Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1903

A régi Róma.

Nemcsak az ókori császárok idejében szerették Rómát, a világ fővárosát, látogatni az idegenek; nemcsak a pápaság székhelye vonzotla s vonzza oda még ma is a buzgó lelkeket: a régmúlt idők történetébe való elmélyedés, az ókori népek művelődési viszonyai iránt való érdeklődés, szóval a történeti érzék fejlődése a jelenben talán még nagyobb mértékben szaporítja a Rómába zarándoklók számát. Mert nincs a világon

város, hol annyi emlék beszélne az emberi nem történetéről,

» ' ~ 7

küzdelmeiről, dicsőségéről és dicsőségének hanyatlásáról, honnan annyi eszme szárnyalt volna az emberiség közé, amelyek mind művelődésünk melegágyaivá váltak. Aki valaha foglalkozott a latin nyelvvel s olvasott a római irók műveiből, mindenesetre sokat hallott Romulusról, a város alapításához fűződő mondákról, a királyok mondaszerű történetéről, a köztársaság hatalmának gyarapodásáról, a császárság világraszóló hatalmáról; hallott a Fórumról, mely mindennek a hosszú fejlődésnek és átalakulásnak néma tanúja volt; a Circus Maximus- ról, hol a nemzeti versenyeket tartották; a császárok szemkápráztató palotáiról; a keresztyének öldöklése miatt is oly szomorú hírre vergődött Colosseumról, melynek homokján a véres látványosságokban gyönyörködő nép mulattatására a gladiátorok küzdöttek egymás ellen vagy vadállatokkal szemben; régi színházakról, hősök és nagy férfiak tiszteletére emelt hatalmas diadalívekről, szobrokról, pogány istenek ragyogó templomairól.

Amit erről a letűnt, hatalmas világról olvastunk és hallottunk, az Rómában mind előttünk áll. Igaz, hogy csak omladozó falak, letöredezett oszlopok, szanaszét heverő kő- és márványdarabok hirdetik a múlt nagyságát; de ha értjük beszédjüket, ezek a kövek1 is megszólalnak, megelevenednek s csodás

1*