Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1910

4

kereső leikébe és egy pillantás a költői alkotás műhelyébe, mivel épen a költészet legfontosabb kérdésével, az eszményítéssel foglalkozik.

Hogyan teremt a költő, hogy mi gyönyörködni tudjunk alkotásában? Ez a fontos kérdés, melyről most egyet-mást elmondani akarok.

Lessing fejtegeti azt a kérdést Laokoonjában, hogy a szobrász miért nem ábrázolja Laokoont abban a pillanatban, a mikor kétségbeesetten kiált, tehát nyitott szájjal, mikor a szenvedély illetőleg a fájdalom legmagasabb fokára emelkedett. — A szobrász csak egy mozzanatát e lelkiállapotnak tudja megörökiteni. A kiáltó Laokoon az indulat legmagasabb fokán állana. Ezen túl már nem követ- keziietik semmi.

A néző pedig nem elégszik meg azzal az egy mozzanattal, hanem képzeletében tovább folytatja. Ha Laokoont sóhajtva látja, „a képzelet kiáltani hallja őt.“ Ha tehát a művész gyönyörködtetni akar művével, a mi az ő tulajdonképeni célja, egy olyan pillanatát a lelkiállapotnak kell feltüntetnie, mely a képzeletnek szabad játékot enged. — És ebből következik a művészi alkotás által keltett gyönyör egyik alapfeltétele. A természet befejezett, minden kis porcikájában kialakult dolgokat tár elénk, a művész nem másolhatja hűen, a mint ez tényleg van, hanem abból csak azt a jelenetet ragadja ki és csak azokat a vonásokat állítja elénk, melyek lehetővé teszik, hogy képzeletünkkel mi magunk alkossuk meg azt az embert, azt a helyzetet, azt a képet.

Képzeletünkkel mi magunk teremtjük meg azokat a kedvenc alakjainkat, kikről oly szívesen olvasunk. A költő csak az anyagot bocsátja képzeletünk rendelkezésére, de bennünk, a mi szellemi munkánk által, bár öntudatlanul válnak elevenekké, élőkké a maguk teljességében. A művész alakjai élnek, mert tulajdonkép a mi eleven képzeletünk hozza őket létre. Az élet az, mely az aesthetikai gyönyörnek egyik főforrása.

Ezért van, hogy minden művészi alkotást minden ember másnak látja, minden kommentátornak más a felfogása róla, mert mindenki csak annyit találhat benne, a mennyit ő maga képes az adott vonásokból megeleveníteni. „Minden hajós csak oly mélyre eresztheti a mérőolmot, a mennyire a zsinórja engedi“ — mondja Schopenhauer.