Somogyi Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-13 / 60. szám

KEDD, 1951. MÁRCIUS 13. SOMOGYI NÉPLAP 5 Itt külön felhívom a határmenti látások Pártbizottságait, hogy a ha- 'ármenti párt munkával kapcsolat­ban hozo't határozatokat, melyeket :telük behatóan megbeszéltünk — és itt nem részletezek — becsületesen hajtsák végre. Végül újból szeretném aláhúzni a vezető pártmunkásokkal szemben támasztott igényeket. A vezető párt munkás felelős a munkaterületén mindenért. Ennek az elvnek követ­kezetes megvalósítása a pártmunka módszerei megjavításának különö­sen nagy emelője. Pártunk vezetése alatt fejlődlek a tömegszervezetek is. A DiSZ'nek megyénkben 17.220 tagja vau; ú[ab­ban 4820-an léptek be. Az MNOSZ taglétszáma 17.819. A szakszer*, öze­teknek 17.389 tagja van. Ezek a számok azonban azt is mutatják, hagy a pártszervezetek" nek sokkal nagyabb támogatási kell adni a tömegszervezetieknek, hogy valóban át tudják fogni az egész dolgozó népei megyénkben, közve­títhessék Pártunk politikáját a pár- tonkívüli dolgozókhoz, mozgósítsák őket saját szervezeti kereteiken be­lül a Párt politikájának végrehajt tására. • Különösen ki kell emelni a DISZt mely erőteljesen fejlődik, sok ,ió munkát végez, s melynek nagyobb" arányú fejlődésére azért is szükség van, mert a megyében 70 ezer a fiatalok száma. Kedves Elvtársak í Rákosi elv társ beszédében azt is mondotta, hogy « pártszervezetek megerősítése csak fél eredményt hoz, ha „ugyanakkor pártunkban nem . tudunk komoly változást létrehozni a fegyelem, a A BEKEHARC HÍREI A barcsi járás békebizottság csatlakoznak a nyírbátoriak kihívásához Az a hatalmas lendület, a termelésiben, tanulásban, foegyűj- i tünk áll." példamutatás, az áldozd1 vállaló: terén . .Nem szaJwid tűrnünk — mondja Rákosi elvUVrs — a Lazulást hanyagságot... Az eddiginél sokká keményebben kell fellépni minder fegyelmezetlenség, megalkuvás, pártszerűtlenség ellem. Élesen fe kell lépnünk azokkal szemben, akii példamutatás és áldozatvállalás lie ívelt a könnyebb végét fogják f dolgoknak.“ Rákosi elvtáirs kijeién tette: „Az egyéni pétdamutaibás, a.: áldozatvállalás, a nyílt, bátor szem' beszállás az ellenséggel, az a döntő Hadat kell üzennünk a megalkuvás a gyáva magatartás minden meg­nyilvánulásának. Ennek a szellem nek a megerősítése és feíszítás; kongresszusunk egyik fő feladata.1 Fegyelmezett, bátor, szilárd párttá gokra van tehát szükség, akik pél' damutatóan -megállják a helyüket a termelésben, tanulásban, begyűj­tésben, az ellenséggel szemben harcban, akik nem félnek az önkri fikától és nem is tartják azt vara mi jezsuita bűnbocsánat félének hanem feltárva a hibákat, gyorsai kiküszöbölik azokat! Nagyon fontos megjegyeznünk, bőgj ma minden, minden rajtunk, kom munisiákon áll. Ma már, mikor i dolgozó né:p előtt a Párt tekintély» határtalan, minden, vagy csaknen minden azon múlik, hogy a külön bűző szervezetek élén milyen kom­munisták állanak. Hogyan vezetik a dolgozókat. Az úgynevezett objek~ tív körülményeikre való hivatkozás ma már csaknem minden esetben elesik s minden a szervezetek veze­tőin múlik. Sok hiba és baj van ami megnehezíti a szocializmus építését. S ezekre mondja Rákosi elv társ: „Kiküszöbölésük a mi jo munkánktól függ s különösen Pár tunknak, a Magyar Dolgozók Part" jánaik a jó munkájától. A mi elvtár- Bainknak — mondotta Rákosi elv­társ — még mindig nem ment a» a vérébe és húsába az a tudat, hogy ők egyénenként és kollektive fele­lősek mindazért, ami lmun kaié r ül c~ tűkön, az üzemben, a hivaitdban, a tei melő'Sizöixetkőzetben történik. Ed­dig még nem szokitlák meg, hogy jó vagy rossz munkájúknak legbiz­tosabb mutatója a termelés, a be­szolgáltatás, az adózás stb. emel ke" dósé vagy csökkenései. Még mindig sokan vannak akik joggal maguké­nak vallják ugyan az országot, de nem érzik ezzel kapcsolatban a ]0 gazda felelősségét. Ezen a téren Pártunk még alaposain le van ma­radva s a munka neheze még előt­tünk áll.“ A Pártkongresszus kijelölte a végrehajtásra váró feladatokat, me' Ivet mai aktíváink megkísérel a megyére alkalmazni. A légid (intőbb azonban az. hogv megértsük: me­gyénkben a feladatok végrehajtása rajtunk, kommunistákon és külö­nösen rajtunk, a megye vezető kommunista aktíváin múlik. Ha a mai aktíva megérti ennek a jelen- j tőségét, hozzálát a feladatok tanul­mányozásához, mindén akadályt le küzdve hozzálát a végrehajtáshoz, akkor a Pártkongresszus határoza­tait megyénkben végrehajtjuk. Fo­gadjuk meg, hogy ezt megvalósít­juk! Ács Lajos a Somogyinegyei Pártbizott­ság titkára. Egyre erősödik a gépállomások verseny mozgalma április 4-e tiszteletére A balatonkiliti gépállomás jár éten eddig- a versenyben-Mkigyténlkbm a btallültonMiiM gépáitlo- cnláis Ikiezldeiiniőniyieziése uitláin egyre több íjépáHitoimláís Itoz muiiilkhlflrfla|j!áínl!/ásit és liívjla >kíi plámoslvlefnslemiyine la itlaivia'szli terv sikeres -éls ikJőtílő-lllli iteíljlesíllléisárc egy má'sflk gépállomást. A gépá-ltomkilsok meg ás aíkáirjlálk tlairíl/aJnli laizit a imluintóiem. •d Kellett, amely a Ivorntgretsisiziuisti Uélteu -érte teil tlefflő'folkláit és atmiélymek er-ednnié- a iveképpen jrflemluőigeo ikteveisabb idő általit -ás 'jteílelniHösien -jiolbib mliml&slétgibien végeztéik ét gépá-l'lo'miáEaiimlk d-oS|goz ü a gépjaivíltlásli mirtnlkÉBaitlaiíklatt. ■Mioisil: a mágyiaír miáip iniagiy iiimn-epélnldk, ápirlillliis 4-inlek itüsizltieí;IcHJóne újlaíbib miuinlka- ífef.)a|jáinllláislt illelszinieik iá 'gjépáiltoimláisidk doí- gioizóti, aimieCytai válUftljjiák íellsizlabadmlliá- suimk 0. évfordulójának a tiisZtéllotérie, hoigy a Komgineislsziusii Hét ememiényeilt m'egltlartják, Solt tovább foltozzák. A puszltiaíkioválcisö g|épláEI!ioimás doClgozlói is mieigtiel'.Üék fte-.l(a|j)áin(Uálstinlkíaill és egyben versenyre hitvitáik ki a invairoalii és aiz sti'iajnosWertßyi gjépá’übmás dioflgozóiit. A puszlntovácsiiaJt a követtbezőiket váltot- já-k 'Vieirlsetn yik&h'íVTáisaiíklbiain.: A pusztakovácsiak versenykihívása .4 tavaszi idény,tervünket 110 száza­lékosan fogjuk teljesíteni és határoló előtt 10 nappal befejezzük. Ü zemnnyngf ogyasztáswnkat a legmi­nimálisabbra lecsökkentjük és a nor­mához viszonyítva 5 százalék üzem­anyag miegtalkarrlást érünk ei . A gépkieséseket a tavaszi kampány során a két műszak szigorú és pantos betartásával 95 .százalékban kiküszö­böljük. Vagyis, mivel az erőgépük a téti javítás során 100 százalékosan ki voltak javítva, a tavaszi kampány so­rán 5 százaléknál nagyobb gépkiesés nem fesz. 4 tavaszi kampány során a né pité­vel őbrigád-felel ősök: Ábrahám József, Horváth János, Huszka Imre és Ge­lencsér János vállalják, hagy a szán­tás során minden traktoriista a leg­főbb minőségi munkát fogja végezni. Politikailag állandóan fejlesztik a trak­torosokat, úgy, hogy a kampány vé­gén pártszervezetünket még erősebbé szervezzük, mert az erős pártszervezet képes a feladatokat végrehajtani és a munkákat időben elvégezni. Vámjuk, hogy brigádonként meg­szervezzük a népnevelőket, akik a kam­pány során a dolgozó parasztság kö­zött állandó felvilágosító munkát vé­geznek és így elérik azt, hogy a dol­gozó parasztok is szántás-vetési mun­kálatainál fokozottabban alkalmazzák a gépi munkát. Vállalják még a gép­állomás traktoristái, hogy a rájuk bí­zott gépeket és felszereléseket az eddi­ginél gondosabban őrzik meg és ál­landóan jókarban tartják. R1NKÓCZI FÉR,EMC gépállonvásvezető.-Mniin'knfeflaijáiníáisisail és a veirsenyiszel- >re:m ikfeZiéTiesíiíésévei ifimmlepillifc meg a fé’isBlalbinld'uriáis napját az ägiaCli gépállo­más dolgozót ,iis, -alkiiik az alábbi munka,' feShjámflláisit -lielltéík: Király László brigádvezető versenykihívása amiely dolgozóink újabb és újabb minin- -kmiensmylkeizd'einilényezéseit je'lltamzii, hizjljató jóié nemcsak az új .embertípus kitalkuMsónak, de a mii-ndíig ViOáigö-sob- ba.n 'kibontakozó szooisvIE-zimiis új társa­dalmi remd:jén-ek is. Mindig tozfettebib ju­tnunk albluoiz laz időhöz, ataökloir nemi frázis, h-aruem élő és éfiiteitő valóság tesz, hogy nálunk a munka: becsület és dicsőség dolga. A Pártkongresszus tnszttelietiére fel- njráeta!!! és a feílajámtásokiait isoksizoro- «an fe'llüílm.úió mum-kattíijesitaányieik bi­zonyítják. -hogy dolgozó mépülník min- d-ein rétege ki akarja venni részét a szocilafeimus épíitésénielk nagy flefadalln- bel!, eredméinycivieJl a bofidog jövőt, az iigezli emberi ételeit, a 'békét alkarja sizxj!- gá-llmi. .Misndiig lliudál‘oisia3>bá vóil-ik népünldben j.7. is, .hogy eddigi ered ményteiíníket « kii- Di'ialkiul'ió hördog jövfímlket csak úgy él- iijókesílibeitjük én blztosítballlju-k, ha .imíkiidlennlek a fettételét, a békéit szslárd alapokra h-etyezziik. ,.4 béke fennma­rad és tartós lesz, — mondentto Szitát in ehltiárs -—, ha a népek kezűkbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig le­tartanak mellette. 4 háború elkerülile- iellenné válhat, ha a háborús usZiták­nak <ssitkeriil hazugságaikkal behSózmok a néptömegeket megtéveszteni és új vi­lágháborúba sodorni őket.“ Dolgozó népünk megértette Sztálin «Ntáms nagyjelenitiőségű szavait és minden 'tetltévcl a béke ftüninlliantálsá- a-nk biizliosílllfeálhioz kíván -hoizzéjóiru ni. Ez a harcos béikevágy indította Sza- boStos-Száitoiáir meg-ye inyjrbá,tori jává- si&t arra, bogiy megyéjük összes ura­sát, s ezenkívül Somogy me gye egy járását békevédelmi versenyre hit jo ki. iEz a versenykihívás biztosítani IP- -Válnlja, bogy j ólte-hiet minden mn.aj ••vr- -seny békéliarc, a béik'é'ént foOyő liaironak azioinlblatt1 a kézzelfogható evAm<ó' e- Ikien ilútmcnBiein felvSiágosító. eszmeie’"- jeszltö és ilélkesítö hatásának :s k«.iL ll-enindc. A nyírbátori járás békjevédeUmli bizottsága a következő viepsielnyptoiniboká't -jieC.ö!J!pe meg: 1. A felvilágosító munka fokozása a tavaszi mezőgazdasági munkák mi­Az igaíiak felajánlásai április 4-re t. Vá-Mailijuk, hogy 1951-es .évi ler- vii.nkielt 40 szá-zial'léikkall Húiiltferjjiesiítljüik. 2. Tervünk it-eüljesMétsében. mfliszaikii okiokból 5 szájzlall!é)k.nált nagyobb IWtesés nem tiörténiiik és az iiz.emiain-j1a|gfiogyiaisz- hís-uinlkialt a normán allluflra Osöiklk-eniljjüik. 3. A Maijai unkákat és -a iveitiéslt la mii- fliilszllieinliainiáics hiaitáiroziail'álbani lellőírlt h i- táridiőkig tle!|jeisút,jiiik. 4. A -talliajm-uinkák .során minőségi Tntun.kült végaziink hogy az a itermeillőcso- po.ntok -és aiz egyénileg d-oöigozó parasz­tok állttal .kí'fagás lafllá me elshessem. így megszeneilitieHjük az egytémiieg dol­gozó ipailaisizltiolklkHil is a glépli miuinkát és közelebb hozzuk őket a israocialüsta társlaisigazdáÖik'Od-á'Shoz. Egylben viáfflal- juk, hogy a termeiőcsiopoirtiokinál az -ii-resjiáraltot 80. az egyéniiilleg dolgozők- ná'. pediig 90 miéltérrie cts-ökikeinlllj-ük. 5. A gépálflomlás ttnaklttoroisad a rájuk bízott -sziooilaftiila viaigj-lomtl gondlosön m-egőnziik, a itenmeOósbem a lehető Eleg- jcbhlan Ikilba's-ziné'lyák és a pártszejvez-t támiogaltáisáviail — véMaljjállv a bnigád- wzelfiők —, hioigy a bréigád-székhéliyek-en népniovienő 'éritieiklezCleltielken ismerteik a t» aíkltoinolsioSkkiai! a iSzoivjébuimiió -ő’ieaij'áró tinakitorosbEiniak mtótíszereSit. 6. -A párti szervezet úitmiutiaitá-saiilt maráld/ékltaEbniui megva'Hósiiitljnk és a Párt segítségévei az eg-yélmi versenyt kii- szélle'siíltliük, úgy, hogy a nyári knm- -pániybla,n a do'gozóiknlaík 80 száizai'léiku részit'vesiz az egyéni viensenybem. Ezen­kívül a szerződésköitiésbien is behoz­zuk -a leimárndésumkiait és a legrövi­debb időn bellüil 100 sziázailékna bfetio- sítjiuik a igfétpiátlllloira-á.s t'eirv-ének itieCIjesíité- sélt. 7. ApirWls 4-e fliszltéleitléme váCíHaíSjiuk, hogy -tervünkéit 80 százalékosán itelije- sítjiik, áprilÉis 2ő-re pedig a animilsizitier- tan-ács haitiáirozlaitaünialk f-igyeCembevéiíe- téviel 100 -sBázalléflcosan ibefcjezizük a ía-vas-jvégi munkákat. KIRÁLY LAJOS páriifiitlkáir. Király László bngadvezeto versenykihívása iKlináty Lláiszfó a mia-reaű glépáitlioimás !>t igád vezetője a megye gépáülo másai­nak brigád vezetőit hívta ki ívnnikaver- sienyre. Vetiseinypomtjaiban az alátoWa- -kialt válWrja: Úgy a tavaszi, mint az éves tervemet 130 százalékosan teljesítem. Az önköltségcsökkentést a miniszter- tanács határoaztei szerint erőgépemnél 10 százalékról 3 százalékra csökken­tem. Az üresjáratot a termelőcsoportoknál íO méterre, az egyénileg dolgozó pa­rasztoknál 100 méterre csökkentem le. A téli javításon sajálkezüleg kijaví­tott gépemmel az 1.5 százalékos gép­kiesést nem haladom tűi. Az erőgépe­met gondosan kezelem és ápolom. Az 1951es tervévben 100 százalékos minőségi munkát végzek és tervemet határidő előtt teljesítem. A brigádom területéhez tartozó t e rmel ő cső po rt ok­kal a gépállomási tanács értekezletein hozott határozatokat megbeszélem a mankók jó és időbeni elvégzése érde­kében. A brigádomhoz tartozó traktorosokat úgy politikailag, mint szakmailag to- vábbképzem és minden munkájukban segítem. KIRÁLY LÁSZLÓ. 200 százalékos teljesít­mények Balatonkilitin A foafflaltionikiiöti gépállomás dolgozói, -akik megyénkben a géipáfoimiájsttk kö­zül elsőnek ítélitek munik'.ifeÍHij-ánölás!, imáir -m-egficlhfetläsen jó eredményekéit- ér­tek el a firfiajiáinilnisiok miegfllétele óllá. A gépállomás legjobb brigádja a Farkas-brigád, amely miá-r 13 százalé­kosain iteájesltele a terviéit. Üziemanyiag- fogyasztásu-k 80 százoiliékois -volt A Leg­jobb t-rakloir-iisitiák a gépállioimásukon Takács Gyula, aki a -tizedik bérhéten 33 inonmlál'lholtcliait szántó# felt-, terviének 31 szájzallékáit. így a heti topvélt 300 száz-alíélk-o-sam itelijeis-ítietie, 90 százalékos üzemlaniyligf ogy ais-zltás-siat. Keresztes Jámiols a -tizedik bárkaién ugyancsak 33 holdat szántott fed, ittervé- n-ek 31 százalékait, he# terviét 200 szi- zafléko-sain .teiljesítetltle, 91 sízá-ziaQéko.s üzemia'nyiag-foigyaisz:tláissaJ. Háti IisitVáin a tizedik ibórhéten telje-s Föeibt 16 és fél Borm-állboidalt, idényterviéniek 16 sajáz-a- Lékiált. Üzemamyagfogyaiszítébsla! 97 száza­lékos vodlt 2. 4 Béke Vhágtanács huta-rimáit és felhívását, valamint a !!. Pártkon­gresszus határozatát úgy hozni minden egyes dolgozó tudomásán, hogy an­nak nyomán a békeharc /egyeben új felajánlások és eredmények szülesse­nek. 3. A béke-fyrigádok munkájának lá- imioígwiíúlsfa a selejt csökk m'ésének és a termelékenység növelésének érdeké­ben. i. Béke-körök szervezése és mimiká­juk támogatása sajtó és rádióankétok rendszeresítésévei. 5. Községektől távoteső pusztákon jót működő és öntevékeny békebiizott­ságok szervezése, munkájuknak támo­gatása és helyes irányítása. 6. Dolgozó népünk minden megmoz­dulásból — politikai felvilágosító mun­ka, ellenség leleplezése, tennéíés foko­zása, terménybeszolgiMtatás stb.) a bé- bizaltság tagjai példaadóam veszik ki részüket. A nyírbátori béke-bízoilltBág vertsen,y- ki hívásúit Somogy megye rlétsiztéfPőíi a barcsi járás békebizottságai fogadják él, Bizonyára nemeseik a győztesnek járó verselrnyzáSzlÜó ílel'kiesíí- teillte a bBH1cistiíalk)a,t a verseny eflfiogiaidá- isárá, 'hameim az -a indiait to, ihlogy me­gyénk járásai közöílít éppon a bamcsi járásnak keli éCenijáinniia h bélkléiárt fofyilBiloiüt harcban, lil'iszetn a Ttllio-bamda •háborút iszoinljlazó csábosai éhes Oairfloas- Iké'iut oddároginak haitájraiinikioin, .lesve a piláamatolt, aimikor l’-tecsupva békés éöe- Kilnkire, romfcadöinl'lhelsslék mfinden miuinlliánk elredimlényát, A bturtcisíhk aztoinban niagyloln jó® tud­ják a iflasiiiszitö, züíillöltit jjugoiszilátv Veze­tők vérszomjás iterveit, s -meg aiktalrják mulatni nekik iS, die múndfen b&dSüiletes dpilgó-zóinalk is, hogy nlépülnk egységé­nek. is miimd ihailuCímaisübbam m egnyi 1- vánui’ó erejének szilárd béistyájába töri össze iffiiagál míindaz, akii efidjemü.nk imciléisziell törni. Népünk egységét s erejét növelú ipari munká-ssá-guinik nagyszerű erediinényie-i faCtvaink palrtäiszlisäiga ’its ak­kor, aimiikioir miegériü a szoivefflklezdtí gazidlái’lkiodlás nagy jeEeml'Jöségléit, s a többliefflmrfKs órdieklében meziőglazdásá- gunik dlmar'adá'sámak fé'lsizláimol'lástai ér- diekiélbén, népűink erejének inőveTlése ór- dekélwsrt a szövetkezett gazidlá’ikiod'á.s útjára ilép. Rékónk ibátsltlyiájáit építi -dol'go-zió ipairlaisiziliságunk, amSkor ter­ménybe szolgáltatási kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz, hogy váro- »alliik és liipari ninnkáisságumk eflllátllásá- bttn li-iáinyoik mb álUlhiaisisatniak «fő. Békénk éber őrévé válik, aki kimúl eilOelnüll -Hellepílezá a körtünk -bujkiáfő é'l'iemisiég iniindiein mesterkedé­sét, aki ifeBviiillágoSfifja a maguká'f sem­legesnek toépzetlö doi’gozókiait a béke- harc miimdiemmapi jelenltiőisiégérőil, aki miagéfrta'ji a m)ág Ikoeörnibös omibarekkel azoknak a vilégméltieTO ükciióíkiniak fom- tosiságát, mtíyket a B-éike Viilláiglaniáos .beridini toláinozatei jélemltanek mlándein becsüi’eites emibeT -számlálna. A nyirháitomiak versenytehíváis-a me­gyünk békiehialrc-áinuk s if-őkiép a (barcsi jámás Wákdbizotl'sáigaiiruak miumíkJájiá-t új lendöMha hozza, « hisszük, hogy Iiákosi cüvláms iPárlIkongmassizusioin mondiollt istzavali va’’amenmyli somuogy-i békeihaircoS elszán® lalkiotrtailát ös kiifeje- aós-ne jmilf,(atillák: ,,Mi, a Magyar Dolgo­zóik Pártja s velünk az egész dolgozó magipar nép, ígérhetjük, hogy lankadat­lanul, hűen, erőnket nem kímélve küz­dünk tovább a béke frontján s min­denütt ott leszünk, ahol a béke nagy ügyééért küzdeni és óttdozrú kell!“ „Pártiskolánk együttérez a szenvedő görög anyákkal. a Mi, a 4 hetes pártiskola hallgatói, technikai személyzete és előadói mélységes felháborodással olvastuk a görög nők megrázó felhívását a világ valamennyi szabadságszerető asszonyához, mely a görög monaícho-, fasiszta kormány vérgőzös terveinek megakadályozására szólít fed bennün­ket. Hogy ártatlan gyermekek, felnőttek ezreinek szenvedésén enyhítsünk, felhívunk minden becsületes, velünk érző Somogymegyei dolgozót, állami, tömegszervezeti és egyéb szerveket hogy érezzék át a görög anyák mil­lióinak fájdalmait és csatlakozzanak hozzánk, hogy széles gyűjtési akció elindulásával kifejezzük együttérzésünket a görög hazafiak iránt. Pártisko­lánk 2§0 forinttal járult hozzá a gyűjtés sikeréhez. 4 HETES PARTISKOLA KAPOSVAR KOSSUTH-U. 6. Hulladékgyűjtéssel erősíti népgazdaságunkat a Marx Károly-uteái békebizottság Alig pár hete alakult békebizottság állítani belőle. A beszélgetés után meg­a kaposvári Marx Károly utcában. A hét tag közül öt nő, valamennyien a béke harcos hívei. És tettekkel bizo- v. yítják 'békeakarat ukat. A békebizottság megalakulása ut in kisgyütést hívtak össze, hoi a takaré­kosságról tartottak előadást. Ezt követő napokban lakásról-lakásra jártak és minden háziasszonynak külön is meg­magyarázták, hogy egy háztartásban melyek azo>k az értékek, amelyek álta­lában hulladékba kerülnek, de ha ösz- sze gyűjtik őket, új anyagot lehet össze­mondták, hogy melyik napon mennek újra a családhoz. A türelmes felvilá­gosító munka hatott a háziasszonyok­ra és a jelzett napon mindenütt „kész csomaggal“ várták a békebizoüsúgott. így az első gyűlés eredményeként 470 kilogram vasat, 54 kiló üveget, 40 kiló papírt és rongyot és 9 kiló tollat gyűjtöttek össze, melyet átadlak az ócskavas- éis Tollért ékesítő Vállalat­nak és az érte kapott összeget jóléti célra fordították.

Next

/
Thumbnails
Contents