Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1912
6 kettős ünnepet. Mig a só meg nem ízetlenül, míg a világnak ama világossága meg nem oltatik, el nem homályosul emléke annak, kinek életét összefűzted jó Atyánk ez intézet életével. Nem homályosunkat el, hiszen életének mindazt a munkaerejét, nemesen érző szívének mindazt a melegét, melyet be nem foghatott a családi kör, kiárasztotta erre az intézetre, mint egy a szeretet ezerféle szálaival hozzáfűzött családjára. Porsátorának megoszlattatását még a család siratja, hisz a könnye az embernek egyik legdrágább isteni ajándéka, hisz boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. De aztán hisszük jó Atyánk, hogy a Te szeretetednek fényes napja, mely összeköti a földi életet az örökkévalósággal, melynek különben is csak egy lépés a köze a jók, az igazak, a hivő lelkek számára, felszárasztja a hulló cseppeket és megnyitja a hitnek szemeit, melyekkel látnak örökéletet. Örökéletét annak, ki lerázná magáról azt, mi földi, egy éltető eszmévé, a kötelességek akadályt nem ismerő teljesítésének eszméjévé finomult. Vigasztaló kegyelmed Istenünk legyen a gyászoló család felett, megsegítő, megáldó szereteted szolgád szellemének örökösein! Te vagy a mi erősségünk, Te vagy a mi sziklavárunk, édes Atyánk, jó Istenünk, Te tartsd meg anyaszentegy- házunkat, Te áldd meg iskolánkat, hogy álljon rendületlen mind az időknek végéig, szent fiadért, a Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen. 2. Péter Mózes főgimn. igazgató emlékbeszéde. Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! Méltóságos Elöljáróság! Szeretett Kartársaim 1 Kedves Tanuló Ifjak! Luther énekének felemelő hatása alatt csodás eseményeknek magasztos emléke újul fel lelkemben. Megjelenik előttem maga a wittenbergi szerzetes, a ki hosszas lelki küzdelem után hitében megerősödve, bátor és fenkölt lélekkel tűzi ki ezen a napon, 396 évvel ezelőtt a wittenbergi dóm ajtajára 95 tételét, aki az evangélium világossága mellett hősies elszántsággal küzd s még a hatalmas császárral szemben állva is, igazságának érzetében teljes határozottsággal kimondja: „Itt állok, másként nem tehetek“. Feltűnik előttem Zwingli a kappeli hős, egyik kezében karddal, másikban a szentirással, aki a csatatéren halálosan meg
