Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1880
6 cs e gyülekezetnek a múlt dicsőségének, a jövő reményeinek az örök életnek fényét! Mózes I. könyve 1. része szerint: Kezdetben, mikor teremte Isten a világot, monda: „legyen világosság ; és lön világosság.“ Ks miután a teremtő Isten örök világosságának fényét kiáraszta a mindenségié „szólott az Ur: teremtsünk embert; és teremté Isten az embert az ő képére és hasonlatosságára“. Es kiáraszta Isten örök világosságának fényét ki- válólag az ember lelki életére, hogy legyen az ember a földnek ura, a teremtés dísze és koronája. Mig az emberi nem számtalan népfajai elzárkóztak az örök világosság fényétől, sötét tudatlanságban tűntek elő és enyésztek el: a székely népfajra Isten kiváló bőséges mértékben árasztá a lelki világosság fényét. Őseink a Messiás eljövetele és keresztyén hitre térésük előtt is a világosság legdicsőbb jelképében — a napban imádták a világok urát-istenét. Nagy ősünket, Atillát azért küldte el Isten, a Hadak-ura, a népek nagy Istene, hogy ő, mint „Isten ostora“ korbácsolja fel a vakhit, babona és erkölcsi tespedés álmából a népek millióit. Fajunk szellemi fölényének, a felvilágosodottság iránti hajlamának köszönhetjük, hogy mi egy maroknyi nép, egy csöppecske a népek nagy Oczeánjánban — még el nem sodortattunk, még élünk ; jogunk és reményünk van az életre. És midőn —■ „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált"; midőn a századok viharai közt, a mienkhez hasonló kisebb népfajok nyomtalanul enyésznek el: a székely népfaj dicsősége a viharok után, — mindig megújuló dicsfényben tfindök- Jik elő. Állításom igazolására, a példáért nem kell felkutatni ezredéves múltúnk történelmét. Lám — a jelen elő emberöltő előtt, ott van a közel múltban a fényes példa ! Lám a közel múltban, midőn Delila puha keblén elaltat®, Sámsont — minket is claltatának a régi dicsőség babérain, az álmüveltség
