Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1901
22 Jazon után főművei közül Hebe (1806.), Adonis (1808.), Nagy Sándor bevonulása Babilonba (1812.), az éj és a nap (1815.), Ganymedes Jupiter sasával, és Venus (1816.), a pásztor fiú és a remény (1817.) és Merkur (1818.) a legnevezetesebbek, a melyek mind a természetnek naiv és mégis finom tanulmányozását tanúsítják s egyszerű, könnyen érthető módon beszélnek hozzánk. 1819-ben haza jött Kjöbenhavn-ba s annyira elhalmozták megrendelésekkel, hogy ez időben 70-en dolgoztak műtermében. Egymásután kerültek ki műterméből Krisztus, az apostolok, Keresztelő János és a keresztelő angyal a Boldogasszony templom számára, VII. Pius a római Szent Péter templom számára, továbbá Ponjatovszky, Miksa bajor király és Schiller szobrai. Róma második hazája volt, de Dánia iránt való hűségét megtartotta s egyik barátja felszólítására igaz készséggel ajándékozta hazájának műveit, a melyek részint gipsz modellekben, részint márványból kifaragva eredetiben vagy kópiákban nagyobbára mind megvoltak gyűjteményében s 1838-ban 41 évi távoliét után állandóan hazája fővárosában telepedett le s ott is halt meg 1844. márczius 24-én. A dán nemzet nagy örömmel vette hálás fia becses ajándékát s a műbarátok bizottságot alakítottak a gyűjtemény elhelyezésére. Dániában ez idő-tájt nagyon rósz idők jártak s így a bizottság örömmel fogadta VI. Frigyes királynak azt az ajánlatát, hogy a tűzvésztől elhamvasztott Ghristiansborg-slot egyik istállóját alakítsák át a muzeum czéljaira. Az átalakítást Bindes- bőll építész genialisan hajtotta végre s kettős czélt valósított meg: az istállóból múzeumot és mauzóleumot alkotott. Bindes- bőll egyetlen motívumot ragadott meg: a régi etruszk szikla- sirok mintájára alakította át az épületet, hatalmas kaput alkalmazott, a melynek vonalai ferdén futnak össze alulról fölfelé s a falakat kívül belül stilszerű festményekkel dekorálta. Valóban senki sem gondolja, a mikor az épület baloldali kapuján belép, hogy a művészet templomába jutott, hiszen az udvar közepén pálmával és virágokkal díszített sírdomb van s körűié az apostolok szobrai is e sírhely díszének tűnnek fel. Itt e sírban nyugszik Thorvaldsen s az ő alkotásai avatják a múzeumot a művészet egyik legcsodálatosabb csarnokává: