Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1942

30-án a Művelődés Házának óriási dísztermében rendezett hangversenyen. A siker a legvérmesebb várakozást is felülmúlta. A több ezernyi, kényes ízlésű budapesti közönség perceken keresztül felállva, tomboló lelkesedéssel ünne­pelte a valóban nagyszerű teljesítményt nyújtó deák-dalárdát, ezzel akarván kifejezni háláját a háromszéki magasfokú ének-zene kultúrát bemutató lelkes diákseregnek. ' A kirándulás, melyen Demeter Béla igazgató, Bágya András, Kiss Árpád, Káspári János tanárok, Seprődi Ilona tanárnő és Kelemen Berta felügyelőnő vezetésével 84 tanulónk vett részt, minden tekintetben igen sikerültnek mond­ható. Nem mulaszthatjuk el ez utón is hálás köszönetünket tolmácsolni Zsin­dely Ferenc m. kir. közlekedésügyi miniszter úrnak, kinek megértése tette lehetővé, hogy székely ifjaink egy része megismerhesse hazánk fővárosát s a kálvinista Rómát. -« Adományok. Tanév folyamán következő adományok folytak be kollégiu­munk pénztárába: Ütő Mihály csurgói ref. gimnáziumi tanár adománya Ütő Elek és neje Berde Ágnes alap javára — — — — — — 250 Pengő Rácz Gyula ny. ig. tanító és neje Länderer Leona 28 darab Erdélyi Nyereménykölcsön költvényből álló (2400 P ér­tékben) alapítványa után a f. évben kihúzott nyeremények 50%-a ____________ Horthy Miklós alapból ösztöndíj — — — — — — — Sepsiszentgyörgy város adománya jutalmazásra — — — Háromszék vármegye adománya jutalmazásra — — — — Temesváry János (Uzon) adománya jutalmazásra — — — Hargitaváralja jelképes székely község adom. jutalmazásra Magyar Nemzeti Bank adománya — — — — — — Jókai Nyomda Rt. adománya — — — — — — — — özv. Szabó Sándorné úrnő adománya 421 600 400 125 100 100 100 100, 100 Dr. Gazda György úr adománya — — _ — — — — 165 40 50 10 50 10 10 Dr. Keresztes Károly koll. gondnok úr adománya — — — Farkas István úr adománya — — — — — — — — Pap János tanügyi tanácsos úr adománya — — — — — Kiss Árpád tanár úr adománya — — — — — — — Tanügybarát — — — — — — — — — — — Kovács Ignác úr adománya — — — — — — — — A nemesszívü adományozók fogadják e helyen is tanári karunk s ifjúsá­gunk hálás köszönetét. Itt mondunk hálás köszönetét Szász Károly helybeli szabómester úrnak, aki a Nép- és Családvédelmi Alap által ajándékozott ruhaanyagot 6 szegény tanuló részére díjtalanul készítette el. Kedvezmények. Tanulóink az iskolai év folyamán a következő összegű kedvezményeket élvezték: Iskolai díjból — — — — — — — — — — — 6838 P Internátusi díjból — — — — — — — _ — — _ 4352 P Konviktusi díjból — — _ — — — — — — — — 17166 P Összesen: 28356 P Iskolai év bezárása. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úrnak 91'00/1943. számú rendelete alapján június hó 4, 5, 7, 8 napjain voltak az évvégi össze­foglalások. Június hó 11-én a ref. vártemplomban tartott ünnepi istentisztelet után a tornacsarnokban gyűlt össze az ifjúság. Az igazgató rövid búcsú és záró szavai után a jutalmak kiosztásával ért véget az 1942/43. iskolai év.

Next

/
Thumbnails
Contents