Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1940
20 — élvhajhász, pénzsóvár szabadkőműves-tipussal szemben egy acélos testű, tüzes lelkű, katonás, harcos, sőt hősies új magyar embertípus, mely fajáért, nemzetéért minden szenvedést, minden nélkülözést, sőt a vértanúságot is boldog büszkeséggel kész vállalni. Ez az új magyar ember mindenekelőtt és mindenekfölött csakis magyar . . . vasfegyelmü, mert a fegyelmet nem megalázónak, hanem megváltó nemzeti erénynek tekinti, tudatában van nemzete páratlan történeti múltjának s a magyar történelmet a nemzet „szent könyvének“ tiszteli. Lelkesedése nem hirtelen fellobbanó és hamar elhamvadó szalmaláng, hanem szívós, megátalkodott, sőt konok kitartás, amely a nehézségeket, akadályokat nem igyekszik kikerülni, hanem bátor neki-szánással verekszi át magát azokon s fanatikusan hiszi, hogy a vasakarat előbb vagy utóbb, de feltétlenül sikert arat Kedves Tljúsag! A mai örömünnepünk alkalmából szükségesnek láttám ezeket a gondolatokat vetíteni lelki szemeitek elé. A félre nem magyarázható rideg valóság az, hogy Európa félelmetesen felébredt, megifjodott s katonásított nagy nemzetei között, azokkal szoros barátságban, sőt szövetségben élvén, mi magyarok sem szunnyadhatunk tovább. Feltétlenül tudatára kell ébrednünk annak, hogy az óriási nemzeti tömegek katonásan megszervezett, fanatikusan fegyelmezett korszakát éljük. Amelyik nép erre idejekorán rá nem döbben, amelyik nemzet nem találja meg kellő időben a helyes útat, az előbb útóbb a történelem kegyetlen kereke alá kerül s vagy elpusztul, vagy idegen rabiga alatt fog görnyedni. Mi tehát a ti teendőtök? Tanúini, dolgozni, minden tettetekben, minden megmozdulásotokban katonás fegyelmet tanúsítani, engedelmeskedni elöljáróitoknak, tanáraitoknak s vasakarattal törekedni egy nagy, egy boldog Magyarország mielőbbi megteremtésére hívatott új magyar-ember típus kialakítására épen a középiskolában belétek gyökerezett tulajdonságok folytán. Abban a reménységben, hogy szavaim nem lesznek pusztában elhangzó szavak, hanem ifjú lelketekben termékeny és fogékony talajra találnak, meleg szeretettel köszöntőm a kollégiumunk falai közzé sereglett mindkét nembeli ifjúságot, mély tisztelettel üdvözlöm a katonai, polgári és tanügyi hatóságok megjelent képviselőit, üdvözlöm az Elöljáróság, a Tanári kar tagjait, a szülőket s kollégiumunk itt megjelent melegszívű barátait s az 1940—41-ik iskolai évet ezennel megnyitom. A földrengés. Alig csillapodtak le a felszabadulás boldogságának öröm-hullámai, alig kezdtünk hozzá a tanítás rendszeres munkájához, amidőn a november 9-ről 10-re virradó éjjel kollégiumunkat minden eddiginél rettenetesebb csapás érte. Éjfél után kb. háromnegyed három órakor borzalmas erejű földrengés dúlt végig városunkon s a legsúlyosabb rongálásokat éppen kollégiumunk főépületén végezte. Több, mint 260 tanúló, 4 tanár, s 15-nél több szolga és szolgálóleány aludt a kritikus éjjelien internátusunkban, azonban, hála az isteni Gondviselésnek s hála felügyelő tanáraink és felsőbb
