Somogyi Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-30 / 74. szám

PBOTETC, 1951. MÁRCIUS a). SOMOGYI NÉPLAP 3 Megkezdődött a tervkölcsöii-nyereméiiyek második sorsolása Csütörtökön délután a Zeneaka­démia nagytermében megkezdték a J eni kölcsön nyereménykötvények második sorsolását. A sorsolási bizottság nevében Né­ni ón yi István, a bizottság elnöke üdvözölte a megjelenteket és meg­nyitotta a sorsolási ünnepséget. Ez~ után Olt Károly elvtárs, pénzügy­miniszter mondott beszédet. — A nva kezdődő második sorso­lásom — mondotta többek között Olt Károly elvtárs — 76.816 nye­reményt sorsolnak ki 30.282.200 fo­rint összegben. A nyerők száma meg fogja közelíteni a százötvenezret. Ez a sorsolás azt bizonyítja, hogy érdemes és hasznos takaréko<skod~ ni. Dolgozóink tíz hónapon keresz­tül fizették be megtakarított forint­jaikat az Országos Takaréikpénztúr- hctz és igen sokan komoly nyere­ménnyel is tetézve kapják azt viszr sza. Az ötéves tervkölcsön húzásait tíz alkalommal rendezik meg és ezeken a sorsolásokon kereken 760.000 nyeremény kerül kisorso­lásra. A továbbiakban Neményi István, •a Sorsolási bizottság elnöke elmon­dotta, hogy a második sorsolási ail- kalmával egy darab százezer fo­rintos, hatvanegy darab tízezer fo­rintos, négyezerháromszsáz darab ezer forintos, kilencezerkilencszáz darab ötszáz forintos, éis hatvankét- >ezerliétszáz darab háromszáz forin­tos nyeremény kerül kisorsolásra. A sorsolás módjának ismertetése után megforgatták a szerencsekere­ket és megkezdődött a sorshúzás. A tegnapi húzás alkalmával há­rom darab ötvenezer forintos, har­minc darab ötezer forintos, tízezer és huszonötezer forintos nyere­ményt vegyesen, ezerötszáz darab ezer forintos, kétezer darab ötszáz forintos és tizenötezer darab M- romSzáz forintos nyereményt sor­soltak ki. A lerv'kölcsönsorsolás csütörtöki napján az alábbi kötvényekei húz­ták ki: 50.«?» FORINTOT NYERT: 1:482 0599 1516 0241 2666 0007 2».**» FORINTOT NYiERT: Ü54il 014t 1800 0O€* 3003 0774 }*.**» FORINTOT NYERT: 0342 0746 0438 0904 0606 0503 1:254 062S 1277 0639 ,2090 0448 2106 0609 3495 090« » *M FORINTOT NYERT: 0342 0621 (0i389 0087 0474 0873 0609 0221 0643 0629 0691 0549 «600 07:16 0(603 0077 0665 0744 0804 0039 0876 0928 .1280 0020 4319 0627 2019 0(667 25012 0225 2563 0365 2887 092« 2932 04:18 31:50 0856 5.000 FORINTOT zlailtnúnássaffi): NYERTEK fioroaait: SorsZámv. 0075 4 (1067 8 1060 2 1:387 7 1466 8 1794 8 1837 4 1850 8 1862 3 2039 6 2066 8 2220 3 2361 fl 2381 3 2686 • 500 forintot nyert sorozathúzással: 0045 9 0162 7 0210 4 0267 2 0513 8 9516 5 0639 9 0818 1 0849 4 0856 7 0896 1 1281 2 1313 3 1342 5 1354 9 1630 0 1879 0 2757 6 3006 3131 8 8 3131 6 forintot nyert 0016 0 sorozathúzássa 0041 8 0067 6 0122 8 0128 1 0153 2 0178 2 0182 2 0198 5 0210 9 0264 9 0286 2 «295 3 0308 2 0319 8 0334 9 0335 1 0335 7 0358 3 0362 0 0402 7 0419 0 0436 2 0466 8 0527 8 0541 6 0548 1 0573 o 0580 0 0619 9 0696 7 » 0707 7 0725 1 0776 7 0780 9 0793 3 0800 4 * 0809 3 0811 4 0843 6 0847 9 0852 7 0853 5 0878 4 0899 8 0933 1 0948 0 0958 7 0965 8 0966 o 0988 8 0996 8 1013 8 1025 3 1037 7 1076 0 1157 6 1180 8 1183 5 1191 6 1205 0 4283 7 1299 3 13311 4 1356 0 1302 3 1363 6 1366 9 4376 1 1958 8 1468 2 1480 C 1487 4 1(515 2 1624 0 1590 8 1633 1 1642 5 16:50 .3 1765 0 1709 5 1816 9 >1972 7 20113 1 2026 4 2036 2 20819 4 2134 2 2154 9 2167 0 2173 9 217,5 4 2479 3 2180 1 22013 7 2205 2 2B07 7 2229 6 2250 3 2275 4 231(8 2 2343 5 2362 9 2370 5 2376 0 2437 7 2456 2 2462 8 2468 9 2475 2 24(83 4 2494 3 2519 ■5 2521 9 2547 6 2589 5 2597 2 2609 1 2643 0 2617 4 2648 1 2855 7 2662 1 2688 7 2797 9 2715 3 2748 8 2750 3 2780 3 2780 5 2785 4 2858 7 28101 4 2870 3 2875 5 0899 4 2929 0 2974 1 2987 7 3002 3 3008 2 3010 9 3064 I 3073 0 3088 6 3110 6 3(148 8 3150 6 3499 0- ezer, , ötszáz és háromszáz fori A (Z>ÉKEHARC ^ÍREI AKIK TETTEKKEL BIZONYÍTJÁK BÉKEAKARATUKAT Közeledik fos nyereményeket sorozathúzással sor­solták ki, vagyis egy sorsolással egy­szerre 100 nyereményt húzlak ki. Ezeknél a nyereményeknél azok a köt­vények nyernek, amelyeknek sorarat- száma és a kötvény felső jobb sarká­ban található sorszámának utolsó számiegye egyezik a kihúzott számmal. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadi jelentése PHENJAN (TASZSZ.) A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság hadseregének főparancsnoksá­ga jelenti március 28-án. A Néphadsereg egységei a kínai ön­kéntes osztagokkal együtt minden arc- vonalon továbbra is kemény harcokat vívnak. A nyugati partvidék térségiében, Szöultól északra kemény harcok lán­goltak fel. Ezekben a harcokban a Nép­hadsereg egységei súlyos veszteségeket akoznak az ellenségnek emberben és hadianyagban. i. A Néphadsereg egységei lelőttek két ellenséges repülőgépet, n keleti partvi­déken elsüllyesztettek egy ellenséges torpedórambolát. a dolgozó magyar nép újabb nagy színvallása a nemzet erőinek egy" Sége,, a háborút legyőző béke erői" nek diadala mellett. Április 8-án megkezdődik hazánkban is a Béke Vil'ágtanács berlini felhívása nyo­mán az aláírásgyűjtés annak köve­telésére, hogy az öt nagyhatalom kössön egymással békeegyezményt. Dolgozó népünk azonban nemcsak névaláírását adja e követeléséhez, hanem a béke megőrzését szolgáló tetteiveíel kívánja hitelesíteni alá­írását. Vannak, akik gúnyosan mo­solyognak a béke erőinek újabb háborút meggátló kezdeményezésére és megállapítják, hogy „úgyis alá" írja mindenki“ — nem gondolnak azonban arra, hogy a magukat /mindenki“ közé soroló gúnyosan mosolygók, vagy fogcsikorgatva át" kozódók nem kapnak módot som arra. hogy nevük a becsületes em­berek között szerepeljen! Akik arra gondolnak, hogy a béke meg- védéésnek nagy ügyéből kivették részüket azzal, hogy nevüket a lás" tára odakanyarítják, aztán tovább űzik kisded játékaikat, azok nagyon leértékelik a béketábor erejét. Nem­csak szavakra, vagy csupán kacs- karingós névaláírásokra, hanem el­sősorban bátor, harcos és áliioza" tos tettekre van szükség a béke szent ügyének megvédésében! Jól végzett munkájuk redményeivel kívánják nevük alá- rását megpecsételni a kaposvári | Magasépítő V. dolgozói, mert az egyébként is szép eredményeiket a béke megvédése érdekéiben vállalt ! „békemüszak“ alkalmá val minden erejükkel fokozni kívánják. A leg­utolsó „békeműszak“ kiértékelése nyomán jó békeharcosok tűntek fel a kaposvári Magasépítő V. dplgozói között. A sántosi építkezésnél Mis" kő István kőműves 255 százalékot, Gsérveni Erzsébet segédmunkás 201 százalékot teljesített. A műkő üzem­nél Dezdepold István kőfaragó bri­gádja 231 százalékot, az asztalos üzemnél a Dorraa brigád 155 szá­zalékot, az igali építkezésnél Szabó István kőműves 182 százalékot, a cseri Állategészségügyi Intézet épít­kezéseinél Tián István kőműves 130 százalékot, Szabó Kálmán festő 130 százalékot teljesített. Hanzli Lajosné a kaposvári cukorgyár dolgozója i-s tudja, hogy nem egyszerű névalá­Jugosfflávia dolgozói meghiúsítják Tito imperialista gazdáinak terveit A Kraszni j Flot közli Kirszanov „A jugoszláv fasiszta kjiikk az ame­rikai agresszorok szolgálatában“ című cikkét. — Titoék Jugoszláviát az imperi­alisták balkáni agressziós központ­jává változtatják — írja KirSZa" nov. Az Egyesült Államok az elmúlt év végén 16 millió dolláros köl­csönt adott a Tito-klikknek „Ju­goszlávia védelmi erejének megszi­lárdítására“. Ily módon a Tito-ban- da végérvényesen eladta hadseregét az amerikai agresszoroknak. Tito Jugoszláviájában a katonai előkészületek az amerikai szakértő tisztek közvetlen ellenőrzése alatt folynak. Ä belgrádi fasiszta klikk az or­szág gazdasági életóté is a Wall­street szolgálatába állította. Az amerikaiak minél több színes­fémet akarnak kisajtolni Jugoszlá­1 viából. Nemcsak a saját hadiipara" j kát, de csatlósaik haditermelését is ebből akarják ellátni. Titoék a háborús előkészületek elviselhetetlen terhét a dolgozók vállára hárítják. A fasiszta kalan­dorok a fegyverkezési verseny út­jára léptek, ugyanakkor az ország­ban éhínség uralkodik és Jugoszlá­via népének borzalmas szenvedése" két és nélkülözéseket kell elvisel­nie. Az élelmiszerek piaci árai csupán 1950-ben háromszorosukra emel­kedtek, 1946-hoz viszonyítva pedig kilencszeresükre. Jugoszlávia néptömegei látják a hazájukat fenyegető veszélyt. Ezért szálnniak szemlhe egyre határozot­tabban Titoék balkáni háborús gyújtogató terveivel. Ezért hiúsít­ják meg Titoék imperialista gaz- f dáinak terveit. írásról van szó, amikor a világ be­csületes embereinek Sokszázmillió neve kerül a háború megakadályo­zását célzó követelés alá, hanem újabb harcos kiállás lesz az aláírás" gyűjtés legdrágább kincsünknek, a békének megőrzésére. „Mi békés élelet akarunk élni — írja Hanzli Lajosné —, Szebb és boldogabb jö­vőt akarunk biztosítani gyerme­keinknek. Nem engedjük, hogy fér­jeink és gyermekeink vére árán zse­beljenek be búsás jövedelmeket az amerikai imperialisták, amint teszik azt Koraiban, vagy Vietnamban. -— Nem engedjük, hogy országunkban a szocializmus hatalmas müveinek helyén ismét a romok országa le­gyen, hogy tisztességes megélhetés helyett a munkanélküliség, vagy a kapitalista országok népnyúzó ki­zsákmányolása legyen osztályré­szünk. Mi minden erőnkkel dol­gozunk és hurcolunk azért, hogy országunk erős, népünk egységes, gyermekeink jövője biztosított le­gyen. Mi békés életet akarunk élni, mi nem kívánjuk más népek életét és békéjét rombadönteni. Ezért nemcsak erős néphadseregünk, ha­nem még mi, asszonyok is szemr beszállunk mindenkivel, aki békés életünkre tör. Mi az anya szerebe- ‘ével óvjuk gyermekeinket minden bajtól, de a tigris, vagy párduc bá­torságával szállunk szembe békés otthonunk, puha fészkünk ellensé­geivel. Mi, magyar anyák munka­helyünkön és otthonainkban min­dent elkövetünk, hogy népünk ne rés, hanem szilárd bástya legyen a béke frontján! Ha dolgozó népünk öntudatra ébredve rádöbben saját hatalmas erejére, ha megérti, hogy elmúltak azok az idők, amikor a „felső tízezrek“ érdekeiért büntet­lenül folyhatott a dolgozó nép vére, ha meglátják, hogy igenis van szavuk a háború, vagy béke kérdé” sének eldöntésében, akkor nem lesz olyan hatalom, amely földrengés­ként, vagy számumként háborút zú­díthasson országunkra. „A háborút emberek csinálják — mondotta Ilja Erenburg — és emberek meg is akadályozhatják“. A világ becsüle­tes embereinek hatalmas béketá" bora lesz olyan erős, hogy megaka­dályozhassa a háborút és biztosítsa az emberiség legdrágább kincsét: a békét! A NEMZETKÖZI BÉKEMOZGALOM HÍREI BUKAREST. A Román Népköztársaság dolgo­zói hatalmas lelkesedéssel készül­nek a Béke Világtanács felhívásá­nak aláírására. Az elmúlt hetek­ben a békebizottsákok tagjai ház" róbházra jártak és megmagyaráz­ták az embereknek, hogy minden aláírás a béke ügyét szolgálja. PRÁGA. j A húsvéti ünnepek alkalmából püspöki pásztorievelet olvastak fel a katolikus templomokban. A pász­torlevelek felhívták a katolikus hí­vőket, hogy imádkozzanak a béké­ért és fokozott munkával járuljanak hozzá a béke fenntartásához és í megerősítéséhez. j BÉCS. • Eddig 317.000 osztrák írta alá az öt nagyhatalom békeegyezmé­nyének megkötését követelő felhí­vást. A 340 szakszervezeti funkcio­nárius, 55.00 fémmunkás képvisele­tében a német békeszerződéls meg” kötését, a felfegyverzés kérdésében pedig népszavazás lefolytatását: kö­vetelte. RÓMA. Sokezer liguriai dolgozó érkezett március 25-én a genovai llva-üzem- be, hogy jelen legyenek a „Béker öntés“-nél. A „Békeönté$“-t annál a Martin-kemencénél végeztéik, ame­lyet az Ilva munkásai helyeztek üzembe, miután az igazgatóság el­hagyta a, gyárat. Az Ilva-üzem mun­kásainak [elhívására a Genovai Tartomány lakossága 300 tonna óckavasat gyűjtött a „Békeöntés“- hez. Az öntés ünnepélyes hangulat­ban folyt le. Az üzem udvarán tö~ meggyülést tartottak. Spanyolországban az árak 5Ó százalékkal emelkedtek NEW-YORK. (TASZSZ.) A spanyol munkások életszínvonala Franco kormányának fegyverkezési po­litikája következtében állandóan csök­ken. Kenyér, cukor, tej, halak, zöldség­félék és gyümölcsök csupán a múlt év­ben átlagosan 50 százálékkat drá­gultak. Jelenleg egy négy tagból áKó család havi ellátására 2000 pesetára lenne szükség, a szakképzett munkás havonta azonban nem keres többet 800—1000 pesetánál. Hivatalos jelentés szerint Spanyolor­szágban 46 olyan család van, amelynek évi jövedelme felülmúlja az egymillió pesetát. Igazi „amerikai44 fogadtatás PÁRIZS. (MTI.) Leírhatatlan lármává], a rendőr zen e- kar és szirénák hangjaival fogadta Vincent Auriol francia köztársasági el­nököt a newyorki városi tanács. — Egy amerikai ujságírónő azonnal a köz- társasági elnök feleségére rontott és megkérdezte tőle, milyen anyagból van a kalapja. A Ce Sah közli, hogy külön rek­lámügynökséget bíztak meg az gAurioI- parád’é“ megrendezésével. Az ügynök­ség ezerszámra osztotta szét a köztár­sasági elnök fényképeit. A legnagyobb sikere elviiathatatlanul annak a fény­képnél: volt, amely az elnököl négy­kézláb mutatja be, unokáival ,a hátán Washington utcáin 200 óriási Auriol képet ragasztanak ki, hogy az elnökö „mindenki felismerje“. A newyorki őrültek háza tele vai ,(kétes elemekkel“, mert a rendőrséi mindazokat, akik nem tudták igazolni miért vannak New-Yorkban, az őrültei házába csukta. A rendőrök a legszigorúbb utaisítáis: kapták arra, hogy vigyázzanak a város ban mindenfelé kitűzött óriási francic és amerikai zászlóidra, mert a statiszti­kák szerinthasonló ünnepségek sirár a zászlók 10 százalékát el szokták tu tajdonítani.

Next

/
Thumbnails
Contents