Somogyi Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-20 / 66. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP KEDD. 1951. MÁRCIUS 2*. PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS * TANULJUNK A SZOVJETUNIÓTÓL Hogyan neveljék alapszervezeteink a tagjelölteket Az elmúlt öt esztendő alatt Pártunk hatalmas politikai és szervező munkát végzett a dolgozó tömegek között és a dolgozók hatalmas tömegeit mozgósította országunknak a romokból való újjáépítésére, maid a szocializmusért vívott harcra. Ez a harc megnevelte, meg »célozta a párttagokat és a pá'rton'kívüli dolgozókat is. A párlonkívüli dolgozók közül egyre többéin váltnak alkalmassá arra. hogy a Pártunknak tagjelöU- jei legyenek. Az alapszervezeteinknek elsőrendű feladata, hogy ezeket a jó munkában kitűnt dolgozókat a Póriunkba tagjelöltnek fel- vegye és a tagjelöltségiik ideje alatt belőlük öntudatos, harcos, szilárd kommunistákat neveljen. ■Szervezeti szabályzatunk világosan kimondja, hogy „a párttagság elitiskolája a tagjelöltség. A tagjelöltség célja: tehetőséget adni annak, aki a Párt tagja akar lenni, hogy megismerkedjék programmjá- vaí, sízeruezeti szabályzatával, politikájával, hogy a Pártnak módja legyen meggyőződni a jelölt hűségéről a Párt cis a népi demokrácia iránt. Alig van pártszervezetünk, amelyikben ne követtek volna éli kisebb vagy nagybob hibákat a szervezeti szabályzatunk eme pontjával kapcsolatban. Ala.psziervezeteinknél azt tapasztaltuk, hogy a tagjelölteket beosztották politikai iskolára, megbízzák őket népnevelő mimikával is, de nem kísérik eléggé figyelemmel fejlődésüket és néni foglalkoznak velük egyénileg. Nem ellenőrzik, hogy hogyan tanulnak és hogyan oldanak meg egyes kérdéseket a gyakorlati munkájukban. Csokonyavisontán, ahol egy megbeszélést tartottunk aiz alapszeirve- zetekben a felvett tagjelöltekkel, a gépállomás tag jelöltjei elmondották, hogy ők nem nagyon szoktak a szemináriumokra felkészülni, mert nekik nein kell hozzászólni, mert a szemináriumokon csak az előadó (beszél, ftk pedig csak szemináriumi hallgatók. De nem szálnak hozzá a taggyűléseken sem, mert ők még csak tagjelöltek. Egyénileg soha nem beszélgetnek el velük, hogy mik a jogaik és mik a kötelességeik. De azért tudják, hogy csak úgy lehetnek párttagok, ha a fcaigjelöítségi idejük alatt pártmunkát ’ végeznek. Komáromi Gyula traktorista tudja, hogy neki elől kell járni minden munkában, mert a dolgozó parasztok, akiknek szánt, öt már úgy nézik, mint párttagot és nem fog a Pártra szégyent hozni. A csokonyavisontai tagjelöltek nagyon lelkesen vesznek részt a népnevelő munkában is, dia meglátszik a munkájukon, hogy itt is hiányzik a pártvezetőség segítsége, a jó kioktatás és a munkának ellenőrzése. Örömmel számolnak be, hogy a begyűjtés munkájában mennyire vették ki a részüket Siinveges István és Péntek József tagjelöltek, aikik elmondották, hogy a begyűjtési munkában ők egy háztól sem jöttek ki úgy, hogy a gazda valamit ne ajánlott volna fel. A7olt olyan ház is, ahol csak egy kiló lisztet, vagy öt kiló krumplit adtak, de mindenütt adtak valamit. Nem volt neki előre megmagyarázva, hogy a begyűjtés nem koldulás és hogy az ilyen munkával a begyűjtést le fogják járatni, azt gondolták, hogy ők jó munkát végeznek és büszkék voltak rá. Nem hívták fel a figyelmüket a szépirodalom olvasására sem, a 18 tagjelölt közül csupán egy olvas néha szépirodiahnat, a többi pedig egyáltalán nem. Pedig a gépállomásnak szép könyvtára van, de úgylátszik, hogy a gépállomás párttitkára nem tartja fontosnak, hogy ezeket a könyveket a tagjelöltek is olvassák. Pedig a szépirodalom olvasása nagymértékben elősegítené a fejlődésüket és érdekli is őket. csak meg kell nekik magyarázni a jelentőségét. A megbeszélésünkön mindegyik vállalta, hogy egy hónapon belül elolvassák az „Uj ba- -ázdát szánt az eke“ című könyvet, is amikor mindegyikük elolvasta, mkét formájában meg fogják, vi- atni. f Elhanyagolták a csokonyavisontai ■ alapszervezetek a tagjelöltekkel ívaló foglalkozást, de elhanyagolja a községi alapszervezet ,a tagjelölt- j felvételt is. Elmondották még a í tag jelöltek, hogy az if júság közül :■ sokan szeretnének még tagjelöltek ; lenni, de az alapszervezet nem íog- ; lalkozik velük, nem segíti őket sen- jki, hogy tagjelöltek lehessenek. I A csokonyavisontai pártvezető- |ség figyelmen kívül hagyta Rákosi i elvtárs figyelmeztetését, hogy „Kö- \ telességünk a pártszervezeteinket :új, friss erőkkel számszerűen is | erősíteni és a felvett tagjelöltek fej- j tüdősével figyelmesen és gondosan foglalkozni“. Sokkal inkább megszívlelte Rákosi elvtárs tanítását a vízvári alapszervezet vezetősége, ahol a tagjelöltek fejlődését az elvtársak . inkább Szívügyüknek tekintik, j A tagjelöltek mindegyike rend- í szeresen résztvesz a politikai isko- jlán, kiveszik részüket a népnevelő munkából, meg is látszik rajtuk a j fejlődés. Mindegyik öntudatosan és | bátran hozzá mer Szólni a kérdé- jsekhez, tudják, hogy mi a kötel'es- ' ségiik és Szeretik a Pártot. Varga János dolgozó paraszt tagjelölt elmondja, hogy ő tudja, hogy a tagjelöltség nagy kitüntetés. Ezért mindig igyekezett jól dolgozni, hogy tagjelölt lehessen. Túrni Ida elvtáirSnő azt mondja, hogy a DISZ-ben végzett jó munkájáért lett tagjelölt és tudja, hogy csak úgy lehet belőle párttag, ha rendszeresen képezi magát és dolgozik. Tudja Pintér István tagjelölt és a többi vízvári tagjelölt elvtárs is, hogy a tag jelöli ségi idő az nem formaság, hanem komáig próba, amely alatt elválik, hagy alkalmas- e a tagjelölt arra, hogy az élcsapatnak tagja legyen. Tudják, mert az alapszervezel vezetősége tudatosította velük, mert Segít nekik a fejlődésben, törődik velük, megbírálja a munkájukat, ugyanakkor megdicsérik azokat a tagjelölteket és példának állítja a többiek ele, akik jól dolgoznak. i Ugyancsak a csurgói alapszervezel vezetősége is komoly mulasztásokat követett el a tagjelöltek nevelése erén. A tagjelöltek közül alig néhány vesz részt a politikai iskolán és nincsenek bevonva a népnevelő munkába sem. A gyűlésen, értekezleteken nem mernek hozzászólni, mert nincsenek tisztában, hogy nekik van-e joguk a hozzászóláshoz, vagy nincs, nem ismerik Pártunk szervezeti szabályzatát, a tagjelöltek jogait és kötelességeit. Nem ismerik, mert senki sem hívta fel ni a figyelmüket, úgy gondolják, hogy azzal, ha elmennek a gyűlésekre, eleget tettek kötelességüknek és nem szükséges, hogy tovább fejlődjenek. Fel kell figyelni a gépállomás politikai osztályának erre a kérdésre és ellenőrizni kell, hogy a gépállomás pártszervezetei hogyan foglalkoznak a tagjelöltekkel, mert a két községben szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy sok hiányosság van ezen a téren a gépállomás pártszervezeteiben. Pedig az előttünk álló feladatok falun megkövetelik, hogy a gépállomásainkon képzett, bátor és harcos párttagjaink és tagjelöltjeink legyenek. A fenti példákból az alapszervezeteink vezetőségeinek látni kell, hogy a tagjelöltekkel valló foglalkozás párti intésünknek egyik döntő eszköze. Ezért a jövőben fordítsanak nagyobb gondot a felvett tagjelöltek eszmei és politikai nevelésére, mert ezáltal Pártunkat még erősebbé, még szilárdabbá tudjuk tenni. Meg tudjuk gyorsítani a szocializmus építését, és még szilárdabbak leszünk a békeharcban. Söregi Jánosné Párt és töm. szerv. pol. oszt. munkatárs. Felhívás a felsőfokú káderoktatásban résztvevő elvtársinkhoz! A Magyar Dolgozók Pártja So- niagymegyei Bizottsága felhívja a felsőfokú káderoktatásban résztvevő elvtársaknak a figyelmét, hogy a konferenciát nem 24-én, hanem március 27-én délelőtt fél 9 órákon tartjuk meg. A látra nyi tanács leleplezte az ellenséget Míg dolgozó népünk becsülettel helytáll a béke védelmében, tér- ménybegyüjtéssel, a tavaszi munkák minisztertanácsi határozat szerinti végrehajtásával, Pártunk útmutatását követve építi a szo- cializmust, — addig a kulákok, spekulánsok háborúra készülnek. Terményrejtegetéssel, a munkák szaboiálásával próbálják akadályozni boldog jövőnk megteremtését. A napokban leplezték le Mihály Károly látvány i kulákot és fiát, akik a feketén vásárolt kukoricát széna alá rejtették el. Mihály Károly kulák apósa kertjében 30 liter zsírt, két üveg pálinkát a bokor alá rejtett. Illés Károly kulákt amikor apósánál megtalálták a rejtett holmit, gyűlölettel gyalázta a demokráciát. Ezt a magatartást még a tanácsháznál is folytatni próbálta. Azt gondolta, neki mindent lehet büntetlenül. De mi, dolgozók nem tűrjük az ilyen csibészek gaztetteit, spekulánsok kulákok aljas cselekedeteit. Mi Népköztársaságunk alkotmányát, demokratikus vivmányah mindenféle Illés Károly okka szemben megvédjük. Kátrány község dolgozói. }s merjétek meg a kulákot, árurejte getöt, kupecef. Harcoljatok ellenük, leplezzétek le őket. Tegyéteh ártalmatlanná a rémhirterjesztő- két, akik békés nyugalmatokul akarják megzavarni, akik békénkre törnek“. Napokon keresztül ismertette c hangos híradó Látrány község dolgozó parasztjaival a kulákoh és spekulánsok újabb gaztetteit. A falu dolgozói gyűlölettel gondolnak népi demokráciánk ellenségeire, A méltó választ gyors és jó tavaszi munkával, felesleges terményük beadásával adják meg. Minden becsületes dolgozó paraszt kövesse Kátrány község dolgozóinak példáját. Leplezzék le az árurejtegető spekulánsokat, felesleges terményük beadásával, a tavaszi munkák időbeni elvégzésével erő. sítsék békénk táborát, segítsék előre boldog jövőnk megteremtését. Látrány község tanácsa Tovább tart a párizsi közlekedési sztrájk Párizs (MTI). A párizsi kölekedési alkalmazottak sízűrájkja tovább itiart, Vasárnap csáik egyetlenegy autóbuszvonalon volt for. galom. A Szállítás,ügyi Miniszter eWíiasí- toljta a közlekedési alkalmazottaknak azt a követelését, hogy hatezer frankkal emeljék fel bérüköt. Hétfőit a taxisoffőrök 24 órás sztrájkba léptek, mi. vei a> hatóságok elutasították több kérésüket. Azl Humanifé vezércikke hauglsúlyoz- z& hogy a kormány hiába karja hazugsággal és erőszakkal letörni a sztrájkot, mert a sztrájkolok (teljes szakszervezeti egységben folytatják küzdelmüket. Hogyan dolgozzanak a tanácsok? A uovojegorjavlkailalk piampiszlkioömk, hogy a ilogjtalszitási .szövélikiezjat boit- jtailhaln nlmias 'miegfetólő remid és (tisztaság. s az eCláinusiíltiómiölk írtam elég í'l- gyeúmie&elk a veiv'őtkhlüa. Tadisaiijja Pri- liogyiko klüi'ldlöflt, a helyi Ikíótrlhláz fölösen?, más kiüJIdőlllldklM iéls akMvókk.i! egyiültll fellii:iviizis|gáii:|» a pniasziolkialt. A panaszok ibellyáfficlkmlalk biiziomyul'tak. A niegálHilaipíllíáisiolk'nit ié's a jíamais(JaJ!tolkiaib a VégirelhaijlHó IBÄzoTlllslä'g eilé Itarjieszilleltlllék A Viégirlotajilő Biziol'.lllsláig tallánoalailiot hozott, lalmely kötelezte a fogyasztási szöactilüezét vezetőségét, hogy miin!t/r szerű, egészségügyi szempontból kifo- yeislíMan helyzetet teremtsen boltjaiban és egyél) árusító helyem. LA mieizlögtedtalsálgli biizlollttiság (kezdeményezésére, aimietyiöt ia fai.iuisi siziovijlelt üílé- se 'jióvláihlagyíotlt, tNioivo-,TegpTj|e|víkatati meiejépíMk a kolhoz közös agiriotohm'i- kaii illafeonalSóriufmiáít. Ez ia Ohtaflaitóíriuvn eimléballlieig Megiafiápozizlai az laWájá ga- ■boniáitanmie-líőlt kimiaigjaisló gylakiorfüti ©nedimélniyeit 'és vílvimráinyiaiilkla't iszétes körben, rtéipiszieírűisft'i 'iNovo-Jegiorjievki koílhiozpaiiia'sizitjad 'közötti, tilt iaiz agiro- nómmsiolk és a legjobb kíiséríleteziűlk a k íáUozpuj'a'saloik vezeté-séveil a Ihe'.yi koUhoizolk raij éls blriigiáldlvweKlSii, ivlalía- min# 'egyszerű dioHigozlőü mleigtiainuiyálk a nialgyihlo'zlaimuí. áditödü ssziíimviotnlalú termés «Jörléséndk lliú dióimén váit. A nwvojlegoirj'ervlkiad' fiatesd s®oiv;i.nt routaíkás&ágároaik ' eslafc ,néhány olidiaiá- ró! eimiliélkieztllüinik imíeg. A szovjet és az átímrii iigiaiz|giaÉás iskolája a Szovjetunió munkásainak és prrtsztjaiinak százai és ezrei számúm. Cslalk te Orosiziorsziágíi Szovjet Föderativ Közllárisasóg helyi szovijaltjeifaen több, mamit 202.000 ádfíandió bizlottiságtít laEaikií'lainiak a gazdaságii 'és kiui'lllulriáíliis- épttőmiuinlkia különböző ágaznülaiivai kapOsioílnlSbart és eizekm.elk a miumkláijiálha a fatosdi, kiörzelfi és városi sziovjieliefliinfilk (több, minit fiéSmiüLliió küldlöttlát ronják he. A minisztertanács határozatot hozott ; a helyi tanácsok munkájának megjavításáról ! /t Ahtgyar Távirati ír o'da jelenti: A Mialgyfair (Nripklözlüáraaisiág M5miäazter- • ílalnlálesla hlaitáirioKlaltlolti hiolzoltti a hiellyS la- , niácsdk imlu,nlktí|jláinla& im|e;gj/aiví(liáisária, az ijriáiniyditiólazieinvieík '.tieiviéíkienyslégé>neik rend- j sízierleisielbbé (fételiére é's össiziehlaingoíá- sára. (A lh‘ailiáro,z|a|t meiglátlliapíl/jai, hogy j nlzokiniáil la imd'nlilsizltiöniiuimioikinfel1, aimély'ek- j ulél itiöbb fiőwsizftáily IklözivélPJen ‘kíapcisoEu- itoit lliairlt a ta'n&cisiokklali, a kiadott imltéz- ikiediések ötslszehainigioflálsiált a Tmi'nliisizitler- (ne’k, vlaigy az ái'lllal'ia er,re la fetuldiakria ki- jeTlötlt mlilnl'istzltarlhelyieilltiesinielk; 'SZemiéiyie- sien Iktíll éMtiniila és eiaéirf iszleimélyében ifeMőis. A aminiiísizder vlagiy Wylelttfesi; tadíila wéljküif 'á’lltalDáiniols énvléniyű Tendel- kezéíit a Itiainiálosolkinlaik IkEadinli vagy1 pedig ibnlllsiHruikllioinotkiait a talnáoslolkböiz Ikilil- dieud inieim babot. A imánfiiszi'lérliuimloik ié>s a iwegyieii vég- re hajtő bliziollltlsólgok 'rtszíóllywielzieltlőli kö- zi6(!)t( a (klaipjcísioűlaitoilt ineln|dlsizieireseibb|é és szemie'zétíflelbbé kfeCfc llenlnä és ehnek ér- dekiélbein Cleglallláfhb Ihiálrioim Ibavolnlkdnt egyisaer >a imleigly'ed oisizl!iáll)ylvieizte!liőiIaklefll ér- ímkieziSellieít kie'á itaritaind. A támlásoknak munkai terv \ata\piján kell dolgozniuk. A negyedévre iszátó munknlervelcet a miinlisislériu- mok állttal megadott szempontok alapján készítik el. A jóváhagyott, munloatervek betartása szigorúan kötelező és a felügyeleti vizsgálhatok alkalmával minden esetben meg kell vizsgálni, hogy a mim- ÚMtervet végreiHajtottálc^e. A illaináicisoJk itöaniegszenveziellli jleCCtaglelt csak ai iműködő bEizoft'ságioIk bizlhoisíl- hí-ltjálk, oziént giondoskloldinri kiéül1 a már nnejglaElalklttoltlt á©aodló fctilzioKItísláigioík nleind- szeireS ífogjliaElfeozlláltáisáróL A miiinlilsKitlé1- niiimiolk 'segídisleiiek a megyei tlamftasok á.cainidió ihilzoilllislágtad fle(llald|aliaiinlak toteg- áttlap'ílló'sábbin, a imfcgyeí itamiáes végre- hajl'.ló ibi'zlolMságia pedE|g (Segjtte, itainiítsa az 'allsóblb l'ainácsolklat láUlljalnídló btizloíiHsla- g'aik (fogCaEklozIlialllá'sálbtain. tEgysegy osztály vezetőijét a .sziaktartiiffleltan d oiigozó átiainidó bizoitllisiáig fagiMlklozWtóisáélrlt fe- Itá'Őlsisé kéül teininii. ilullézlkeidik la baltárosfalt a miegyed (és járási, viailbmdnlt 'a 'jiáráisli (ék a kölzslégli löaniáiosok közlötlli ikialpcisoilla® miegyiavd- fáisálröl. Meg IkelM sztühtetmí, hogy a fél- siöb'ib .sízlenw ibeoszKiolltíjlai jeliettitös uita- síliáisolkalt adljlainlak az afcóbb szervek beioiszitidtbjlá'iinlalk az ildtetö isizteirv veBetö- jének miagiklenullésével. A munka megjavít nlsia, az ahkahmla- zottak szKiktu d ásánalk fejlesztésié céljából rövid időn belül a tanácsok lehetőleg minél több Mdalma- zotíját szervezett szakmai oktatás- ön ,/oeíí bevonni. A legisürgáseibb a járási és községi végrehajtó bi- zotságok hivatali szerveinél dolgozók oktatása. A aniimüsziterilaináes hwtiáinoeiafei mé:sz- telosiein foglíafllooizliik a liánácsok immin- toájáinalk elCienűrzéséviell, majd te állami ifegyietem m'egisziitlárdíltásáról inlSéz- kíedlik. '•Az állaimi fegyelem biztosítása, a •felsőbb rendelkezések betartása és pontos végrehajtása a végrehajtó bizottságok és elnökeinek alapvető kötelessége. A felsőbb rendelkezéstől eltérni, vagy annak végrehajtását mellőzni csak a rendelekzést kiadó hatóság hozzájárulásával tehet. A feísőlbb hlaitóttágíok viszont klölSel'tesielk iigyielind arra, (hogy a ittmüesolk végrei- lilaijiíási miumlkláijáboz isziikiségiels fetflílte- ti'ikeil bdzittísditisiák. A hialtáirozaltlok végire- haljfásáit mlind a miniiisizilérliiumiok, imftad u tanácsok szerved álIDaindióiain eOtielniölrilz- zélk. Aiz óiltemii fegyieilmét meglszieigők eMein fegyeíknli eljárásit Ikleíl dmdlílllaini. Ugyiainicsalk fegyie'lmd úítomi fleM' az az eBnlök, ei'lniölkhelyielVleis, vagy oszttiá’yve- zéfiő, alkd étűlWi, hogy -az iirláinylíltása aíáitt i.áll'ló iszienviek az áíl'áimli fegyeS'met nregisérMélk. Az ©gyieis fegyleülmd inltiimke- dtí'sokei! la .„Tainláosiok“ című Daiptihn. í* a (helyi ‘Slajitőtain lis nyiHviáinioSságina. ktefí hozni, hogy ueveiliő hatásuk én-vlénye- süíthesisieln- A HaináCsáEkalmazoltllalk áf- lainldó mozglaitáiséinlalk megszlüinltteffiélsléie a miiniazlUetivbaniácis élirendeld, bogy az egyes osztályok előadóit áttolóban csak szakterületükön lehet foglalkoztatni. E'gyels országos jiellieinltlöségfi itdénylfel- adalök (például aratás, begyűjtés atb.) -ail’k&lmiávall la miiiniisiztieirit'nináios haltáno- zata, vágy a belügyim!,msztleinniek bz ű- lelté'kes 'szuikmiinisztereklkiel egyieitéWés- he,n íkiiiad'OlBt inenidékiezése aflaipján iái ta- nácisok ihcviaítiaílaibain diofl'go'zióiklalt iá fel- adiaitiok megoíMálsiáiria ideligöelnieisetti áit kell csiolpofiitoisiítáinli, A miiindsiztertllainács haltláipozialtáit minden megyei, járási, városi, kletnüllleltd és községi itamá'cs végnelraijlfó hizlortlliaágá- nak ülésén dismerilelinli ikieSf. Nagy segítséget jelent a dolgozóknak a ..Tanul.;unk a Szovjetuniótól“ című rovat „Tanuljunk a Szovjetunióitól“ című rovatban lapunkon keresztül reodszieree sen 'köztünk cikkeket,, amelyek 5 tárgy köré csoportosulnak. I. Hogyan, vezessünk? II. Hogyan agitáljunk? 111. Hogyan dlolgozizanak a Tanácsok? IV. Hogyan dolgozzanak a termelőcspportok? V, Hogyan follyék a pártéletlf A cikkek felbecsűlheltetlen, éréket) jclenöeniek a gazdasági és politikád funkciókban' dolgozók számára, minit elméleti tanácsadó^ Pártiunk, országunk dolgozó népe gazdag tapasztalatokat! vett! át a Szovjetuniótól, úgy, politikai, mint gazdasági téren. Eezek a gazdáig tapasztalaik lehetővé tlettóki számunkra, hogy köve. hessük a világ legfejlettebb országéinak, a Szovjetuniónak gazdasági rendjét. A Bolsevik Pált tapasztalata,iiti (Janija Pártiunk a szodafcmus megvalósítására, nehézségek ’leküzdéséire, eredmények elérésére. Hogyan vezessünk című cikk, a Bolsevik Párt itiapaisztatetaif adja át. a helyes vezetésre tanít bennünektt. Ho. gyan agitáljunk? című cikk népneve^ lötöknek, a pártszerve,zdtiek vezető tagjainak mutatja be, hogyan agitálnak a, Szovjet agitátorok. Hogyan dolgozzanak a Tanácsok? című cikk fiatal tanácsainknal< ad útmutatást a vezetéshez. Hogyan dolgozzanak a termelő- cisöplartok című cikk miecmiuiiiaiiijia a helyes vezetés, gazdálkodás módját). Hogyan follyék a pártélet? című cikk páruslzervezetöinknek állandó segítséget nyújt, tanítja, neveli a vezeiőkeltl flagokai egyaránt. Pártszervezeteink tanulmányozzák át állandóan, ezeket a cikkeket, gyűjtsék össze és alkallmazzák munka jutóba«, ugyanígy a tanácsok, tiermelőcsoportok is. Ez segítséget ad munkájukhoz, melyet ezeken keresztül is még eredményesebbé fiúdnak tenni. Pártunk politikáját következetesebben végre tudják hajtani.