Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1903
33 fülkéiben egykor márvány- és bronzszobrok pompáztak s az egészet betetőző párkány kiugró kövein árbocok állottak, hogy a reájok feszített ponyvákkal lehessen megvédeni az arénát az eső és a napfény ellen. A nézőtér lejtősen egymás fölé épített kőpadokból állott, ahova az emeletek folyosóiról számos ajtó nyílott s lehetővé tette, hogy az 50000 nézőből álló közönség rövid idő alatt a szabadba juthasson. Az ülőhelyek alulról felfelé számítva 5 osztályra oszlottak: a küzdőtértől 5 m. magas fallal elkülönített első osztályban a császári család, a senatorok és a legfőbb hivatalnokok foglaltak helyet, mögöttük a második osztályban ültek a lovagok, az utána következő kettőnek meredek lépcsőin a császárok tiszteletére fehér tógába öltözött polgárok ültek, legfelül pedig a nép és a nők. A nézőtér alatt, mélyen a földben, voltak az amphitheatrum mellékhelyiségei és az állatok ketrecei. A véres látványosságokban gyönyörködő nép izgatottan leste a jeladást, melyre a gladiátorok hosszú sorban az arénára léptek s ünnepélyes menetben körüljárták azt. Mikor a császár páholya elé kerültek, elmondták búcsúzóul: A ve Caesar, mori- turi te salutant! Az élet-halálharc kürtszó és trombitaharsogás közt ment végbe s a közönség vérszomjasán leste küzdelmüket; örömriadalban tört ki, amint egy-egy sikerült vágás vért fakasztott a szerencsétlen áldozat testéből. A megsebesült ujjai felemelésével kért kegyelmet s ha a tömeg hajlandó volt a kegyelmet megadni, akkor kezét bevont hüvelykujjával nyújtotta feléje, ha pedig nem, akkor rá mutatott hüvelykujjával s ellenfele megadta neki a halálos döfést. Holttestét azután Charonnak öltözött emberek ragadták meg s kihurcolták és ha még vonaglott, kivégezték. Ezeknek az idegrázó mutatványoknak érdekességét még fokozták az állatviadalok (venationes), amelyek abból állottak, hogy fegyvertelen vagy csupán támadó fegyverrel ellátott emberek — később a keresztyének — ellen kiéheztetett, tüzes vassal feldühösített fenevadakat bocsátottak szabadon s a szerencsétlenek ez ezreinek halálhörgésén, kétségbeesett küzdelmén mulatott az elfajult római nép. De vízzel is meg lehetett tölteni a küzdőteret s ilyenkor azután tengeri csatákat (naumachia) rögtönöztek, amelyek vérontás és öldöklés tekintetében semmivel sem állottak az állatviadalok borzalmasságai mögött. S a jó és a rossz császárok egyaránt verse3
