Somogyi Néplap, 1951. július (8. évfolyam, 153-176. szám)
1951-07-05 / 154. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI SOMOGYI NEPIAP f X Mai számban: Az MNDSZ kádermun bájáról. — A magyar püspöki kar nyilatkozata. — Morvái Antalnak van miért dolgozni, van mit megvédeni. — Az Ásván yolajvezeték Vállalat dolgozínak felajánlása a cséplési munkálatok sikere érdekében. J MDP SOMOGYMEGYEI PÄRTBIZOTTSAGÁNAK LAPJA Vili. évfolyam, 154. szám. Ára 50 HUér, Csütörtök, 1951 j'úlíus 5. Versenyben a győzelemért A verseny a munka legjobb len- J dítökereke, legerősebb fokozóereje, j s ez községi pártszervezeteink, tanácsaink, dolgozó parasztjaink előtt mindjobban tudatossá válik. Min" dennél fényesebb bizonyíték erre, hogy megyénkben csaknem minden járás, ezen belül pedig 102 község végzi a nyári numkálailo'kat egymással párosversenyben. A versenymozgalom már szépen kibontakozott a növénvápolási munkák idején és szép eredményeket hozott. Most azonban az aratási, cséplési, begyűjtési, tarlóhántási, másodnövény ve ési munkálatokra még nagyobb lendületet vett. ,,Ver sengben az ország kenyeréért“, >,Versenyben a szemveszteség ellen“, „Harcoljunk a cséplés, a begyűjtés sikeréért“ jelszavakkal hív" ták nap mint nap újabbak párosversenyre egymást, hogy biztosítsák holnapi kenyerünket. Dolgozó parasztjaink érzik, milyen hatalmas segítséget nyújt a falunak az ötéves terv. Gépesítjük a mezőgazdaságot, ami által a nehéz munkák nagy részétől felszabadul a dolgozó parasztság. Ehhez azonban elsősorban ; az is szükséges, hogy az ipart tökéletesen ellássuk mezőgazdasági cikkekkel, ne szenvedjen hiányt az ipari munkásság közellátása sem. Tudja ezt a fau öntudatos dől" gozója- Ezért teljesítette öreglak község árpabeadási előirányzatának 40 százalékát egyenesen a cséplőgéptől. Ezért biztosítja Szökedencs község — miközben versenyre hívja Csákányt, — hogy ,,július 15're elvetjük a másodnövényeket... a cséplést augusztus 8-ra befejezzük, s ezt- kővető 5 napon belül, vagyis augusztus. 13-ig eleget teszünk be" szolgáltatási kötelezettségünknek“. Ezért mondja Szegerdő község Fő- nyéd, pároversenytársa felé többek között, hogy „Mi július 8»ra learatjuk az összes gabonaféleségeinket. ... július 18-ig elvégezzük a kjehpi;" dást, augusztus 8-ra a cséplést s' ezt követő ő napon belül, augusztus 13-ra 100 százalékig teljesítjük ga" bonabeadási előirányzatunkat“. És így tovább. Versenyben, gyorsan elvégezni a munkákat, ez most a cél, hisz a saját kenyerünkről van szó- Ezek a községek még a Me' gyei Pártbizottság tegnap közölt felhívása előtt léptek egymással párosversenyre, s már akkor túlszárnyalták a Pártbizottság által beütemezett határidőket. Tehát megmutatták. hogy nem nehéz eleget tenni a felhívásnak, csak át kell érezni az idei békearatás hatalmas jelentőségét. Ál kell érezni a gyors fejlődés jelen!őségét, s e fejlődés mögött nem maradhat el a mező- gazdaság sem. Az ipari dolgozók minden tudásukat, erejüket latbave- tik, hogy teljesítsék a mezőgazdaság gépesítése érdekében előirányzott tervüket, a falu sem maradhat el a feladatok teljesítésében. Különösen nem maradhat el megyénk dolgozó parasztsága, s ha a verseny ilyen, ülemben fokozódik, mint ahogy elindult, ha minden egyes község bekapcsolódik a versenymozgalcmba. párosversenytársat keres magának, akkor nem is marad el. Meg kell mutatnunk, hogy egyetlen percre sem felejtjük el, hogy megyénk közvetlen határos Titóék- kal. A harc, amelyet a 'több termésért folytatunk, egyben harc a béke megvédéséért, tehát harc az amerikai imperializmus előretolt ügynöke, Tito és társai háborús tervei ellen. Állandóan szem előtt kell tartanunk. hogy hatalmas eredményeinkkel, melyet az iparon túlmenően a mezőgazdaságban fel tudunk mulatni, nemcsak a saját életünket tesszük Szebbé, boldogabbá, nemcsak nekünk segítség ez az eredmény, hanem hatalmas segítség Titóék járma alatt nyögő jugoszláv dolgozó parasztságnak i« A mi eredményeink újabb és újabb erői adnak a határontúli <■! nyomott dolgozóknak, hogy lerázzák magukról Tito bilincseit, meg szabaduljanak Tito rendőrkopóitó). visszaküldjék Amerikába a nyakukon élősködő fegyvergyárosokat és )> turistákat“. Ezt is tudnunk kell, amikor ki megyünk ’’a nu-tőre. Fel hát dolgozó parasztok, vívjuk meg a munkás" osztállyal közösen ezt a harcot ist A marcali járás dolgozó parasztjai párosverseoyre hívják ki a fonyódi járás dolgozó parasztjait * í. Az aratást július 10-ig, a betakarítást július 20-ig befejezzük. 2. A farlóhántást nyomban az aratás után elvégezzük és a gabona- itarlót legkésőbb 3 napon belül felszántjuk, vagyis július 15-re elvégezzük. A másodnövények vetéstervét ugyancsak 3 napon belük vagyis július 16-ra befejezzük. 3. A cséplési munkálatokat augusztus 5-ig befejezzük. 4. Járásunk területén 150 tagú aratóbrigádot szervezünk a kevés tagsággal rendelkező termelőcso- portjaínk megsegítésére. Ezzel biztosítjuk, hogy termelőszövetkezeti csoportjaink 3 nappal előbb befejezik az aratást, mint az egyénileg dolgozó parasztok. 5. Tojásbeadási tervünket augusztus 20-ig, baromfibeadási 'tervünket pedig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára, november 7-re teljesítjük. 6. Szénabeadási kötelezettségünknek szeptember 5-ig 100 százalékra eleget teszünk. 7. Kenyérgabona beadási kötelezettségünket augusztus 20-ra teljesítjük. 8. Takarmánybeadási kötelezettségünkből árpa- és zab-előirányzatunkat augusztus 20-ig, kukoricaelőirányzatunkat pedig október 15 ig 100 százalékra teljesítjük. 9. Állat- és zsírbeadásí kötelezettségünkét 1951 december 15-ig teljesítjük. 10. Burgonyabeadási kötelezettségünknek október 1-ig teszünk eleget. Marcali járás dolgozó parasztsága. HARCBAN A BEKEARATAS SIKERÉÉRT Kaposvár dolgozó parasztjai 55 százalékban végezték el az aratást Kaposvár város az aratási mun" kákban kiváló példát mutat megyénk valamennyi községének. Az aratási munkához nagy lendülettel láttak hozzá és a komoly munkának az eredménye is meg volt, mert Kaposvár dolgozó parasztsága már valamennyi gabonaféleség aratását 55 százalékosan elvégezte és már a cséplése is folyik. Egyes állami gazdaságaink is eredményesen végzik az aratást, így például a háromfai állami gaz- daság is az elsők között van, mert aratási munkáit már teljas egészében elvégezte. A rozs aratását eredményesen végzi a kaposvári állami gazdaság is, mert rozsaratását már majdnem teljesen elvégezte. A nagy lendülettel folyó aratási munkákat egyes dolgozó parasztja" ink is szép eredménnyel végzik, mint Kazsok községben Nagy István 54 holdas középparaszi, aki 6 hold gabonáját már learatta. Ugyancsak Kazsok községben Mózs Ernő 10 holdas dolgozó paraszt is eredmé- 113'esen végzi az aratást, mert a 4 I és fél hold gabonáját már ő is learatta. Géptől a magtárba Az aratási és cséplési munkák elvégzésével dolgozó parasztjaink ) mindinkább igyekeznek az állam- 1 mai szembeni kötelezettségüket tel- j jesíteni, tudják azt, hogy a beadás I minden becsületes dolgozónak haza- j fias kötelessége. Ebben a tudatban i látott hozzá az aratás, cséplés mun- j kajához Mére József kisgyaláni 9 j holdas dolgozó paraszt i,s, aki mun- J kájával példát mutat a község doh j gozó parasztságának, mert elsőnek adta be árpafeleslegét a községben. Somogyszentpál községben a beadási terv mielőbbi teljesítése érdekében több dolgozó paraszt párosver" senvben áll egymással az aratás, cséplés és terménybegyüjlósben. így Hosszú Mátyás 6 holdas dolgozó paraszt párosversenyben áll Hosszú Sándor 5 holdas dolgozó paraszttal. Páros Miklós 6 holdas dolgozó paraszt párosversenyben áll Bula Sándor 7 holdas dolgozó paraszttal, Bogdán István 6 holdas dolgozó paraszt párosversenyben áll Hosz" szú Sándor II. 10 holdas dolgozó paraszttal. Ezek a dolgozó parasztok vállalták, hogy az aratást július 8-ig befejezik, valamint a felesleges gabonájukat közvetlen a cséplőgép mellől viszik a terménybegyüjtőbeA sávoly! gazdaság elvégezte a rozs aratását Az aratási munkákat példásan végzik a sávolyi Szabadság'termelő- csoport tagjai, mert rotzsaratásulzat már teljes egészében elvégezték. Az aratás elvégzése után a cséplési munkákat Somogyzsitfa község dolgozó parasztjai végzik eredménye- sen, mert az ősziárpa cséplését már befejezték. De ugyanakkor a beadásban is elsők akarnak lenni, ahogy ezt a tények bizonyítják, si-_ kerülni is fog nekik ez a nagyszerű tervük, mert a dolgozó parasztok megértik a beadás jelentőségét, és az ősziárpa cséplése után a község dolgozó parasztjai árpabeadási kötelezettségűknek 100 százalékban eleget tettek. Pusztakovácsi községiben eddig 23® hold gabonát arattak le A marcali járásban befejezték az ősziárpa aratását és most nagy lendülettel folyik a cséplé'se. Egyes községekben már az árpa cséplését is befejezték. Elsőnek végezték be az árpacséplést a marcali járásban Horvátkút községben és most zavartalanul végzik a gabona aratását. Pusztakovácsi községben ezideig ‘250 hold rozsot és búzát arattak le. Különösen szép példát mutat az aratásban Nemesvid, ahol a dolgozó parasztok 300 hold gabonát, arattak már' le. A .nagy lendülettel folyó aratási munkákban Libickozma község dolgozó parasztjai sem akar" mik lemaradni, mert ők is már 130 hold gabonát learattak. Ezekben a községekben a pártszervezet és a tanács időben felkészült az aratás megszervezésére, komoly felvilágosító munkát végzett és a jó munkának az eredménye is meg van. Fokozni kcSl a feiviiagosííó mimikát Gadáurban De ugyanakkor nem mondhatjuk el ezeket Gadány község pártszervezetéről és tanácsáról, melyek az aratási munkákat a legkisebb mértékben sem készítették elő és a fel- világosító munkát teljesen elhanya" golták. És így lehetséges, hogy a község dolgozó paraszt jai még most is a régi maradi elvhez ragaszkodnak és még másodikán este is azon rágódtak, hogy megkezd jelre az aratást, vagy sem. A községi tanács világosítsa fel a dolgozó parasztságot, hogy nemcsak az ő községükben, hanem országos viszonylatban megértek a gabonák és nemhogy megérlek, hanem már nagyon is sürgős azok learatása, ha szemvesz- feség nélkül akarunk aratni- A pártszervezet is figyeljen oda, hogy Gadány község dolgozó parasztjai is ki tudják venni részüket a nagy lendülettel folyó békearatás munkájából. A marcali járásban a békearatást eredményesen végzik a nagykürtös- pusztai termelőcsoport tagjai is, akik az ősziárpa és a rozs aratását a mai napon befejezték. Az állami gazdaságok között a pusztakovácsi állami gazdaság jár élen az aratásban, mert a rozsot már teljes egészében learatta és a búza aratása most folyik nagy lendülettel. De ugyanakkor lemaradás mutatkozik a marcali állami gazdaságban, ahol meglehetősen el vannak maradva az aratási munkálatokkal. Szentborbás halármenti község dolgozó parasztjai túlteljesítették egész évi tojásbeadási tervüket Megyénk tojásbegyüjtési versenyében változatlanul Szentborbás község vezet. A túlnyomórészt délszláv nyelvű határmenti község dolgozó parasztsága már 101 százalékra teljesítette egész évi tojásbegyüjtési tervét. A baromfibeg'yüjíésben Rinyaúj" nép, szintén határmenti község az első. Egész évi tervét 105 százalékra, tojásbegyüjtési tervét pedig 76 százalékra teljesítette. Egyénileg Horváth János és Andi János ladi dolgozó parasztok tűntek ki jó teljesítményükkel. Horváth János 200, Andi János pedig 105 százalékra teljesítette egész évi tojásbeadási tervét. Szénabeadásban Fonó község jár elő jó példával. Egész évi tervét 89 százalékra teljesítette. De erőteljesen folyik a szénabegyüjtés Istvándi határmenti községben is, melynek dolgozó parasztsága közvetlenül a rétről viszi be szénafeleslcgét. Eddig 5 és fél vagon szénát adtak be. Egyre több dolgozó paraszt teljesíti a tojás és baromfi beadási kötelezettségét Megyénk községeiben a jó népnevelő munka köveíkeztében az aratás és cséplés mellett egyre nagyobb eredményeket érünk el a begyűjtésben is. Pártszervezeteink, községi tanácsaink jó munkáját egyre nagyobb eredmények kísérik. A baromfibeadási kötelezettség teljesítésében szép eredményt ért el Kéíhely község dolgozó parasztsága, mert egész évi baromfi- beadásukat 13 százalékra teljesítették. Sávoly község dolgozói 10 százalékra teljesítették baromfi-beadásukat. Öreglak községben a párt- íi[kár elvtárs mutat jó példát a parasztságnak, mert nemcsak a népnevelő munkában jár élen, hanem élen jár a beadásban is. Egész évi tojás- és baromfi beadását 100 százalékban teljesítette. Öntudatos népnevelő munkával segíti elő a begyűjtést a DlSZ-szerve- zeí titkára is, aki a vasárnapi 'tojásbegyüjtési napon egymaga 1500 darab tojást és 18 kilogram baromfit gyűjtött össze. A babócsai dolgozó parasztság is jó teljesítéssel ad választ a szomszédságukban lévő Tito-hor- dának. Rackó György, Radics József, Bakacsó Vendel, Kolomics József, Bukovícs Mihály dolgozó parasztok, akik 100 százalékban teljesítették tojásbeadásukat. Háromfa községben a vasárnapi tojásbegyüjtési napon 2500 darab tojást adtak be a dolgozók. Tarany községben 1500 darab, tojást gyűjtöttek be vasárnap folyamán. Le. maradás van a fonyódi járásban,' ahol a tojásbeadást csak 38 százalékban teljesítették. Bäroirfibe- adásukat még ennél is jóval kisebb százalékban teljesíteti ék. ( Simonién pedig az „árvíz" vitte el a tyúkokat és ezért nem tudják teljesíteni baromfi- és tojásbeadásukat. Ilyen ,Mérvekkel" jönnek azok, akik nem tudják mérlegelni 'a békeharc jelentőségét. Tanácsaink okulva a simonfai „árvíz” példáján okulva, minden erejükkel fogjanak hozzá a begyűjtési mun. kák sikeres végrehajíásához.