Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1902

25

Ima.

Irta és a kollégium elöljárósága által 1903. május 3-án rendezett Domján-emlékUnnopélyen elmondotta Tarkanyi György, vallástanár.

Örök irgalmasságod magasztalásával, szent neved segítségül hívásával kezdjük kegyeletes megemlékezésünk ünnepét, mi urunk, gondviselő jó atyánk! Neked, az egyedül imádandónak legyenek szentelve ennek első percei, a ki úr vagy mennyen és a földön, a kinek gondviselésed szárnyai alatt nyugosznak az élők és a ki egyedül uralkodói a halottak birodalmában is.

Méltó vagy uram, hogy végy tőlünk tisztességet és magasztalást: mert te kibocsátód lelkedet s felébred halottaiból a nagy természet: lelked lehelletére uj élet támad völgyön és halmon, napsugárban fürdik, lombbal, virággal lesz ékes erdő és mező ; Te kibocsátód ismét lelkedet s megszárad a fű, elhull a virág; Te szólasz és a por bevégzi itt a földön munkáját, porrá lesz, a mi porból véteték, a szellem pedig visszatér hozzád, a kitől eredetét vette.

A Te örök törvényed, hogy itt e földön állandó csupán a változás, hogy egyik nemzetség jön, a másik elmegyen s a régi sírja felett nő fel az uj nemzedék. A Te örök törvényed ránk fiaidra, hogy épen ezért nem e múló földi élet a mi egész életünk, hogy ez csak egy arasznyi a mi életünkből s igazi életünk — szivünk óhajtja, hitünk tanítja ezt — túl a síron veszi kezdetét. Szent és bölcs e végzésed felőlünk emberek felől, szent és bölcs a Te végzésed: hogy a mi sorsunk nem egy a többi teremtményekével, hogy midőn sírba tesszük halottainkat, azt tesszük sírba csupán, a mi bennünk múlandó s inig rájuk túl a síron örök élet vár, a siron innen megmarad nekünk emlékezetük. Hálát mondunk ezért a Te atyai jóvoltodnak; hálát adunk neked, hogy ez ünnepélyes órában is vissza hívhatjuk emlékezetét intézetünk egyik sírban porladó hü munkásának, jó barátunknak, szeretett tanítónknak.

Oh nem, nem azért újítjuk fel itt most emlékezetét, hogy felújítsuk a fájdalmat, a melyet elvesztése okozott,