseny és egyre jobb eredmények születnek meg, A legútobbi hetem Kísbáraipáti község dolgozó parasztjai küzdörl/bék .fel magu­kat az első helyre. Kisbárapá'iiban ezt- ideig 49 százalékra teljesítették az elö_ irányzott kenyérgabona begyűjté­sének teryét. Az árpabeadást 78 százalékra teljesítették ezideig. Ezzel elnyerték a Megyei Béke,bizott­ság vámdiorzálszllaját amelyet ia ma délután megtartandó ünnepélyes gyű­lés alkalmával adnak át a község né­pének. I nike kőziség dolgozó parasztjai a szénabeadási kötelezettségüket 100, az árpabeadási tér vüket 130 százalékra teljesítették. A kenyérgabona begyűj­tése is megindult, de e Itléremi még gyengébb az eredmény_ Inke (község a Megyei Tanács, vándorzászlajál! nyerte ei. A járásoknak felajánlóid! ‘ verseny- zászlót a ,-iőíok járás kapja m<*rr ahol a kenyéi-igíl. Óik,: eaidlási tervet 5.5 szá­zalékosan teljesítették ezideig, az ’ár. pabeadásban pedig 38.1 százalékot ét­iek el. A széraaibegyüjlésben visizaní, lemaradás mutatkozik a többi járások­hoz viszonyítva, énnek kijavítása ér-1 deliében fokozná kell a felvilágosító munkát. A Megyei Tanács állal a legjobb eredményi elérd gépállomásnak fel­ajánlót;/ vertsenyzászlót ezen a héten a csurgói gépállomás ikaipja meg. A vándorzászlót ma adják át mindenütt, ünnepélyes gyűlés, .kísérésében.. Elmozdították állásából az iráni rendőrfőnököt TEHERAN (Taisizsz) Moszadik iráni miniszterelnök a® El'lalaat (ahogy írva) című lapban! köz-, zérette, rendeletével Bagai tábornokon, a remdőrfőiga.zgatóság nemrégen kine­vezett főnökét fetmerítotte tisztségé­től, mert „működésének néhány napja alatt nem tudta úgy teljes illeni a rá­bízott ügyeket, mint ahogy kelleti volna’1. Moszadik a rendőrség vezeté­sével ideiglenesen Zahedi iráni belügy­minisztert bízta meg. A terménybegyüjtés — harci feladat! Pártszervezeteinkre, népneve­lőinkre nagy és felelősségteljes feladat hárul a kampány harcai so­rán. Elsősorban rajtuk múlik, hogy Pártunk és népünk állama által ki­dolgozott gabonabegyüjtési terveit mennyi idő alatt és főként milyen eredménnyel teljesíti dolgozó pa­rasztságunk. Népünk a felszabadulás óta el" telt 6 esztendő alatt minden eset­ben meggyőződött arról, hogy amit a Párt akar, az minden esetben a dolgozó nép, a béke és a haladás érdekét szolgálja. A Párt által elénk tűzött minden­egyes feladat. végrehajtásával, akár a jó pénz, akár a hároméves terv, vagy a többi valóra váltott tervet nézzük — mindegyik hozzá- lárulf a dolgozó nép életszínvonala emeléséhez, országunk erejének növeléséhez. Ötéves tervünk naponta megva­lósuló hatalmas alkotásai is azt bizonyítják, hogy népünket jó úton a felemelkedés, a boldog emberi élethez vezető úton irányítja a Pár( és minél nagyobb erőfeszítéseket teszünk a Párt által elénk tű­zött tervek megvalósításáért, annál nagyobb eredményeket érünk el az új ország megte­remtéséért folytatott harcunk­ban, annál szilárdabban ál­lunk a Szovjetunió vezette bé­kefronton. Az ötéves terv célkitűzéseinek valóravál'tásában nagy jelentőség­gel bir a dolgozó parasztság hoz­zájárulásának biztosítása a llerv- feladatíok végrehajtásához Mun­kásosztályunk csak úgy ludja biz­tosítani a falunak a 26 ezer trak­tort — csak egy az ötéves tervünk nagy ajándékai közül —, ha dolgo­zó parasztságunk biztosítja a ke­nyérgabonát, az' ipar fejlesztésé­hez szükséges mezőgazdasági nyersanyagot. Az ipar pedig ro­hamlépésekkel fejlődik, mind na­gyobb ígéreteket támaszt a mező- gazdaság felé. Nincs tehát fontosabb feladat ma pártszervezeteink, nép­nevelőink számára a mezőgaz­daságban, mint irányító, felvi­lágosító, nevelő munkával elő­segíteni a mezőgzadaság ter­vének teljesítését és túlteljesí­tését. Ezt pedig csak az ellenség, a ma- radiság elleni kemény harccal tud­juk biztosítani. A terménybegyüjtés harci fel­adat, azzá teszik a begyűjtés körülmé­nyei. Az a tény, hogy egyéni, a magántulajdon alapján álló pa­rasztgazdaságokból kell a gabona többségéit begyűjteni, hogy csupán megvertük, és nem megsemmisít et­tük az osztályellenséget, amelynek maradványai közöttünk élnek és külföldről támogatják őket. Mind­ezeken túlmenően le kell győz­nünk a dolgozó parasztságban meglévő maradíságot, az ellenség befolyását'. Miben nyilvánul meg az ellenség almamunkája és befolyása a be­gyűjtésben? Kik és hogyan támo­gatják az osztályellenség aknamun­káját? Az osztályellenség — főként a kulá'kság — ma már ritka esetben táimad úgy a begyűjtés ellen, hogy saját maga megtagadja a beadás teljesítését. Ezt csak ott merj meg" tenni, ahol gyenge és erélytelen a tanács, nem jár nyitott szemmel a pártszervezet. Annál inkább igyek­szik lebeszélni a dolgozó paraszto­kat a beadás teljesítéséről. Csákányban például azt hiresztel- i ék, hogy „ne adjátok be a felesle­ges gabonátokat, mert két év múlva háború lesz (most már nem mer' nek rövid határidőt hazudni, mert már nagyon felsültek ezzel) jön Tito és akkor nem kell beadni sem­mit“. Csurgón azf hiresztelték a ku- lákok, hogy „aki beviszi a gaboná­ját, attól 20 százalékot levonnak“. Gyékényesen azt terjesztik széles körben; az idén nem lett olyan termés, mint tavaly volt, nem lehet teljesíteni a begyűjtési tervet. Mind­ebből természeteden egy szó sem igaz, de a hiszékeny, a saját mag* képzésével nem foglalkozó dolgozó parasztság körében nem egyszer akad olyanra, aki hitelt ad a rá* galmaknak, a rémhíréknek. Ezen túlmenően, még pártszer­vezeteink és népnevelőink körében is megtalálható az osztályéi len ség egv^egy rémhíre, amellyel bár öntu­datlanul, de mégis a begyűjtés ügyének ártanak, ilyen például az a rémhír is, hogy az idén rossz tér" més lett, s emiatt nehezen lehet tel­jesíteni a beszolgáltatást. Az ilyen rémhírek, s az ellenség mindenfajta rágalmai ellen állandó és szívós fel- világosító munkát kell folytatnia a pártszervezeteknek, népnevelőknek. És amellett, hogy visszaverik a rémhíreket, neveljék éberségre, az ellenség és ügynökeinek leleplezésé­re dolgozó parasztságunkat. Mert tévedés volna azt hinni, hogy csak rémhírterjesztéssel próbálja gátolni a terménybegyüjtést az osztályellen' ség! Pártszervezeteink, népnevelőink a „cséplőgéptől a begyüjtőhelyre“ jel­szóval végzik munkájukat. A mar­cali é's tahi járásokban az elmúlt három nap alatt több helyen még­sem vették át a géptől a begyűjtő' helyhez szállított gabonát a ter- ményfelvásárlök és a TNV-re hi­vatkozva azt követelik, hogy pár napig szárogassák odahaza a tér mönyt! Nyilvánvaló, hogy vizes ga­bonát nem lehet a száraz közé ke­verni, de a raktárakban inkább mód van a nedves gabona szárogatásári és a nedvességet le lehet számba ni a gabona súlyából. Vagy példáu a marcali járás földművesszövetke zetei zsákhiányról panaszkodnak amikor pedig az idén jóval töbl zsákot bocsátottak rendelkezésükre Pálfi József gyékényesi kulál úgy rakta össze gabonaasztagál hogy annak az alja teljesen haszna vehetetlen lett a trágyadombró odafolyó lé miatt. Tekintélyes kái okozott népgazdaságunknak ez kulák — de nem kisebbet okoz c a tanács és népnevelő sem, ametyi a 104 százalékos beadási „teljesí ményt“ élenjárónak és példamuti tónak tünteti fel a versenytáblái Az ilyenek azt gondolják, könyö adományra van szüksége a népi d mokráciának. Pártszervezeteink, népnevelői! csak kemény harc, következetes meggyőző felvilágosító munka segi ségével tudják visszaverni az eile ségnek a begyűjtés elleni támad sait, Ha ezt becsülettel teljesíti úgy, ahogy azt tőlük Pártunk, d( gozó népünk és a béke véde'r megköveteli és emelett szél körben népszerűsítik a begyűjt hazafias kötelességének kimag< lóan eleget tett dolgozó paraszt, eredményeit, akkor meggyorsul terményfeleslegek begyűjtése: l vá'bb erősödik hazánkban a dolgc nép, a béke ügye. Az USA Kommunista Pártja Országos Bizottságának nyilatkozata a Francával kötött amerikai egyezmény elk New-York. (TASZSZ.) „A Franco Spanyolországával költött egyezmény — hangzik a nyilatkozatban — amit az ameri­kai külügyminisztérium jelentett be, ismét arról tanúskodik, hogy a régi fasiszta »»tengely“ zász­lóját most az amerikai impe­rializmus viszi — mondja a többi között a nyil kozat, majd hangoztatja, hogy amerikaiaknak tiltakozniok kell ilven szégyenteljes, arcát egvezség ellen. Országunkban n den haladó érzelmű ember é béke minden más híve fogjon í sze & közös akció érdekébe Francoval való katonai szöv ‘ ellen" — jelenti ki ss. nvilatkj

Next

/
Thumbnails
Contents