Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1900

|m:AGY.^^-ívÍLV:

! KÖNiprraJvA: í

I.

Tanári székfoglaló értekezések, i. Bacsányi és Kazinczy viszonya.

— Felolvasta Zayzou Foveucz főgiran. r. tanár 1900. szeptember G-án. —

Az 1711. szathmári békekötés hazánk történetének, szellemi életünknek egy örökre dicsőséges, de szenvedésekben, küzdelmekben gazdag szakaszát zárjaié. A törökkel s némettel 200 évnél hosszasabban vívott s a nemzet összes erejét lekötő folytonos harcznak világraszóló dicsősége, hazafias lelkesedésünknek ma is leggazdagabb forrása, de szellemi életünkben okozott hiányai, vagyonosodásunkat, nemzeti konszolidácziónkat akadályozó következményei ma is sajnosán érthetők. A török dulások és a német uralom alatt a nemzet erőben, számban megfogyatkozott. Az ének szerint: „Két pogány közt egy hazáért omlott ki vére“. 1711-ben a nemzet ellenálló ereje egészen elfogyván, az alkuvásra kész béke-párt kerül felül s a hazafias párt, nem lévén már erdélyi fejedelem, minden támasz nélkül teljes kimerültséggel mond le nemcsak a további felkelésről, de az ellenállásról is. A nemzet örül, hogyha önállósága árán is, de megszabadult a töröktől, a folytonos vérontástól s hálás kezd lenni uralkodójához Buda visszafoglalásáért s a török kiűzéséért. Nincs többé kuruez és labancz, csak loyalis alattvaló. A nemzet egész egyeteme életével s vérével menti meg az ügyességre nézve szépségét jóval felülmúló királyné trónját, a mely trónt alig egy pár évtizeddel azelőtt épen a nemzet maga akar ledönteni. Főnemességünk már ekkor az udvar körül sütkérezik, hol kitüntetések, házassági összeköttetések, a protestánsok térit- getése folytán teljesen szakit ősi hagyományaival; a főváros nélküli, irányadó nemzeti középpontot nélkülöző magyar

]*