Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1910
56 Gyűléseit rendszerint szerdán délután tartotta a kör. Ösz- szes gyűléseinek száma 29, és pedig tartott 22 rendes, 1 rendkívüli, 2 bizottsági, 1 alakuló, 1 zárógyűlést, ezenkívül 1 nyilvános és 1 zártkörű ünnepélyt. A rendes gyűlések napirendjére a szokásos bejelentéseken kívül a titkárnál benyújtott és előzetesen már megbírált prózai és költői dolgozatok, szabadon választott vagy az elnök által feladott fejtegetések, előadások és szavalatok voltak kitűzve. A megbírált dolgozatok, fejtegetések és szavalatok végleges elbírálás céljából közös megbeszélés tárgyai voltak. A tagok munkásságának irányítása, szorgalmának fokozása és egyúttal az irodalmi munkálkodás módszerének elsajátítása végett a Kör vezetője ebben a tanévben is különböző tanulmányokból vett tételeket hirdetett ki, amelyek kidolgozásával több tanuló próbálkozott meg kisebb-nagyobb sikerrel, alkalmai nyújtva a kör tagjainak egyes íróink működésének behatóbb tanulmányozására, a műveikben megnyilatkozó szépnek felismerésére és megértésére. A tanév folyamán beérkezett 34 munka, 17 prózai és 17 verses. Érdemkönyvbe került 3, jegyzőkönyvi dicséretet nyert 9, elismerésben részesült 5, méltánylást kapott 10, tudomásul vétetett 6, birálatlan maradt 3. Sikerültebb dolgozatok voltak: Gúnian István VIII. o. t. »Ünnepi beszéd márc. 15-én« (érdemkönyv), »Gárdonyi Géza Isten rabjai c. regényének poétikai fejtegetése (jegyzőkönyvi dicséret), Tildy Zoltán VIII. o. t. »A tömösi harc« című novellája (érdemkönyv), Prikril Jenő Vili. o. t. »Téli esték« (érdemkönyv), Grőner Aladár VII. o. t. »Ábrándvilág«, »Álmatlan éj«, »Érzem«, »Csak búgjatok, susogjatok . . .« című költeményei (jegyzőkönyvi dicséret). Az élőszóbeli előadásban elért ügyesség feltüntetésére egyrészt a szabadelőadások, másrészt a szavalatok és szóbeli bírálatok szolgáltak. A szabadelőadások terén dicséretes tevékenységet fejtett ki Fénykövi József Vili. o. t., aki élvezetes, folyékony előadásával több alkalommal az egész gyűlés ideje alatt tartotta kötve a kör figyelmét. Összesen 8 szabadelőadást hallottunk, melyek közül 4 dicséretesen sikerült, 1 sikerült, 1 nem sikerült, 2 birálatlan maradt. Sikerültebbek voltak: Fénykövi József Vili. o. t. »Az elektromos hullámok és a drótnélküli telegrafálás«, »Kísérletek a nagy feszültségű és magas rezgésszámú áramok köréből«, »Jelenetek a felvidéki hadjáratból«,