Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1885
12 lenne nemcsak egyházunk, hanem társadalmunk minden fóruma előtt. Ezzel kapcsolatban elöljáróságunk nevében szabadjon előzetesen még azt a reményünket is érvényre juttatni, hogy e testület törvény szerinti két gondnokának megválasztatásával midőn az eddiginél közelebbi viszonyba fogna jőni iskolánk az alapitó közönséggel általában, ugyanakkor bizalmának e két letéteményesében meg lenne az az állandó összekötő kapocs, mely az iskola, illetve az elöljáróság és a communitás között a kölcsönös bizalom fölébresztése, a közös érdek fentartása s a megnyugtató ellenőrzés szempontjából csak üdvös lehet. Most pedig az alapitó közönség egybegyült testületét van szerencsém elöljáróságom nevében iskolánk falai között üdvözölni. S talán nem csalódom, ha hangot adok azon, mindnyájunk keblét ihletett közös érzelemnek, melyet a jótékonyság áldást keltő sugarai szentelnek meg az ősz fürtökön s a szemek rezgő könnyein, midőn a múzsáknak szentelt eme hajlékban együtt ülve vannak azok, kiknek homlokára Kisfaludy Sándor költőnk fonja az áldozat babérkoszorúját e szavakban : „Mindegy az áldozat, legyen nagy, Legyen kicsiny, lia mindene Az áldozónak.“ S ha áll Purgstaller bölcselő azon magasztos elve, hogy „A jótékonyság legszebb nyilatkozása az emberbaráti szeretetnek. s ki embertársaival jót tesz minden önhaszon és dicsvágy nélkül, az az emberiséget tiszteli és szereti“: akkor a közügy iránti érdeklődésnek lelkes melegével összejött eme testület — látva a mai anyagias világban az önhasznot keresők, a dicsvágyat kergetők s az önmegtagadó protestáns elvet kigunyolók nagy tömegét a korcs nemzedékben — áldozatával és jótékonyságával valóban az emberiséget tisztelte és szerette ez intézmény megalapítása által, a jelen és utókor hálájára. * * * És most hadd térek át feladatom tulajdonképi körének megoldására, midőn kollégiumunk szellem-erkölcsi állapotának rövid rajzát az 1881-ki legutóbbi communitás óta datálva le-
