Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1891
9 tette: a görög szellem, s igy a reformatiónak harmadik és legnagyobb érdeme: a szellemi szabadság megteremtése, a szabad vizsgálódás meghonosítása! Az ógörög népnek ugyanis nemcsak irodalma, de politikai államszervezete is mindenkor a világ legnagyobb csodája marad. Mig a körülötte lévő összes népek fölött királyok és zsarnokok uralkodnak, hol az egyén szabadsága, a népfenség méltósága ismeretlen; nem az egy van az államért, de az állam az egyért, — addig a görög nép minden példa nélkül fölemelkedik a szabad állam eszményéhez : köz- társasági szervezetet teremt, melynek élére nem a születés vélet- lensége állítja a vezetőt, hanem a szellemi képesség, a polgárok bizodalma. Minden nagyobb város önállósággal bir, de a vallás, a hazaszeretet egyesíti őket a védelemre. Vallásuk nincs babonás külsőségekhez kötve, mindenki szabadon hirdetheti vallási és politikai nézetét, az agorán nem lesi titkos rendőr, hogy meggátolja szónoklatában, sőt még a sophista is bátran adhatja elő botor nézeteit az ifjúságnak, anathémát nem kiált rájok senki. Költőiket a természet szépsége, az igaz és jó eszménye lelkesítette ; zsarnokot nem dicsőített lantjok, a haza dicsőségét nem egy embernek tulajdonították. Mikor N. Sándor kis-ázsiai útjában megnézte Akhilleusz sírját és azt megkoszorúzta, nem a hős dicsőségét irigyli, mondá, hanem azt, hogy akadt Homérosza, ki dicsőségét örök időkre megénekelte. „Hellas volt az első, mely isteneit emberalakban, az istenséghez legméltóbban állítá elő, midőn előttük a Kelet csak idomtalan jelekben, oktalan állati formákban meré s tudá az iinádás tárgyait szemléltetni“. „A kellenek isteneiket a maguk hasonlatosságára alkották : isteneiknek nem volt szabad jobbaknak lenniök, mint ők maguk valának. Nagyok voltak isteneik, de emberileg: nagyok a jóban, nagyok a roszban is“. (Guzmics Izidor: Hellen-magyar literatura“. A magy. Tudós Társaság Évkönyvei. I.) S ez isteneket nem vették körül avval a babonás félelemmel, avval az aggodalmas, minden szóban, tényben hibát sejtő vallási szertartásokkal, minőkkel a rómaiak. A szabad görög nyílt arczczal közeledett isteneihez, rettegés nélkül; s mikor a legnagyobb művészek keze alkotta isteni szobrok sem töltötték be keblét, hitét nem ápolták, akkor fölemelte fejét az égre, s egy láthatatlan, de mindent fentartó szellem létét kereste. Szókrátész már sejtette az égi hatalmasságot, nyíltan vallotta is létét, de megnevezni, definiálni nem tudta. Csak a világ világossága hiányzott; mikor Krisztus megjelent és kimondotta : „Az isten lélek, azért őt lélekben és igazságban kell imádni“ (János ev, 4. 24.): a Szókrátész által előkészített görög
