Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1940
17 — bölcsességével, valódi székely leleményességével, kiváló diplomatatehetségével, törhetetlen munkakészségével elsősorban igényelheti a legnehezebb támadások elhárításának s a kollégium megmentésének érdemét és dicsőségét. Minden hálánk, köszönetünk és elismerésünk szálljon e helyről és ez ünnepi alkalomból is az ő s a többi érdemes munkás sírja felé. Hogy a huszonkét esztendős védekező harc mennyi áldozatot kövtelt kollégiumunktól, annak bizonyítására csak egyetlen adatot hozok fel még: azok közül a tanárok közül, akik az imperium-változás idején kollégiumunk szolgálatában álltak, ma már csak ketten teljesítünk aktív szolgálatot, a többi elhúnyt, vagy nyugalomba vonóit. De bármekkora volt is az áldozat, amit hoznunk kellett, nem volt hiábavaló. A bécsi döntőbíróságnak augusztus 30-án délután 3 órakor kihirdetett ítélete értelmében Románia 45.000 négyzet- kilométer területet, mintegy 2 és fél millió lakossal volt kénytelen visszaadni Magyarországnak a Székelyföld túlnyomó részével s ezek között Sepsiszentgyörgy városával együtt. É> bár a döntőbírósági ítélet fölött érzett örömünket lényegesen befolyásolta az a szomorú tény, hogy alig 8 kilométerre fekszik tőlünk az az új határ, amelyik kétfelé szakította a maga történeti egységét a legpusztítóbb időkben magyar, német, török vagy román uralom alatt egyként megőrizni tudó Erdélyt, amely 750.000 magyart s köztük kb. 300 ezer hittestvérünket szakította le ismét a magyarság testéről, s amely színmagyar székely és csángó községek mellett a Marosvölgyének ősi magyar település-területét, valamint a legrégibb székely szállásföldeket Aranyosszéket és a Küküllők mentét idegen uralom alá juttatta, mégis a veszteség fölött érzett mélységes fáj dalimurikat jelentékenyen enyhíti annak tudata, hogy a bécsi döntés után nagyobb reménységgel várhatjuk vissza elszakított testvéreinket s a kettészakított magyar Erdély egyesülését, mint amilyen reménységet a bécsi döntés előtt táplálhattunk Erdély visszatérése iránt. S ha meggondoljuk azt, hogy úgy a Felsőmagyarország sorsát eldöntő első, mint az erdélyi kérdésben hozott második bécsi döntő- bírósági ítélet történelmi jogokra hivatkozó érveléseinket csak ott honorálta, ahol ezt az érvelést a néprajzi elv is támogatta, világosan kell állania előttünk, hogy a Magyarország jövendő fejlődését és gyarapodását szolgálni akaró politikának nem lehet sürgősebb feladata, mint a Kárpátok által övezett Dunamedencének 75—80%-os . színmagyar többségű lakossággal való kiépítése. A következőkben több évtizedes szokásnak megfelelően röviden ismertetem az elmúlt iskolai év befejezése óta lezajló legfontosabb eseményeket. A június hónap folyamán a brassói Mesota-gimnáziumban tartott érettségi vizsgálatra főgimnáziumunkból 26 tanuló jelentkezett. A vizsgáztató bizottság annyiban különbözött a megelőző évek bizottságaitól, hogy abban kisebbségi intézetek tanárai is helyet kaptak, sőt látszólag többségben is voltunk, hiszen a 9 tag közül 5 kisebbségi volt, köztük főgimnáziumunk igazgatója és két tanára. Mégis a bizottság oly ügyesen volt összeállítva, hogy a látszólagos többség dacára úgy az írásbeli, mint a szóbeli vizsgálatok rendjén
