Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1902
14 szertelen önhittséggel tarthatnám magamat Kossuth Lajos mérhetlen nagysága hű tolmácsolója gyanánt. A mi szemeink a köznapi nagyságokat szokták meg s nemzeti múltúnk nagyjait csak mint megmászhatlan sziklaóriásokat, vagy mint csodás mélységű véghetetlen tengereket bámuljuk: dicsőítő szavainkat a mindennapi életben úgy elpazaroljuk, hogy mikor valóban szükség volna rá szavunk elakad, hangunk elfogy. Pedig a mely nemzet élni akar, annak ismernie kell nagyjait s a törpeségnek s kishitűségnek korszakában különösen hálás lehet a múlt idők óriásaira való visszatekintés, hátha a múlt nagysága felemelne jelen törpeségünk- ből! De hogy Kossuthról hozzá méltóan beszélhessek, a Kossuth lelkének erejére, ékes szólásának hatalmára lenne szükségem, mert Kossuthról méltóan csak egy Kossuth tudna beszólni. Megkönnyíti azonban feladatomat az a tudat, hogy nem uj, előttetek nem ismeretlen dolgokról kell beszélnem, hanem a magyar szívben élő általánosan közös érzelmeknek zengő húrjait kell megpendítenem. Mindnyájatoknak lelkében él Kossuth alakjának, nagyságának képe, nem kell tehát nekem uj képet festenem, nem szükséges tehát elmondanom, hogy a monoki egyszerű nemes ifjúból hogyan lett az ország kormányzójává, miképen lett az egész világ előtt a szabadságtól erőszakkal megfosztott nemzet képviselője, az egész emberiség szabadságának képviselőjévé, hogyan szenvedte Krisztus keresztjét 45 éven át, hogyan halt meg s hogyan temette el nemzete. Mindezt tudjátok ti. Ha nem tudjátok, olvassátok el, tanuljátok meg, bámuljátok s lelkesedjetek. Elég lesz ez alkalommal, ha én a lelketekben élő képet egy pár színnel élénkebbé, egy pár vonással talán maradandóbbá teszem. Csodálatos, megmagyarázhatlan, leirhatlan érzés az, a a mit magyar szívben e szó kelt: Kossuth. Nem egyéb az, mint csak egy szó, egy név. Ezeréves történelmünkben sok lelkesítő név van, de azok között egy sem olyan csodás erejű, mint e szó: Kossuth; rám nézve legalább egy sincs olyan. Érzem, hogy ez érzés velem született, a mesére vágyó ábrándos, képzelődő gyermeki lélekbeh az édesanya
