Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1901
18 rendelkezésre s itt megerősödve könnyedén gyalogolunk Lohme-ig Jasmund félsziget legészakibb helységéig. Innen a greifswaldi kirándulók nagy csapatjával tértünk vissza gőzhajón Sassnitzba. A hajóra szállás maga elég nagy nehézséggel járt, minthogy a tenger erős hullámzása miatt a gőzhajó nem köthetvén ki a mólónál, a beszállás dereglyéken történt. Négy dereglye állt útra készen s egyen-egyen 7—8 utas hajózott a gőzös felé, miközben az erős dereglyét majd magasra emelte a hullámhegy, majd meg elnyelte a hullámvölgy. A gőzhajóról lépcsőt engedtek le s annak a két oldalán 3—3 matróz állt páronkint egymás fölött s a mint a hullámhegy felemelle a dereglyét, a két alsó matróz megragadott egy utast, a két középső feljebb dobta s a két legfelül álló belódította a nagy hajó öblös testébe mint, valami málhát. Könnyen elképzelhető, hogy ez a »málhá- zás« különösen a hölgy utasok részéről nem ment végbe minden sikongatás és jajveszékelés nélkül. Az meg valóságos tragocomikus látvány volt, a mikor egy-egy tréfás hullám váratlanul »letört« s az összecsapó víz kelletlen »hűsítővel« kedveskedett a hullámvölgybe zökkent utasoknak. Végre mindnyájan bent voltunk s a remek panorama, a melyet a merészszabású Stubbenkammer nyújtott háttérben a pazarul zöld bükkfa erdővel, bőven kárpótolt — a tengeri keresztvízért. Sassnitzból délután 5 óra tájban indultunk el az »Imperatoren.« Már négy órakor a hajó fedélzetén voltunk s közel egy óra telt el, amig ez az úszó palota megindult csaknem észrevétlenül. Kint a nyílt tengeren a gyenge szellő erős széllé növekedett s nehány női kalap csakhamar a tengeri nymphák fején képviselte a legújabb divatot. Én magam a hajó orrán foglaltam helyet, de nehány hajókázni vágyó hullám e helyről csakhamar elűzött. Majd az egyik mentő csolnak árnyékában találtam kellemesebb helyet s békében gyönyörködtem a nyílt tenger bámulatos játékában. Először valami sajátszerű érzés zsibongó árja ömlik el az ember testén, a mikor a nyílt tengervízen meginog a hajó a lábunk alatt. megremeg az ember a tenger végtelensége, a természet nagysága előtt s félelemmel vegyest bizalom kél tusára a szívben a Mindenható iránt. Majd felülkerekedik a bizalom, a tenger hullámjátékát figyeli a szem. s fáradhatatlanul gyönyörködik a zöld és a kék szín bámulatos árnyalataiban,
