Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1904

108 A havi gyűléseken az erre önként vállalkozók vallásos tárgyú szavalatokat és felolvasásokat tartottak. Szavaltak: Szabó Gyula. Jamrich Béla. Eördögh Rezső, Krieger Mihály, Fischer Henrik, Pető Sándor. Budinecz János, Poszpisil Béla. Felolvas­tak: Varga László (Halottak napján), Hrncsjár Dániel (Bibliá­ról), Jamriska Péter (a karácsony esténék jelentősége és ha­tása; Hit, remény, szeretet), Azór Géza (Az istenítéletek), Ágos­ton Ferenc (A felkelő nap országáról) és Eördögh Rezső (Val­lásosság és hazafis ág). Okt. 31-én megünnepeltük a reformáció emlékünnepét. A templomban Hamrák Béla, az egyesület elnöke prédikált. Ennek végeztével a líceum dísztermében megtartottuk nyilvános ün­nepélyünket, mely alkalommal beszédet mondott Maloveczky János, szavalt Krieger Mihály és Szabó Gyula, felolvasott Lencsi János. — Március 18-iki gyűlésünket a szabadságharc emléké­nek szenteltük. Ekkor szavalt Eördögh Rezső és Krieger Mihály, beszédet mondott Ágoston Ferenc. Az egyesület rendes tagjainak száma (rendes tagok csak V—VIII. o. tanulók lehetnek) 160, a pártoló tagoké 146, ösz- szesen 306. A fdléres adományokból befolyt az év folyamán 401 K 10 f. A június 3-án tartott zárógyűlés megszavazott a líceum imaterme számára szerzendő Krisztus-képre 40 K-t (erre a célra van már 295 K), egyetemes gyámintézetnek 30 K, a Selmecbányái I. és II. egyháznak konfirmandusok részére 30—30 K-t, a pozsonyi Theol. Otthonnak 25 K, pöstyéni, erdő­kürti, puchói, dacsókeszi, lesti, szügyi, szászpelsőci, ipolvsági, hodrusbányai, zalabai egyházaknak 12—50 K-nyi pénzösszeg, illetve ily értékben bibliák és énekeskönyvek fognak küldetni. Jutalomkönyveket kaptak 70 K értékben az egyesület tiszt­viselői és a buzgóbb tagok közül Ágoston Ferenc Vili.; Pető Sándor, Muránszky Emil VII.; Eördögh Rezső, Szabó Gyula VI.; Poszpisil Béla V.; Piltz Samu IV.; Hlóska Samu III.; Eördögh Lajos II.; Szilvás András I. o. t. 6. Líceumi zenetársaság. Vezető és ügyvivő elnök: Becker Nándor, líceumi rendes tanár. A társaság kötelékébe lépett 115 működő énekes és zenész és 254 pártoló tag, összesen 369 tag (40-nel több mint

Next

/
Thumbnails
Contents