Tanítóképző Intézet, Sepsiszentgyörgy, 1910
14 Tanít e lélek, hogy édes Hazánknak Legyünk hűséges, jó gyermekei. Gyönyör legyen, ha szenvedhetünk érte S ajándék, hogyha adhatunk neki. Áldott a föld, mely az élőt ápolja S mely annyi holtat hantjával takart; Ima legyen, ha hangzik ajkainkról A szent dal: „Isten áldd meg a magyart!“ A régi hajlék igy sugárzó lelke Ragyogja be ezt az új csarnokot! Dicsőség, ha e fényes, új falak közt A régi hajlék jó szíve dobog. A Székelyföldnek új kincsesházában Találjon otthont a honszeretet S a jó Istennek áldó, szent kegyelme Őrködjék mindig munkája felett! A gondolatokban s érzésekben gazdag költemény nagy hatást gyakorolt ünneplő közönségünkre. Utána az ifjúság vonós zenekar kísérettel elénekelte a Szózatot s ezzel befejeződött a magasztos felavató ünnep, melynek emléke örökké él azok szivében, akik ez ünnepélynek részesei lehettek. Délben a városi díszteremben 200 terítékes bankett volt^ melyen Neményi Imre dr. és báró Szentkereszty Béla főispán úr Ő méltóságaikkal együtt a vidéki vendégek, a vármegye és város, a királyi tanfelügyelőség, egyesületek, hivatalok, testületek, iparosok, kereskedők képviselői is részt vettek. A banketten szebbnél-szebb pohárköszöntők hangzottak el s felolvasták a testvérintézetektől s az intézet volt növendékeitől, barátaitól érkezett 95 üdvözlő iratot és 87 sürgönyt, melyek mind azt bizonyították, hogy a sepsiszentgyörgyi ünnep kinőtt a város határaiból s az a magyar tanítóképzés ünnepe volt. A dévai kollegák közül igazgatójuk Sarudy Ottó, Kandray Géza és Szalacsi Rezső személyesen is részt vettek örömünkben. Megtisztelő látogatásukat itt is köszönöm. Ünnepünk után az esti vonattal Neményi Imre tanácsos úr Öméltósága kíséretével együtt elutazott. Testületünk hálatelt szívvel vett búcsút az intézet nagylelkű pártfogójától, akinek boldog örömnapja volt Sepsiszentgyörgyön, a hol a kultúra ünnepében lát-
