Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1910
8 így a költő az eseményeket sem veheti át az életből, vagy annak hü följegyzőjétől, a történelemtől úgy, amint azok a mindennapi életben előfordulnak. A történetíró hűen följegyzi, a mi megtörtént. Följegyzi az események szakadatlan láncolatát, melyben gyakran nincs meg a felfogható összefüggés. Épen ezért nagy szerepet játszik nála a véletlen, az esetleges. Az előzményekből nem következtethetünk a következményekre, mivel ezek nemcsak ezekből fejlődhettek ki, hanem sok az eseményen kívül álló ok is befolyást gyakorolt kialakulásukra. Épen úgy, mint az életben, hol szintén igen nagy szerepük van a rejtett okoknak, melyeket nem ismerhetünk és ezért hatásukban kiszámíthatatlanok. Az élet- és a történelem eseményei azért látszanak véletleneknek. Nem ok nélkül történtek, de az okokat nem ismerjük. Csak azért hisszük el, mert tényleg megtörténtek. Hogyan dolgozza fel ezzel szemben a költő az élet vagy a történelem által nyújtott tárgyat ? Másolhatja-e a valóban megtörtént eseményt, mikor alkotásában a valószínűség, a látszat elhite- tése a lényeg ? Már Aristoteles megadta a kérdésre Poétikájában a feleletet és ugyanaz az Arany felfogása is. Kihasit az életből vagy a történetből egy összefüggő kerek részt, gyakran csak egy kis epizódot. Nem törődik azzal, a mi szervesen nem tartozik egymáshoz, bár egy időben is történt. Elhagyja az oda nem illőt, kiválasztja és összekapcsolja az egybetartozót. Elhagy minden véletlent, esetlegest, mely az egészen kívül álló okok hatásából zavarólag belejátszik az emberi életbe. Keresi az összefüggés szálait, az okok és okozatok láncolatait; felmutatja miként és miért történt. Ezzel hihetővé és valószínűvé teszi történetét. Nem azt mondja el, a mi tényleg megtörtént, hanem egy eseményt játszat le szemeink előtt, nem a történeti hűség kedvéért, hanem egy egészen más, magasabb célzatból; a történeti hűség nem célja, hanem csak eszköze, azt akarja, hogy csalódjunk és e csalódás gyönyörködtessen. Ez az alapjában véve Lessingtől származó elv jut az Ars Poétikában kifejezésre, midőn azt kívánja a költői alkotásból, hogy igaz legyen „csakhogy nem a mi rész szerint igaz, olyan kell, mi egészben s mindig az . . . „Szegény Tibor nem volt élő paraszt; Bánk a nejével, megvénült, falun ... De mit nekem valód, ha ez esetben Bánk törpe lesz, Mátyás következetlen ? Nekem egész ember kell és király, vagy férj, nejéért a ki bosszút áll, S ember, király, meg férjben az egyén: Csip-csup igazzal nem törődöm én.“
