Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1901
102 XX. Tájékoztatás a jövő iskolai évre. A jövő tanév szeptember elején veszi kezdetét, 1., 2., 3-ikén tart a beiratás. Javító vizsgálatot tesznek a négy alsó osztálybeliek augusztus 31-én délelőtt és a felsőbb osztálybeliek délután. Ugyanakkor tartatnak a pótvizsgálatok is. Az első osztályba az 1883. évi XXX. t.-cz. értelmében csak oly növendékek vétetnek fel, akik életök kilenczedik évét már betöltötték és vagy arról, hogy a népiskola négy alsó osztályát jó sikerrel végezték nyilvános népiskolától nyert bizonyítványt mutatnak elő, vagy felvételi vizsgálaton igazolják hogy hasonló mértékű képzettséggel bírnak. A felvételkor tartozik a tanuló felmutatni keresztlevelét vagy születési bizonyítványát, továbbá orvosi bizonyítványt arról, hogy mikor volt utoljára beoltva. Tizenkét évnél idősebb fiú fölvétele fölött a tanártestület határoz. Akik valamely felsőbb osztályba más tanintézetből jönnek, a megelőző osztály bizonyítványát és keresztlevelüket kötelesek előmutatni. A Vili. osztályba más intézetből jövőket csak úgy fogadunk be, ha jó a bizonyítványuk, vagy ha kimutatják, hogy alapos oknál fogva czélszerű rájok nézve a lyceumba való beiratkozás, vagy ha önkéntes ismétlők. Az V. osztályba lépő tanuló szülője vagy gyámja köteles kijelenteni, vájjon fia vagy gyámoltja az 1890. évi XXX. t.-cz. értelmében a görög nyelvet avagy az idézett t.-cz. által meghatározott más tárgyakat, 1. i. magyar és görög irodalmi szemelvényeket, művelődés-történetet és szabadkézi rajzot fogja-e tanulni. Az iskolai fizetendők: Minden tanuló felvétele alkalmával 6 K felvételi díjat, 6 K állami nyugdíjilletéket, 1 koronát az ifjúsági könyvtárra tartozik fizetni. A tandíj egész évre 48 K, mely két egyenlő részletben is szeptember és februárban tör- leszthető. Szegénysora, jeles és jó magaviseletű tanulók tandíjmentességet nyerhetnek vallás-különbség nélkül. Ebbéli kérelmüket deczember hó 1-ig tartoznak benyújtani a lyceum igazgatójánál az iskolai tanácshoz czímezve. Zenedíj egy évre hetenként 2 órai zeneoktatásért 40 K. Szabadkézi és ábrázoló rajzdíj egy évre hetenként 2—2 órai oktatásért 20—20 K. Élelmezői díj egy évre ebédért és vacsoráért 100 K. Az élelmezői díjat havonkénti 10 koronás részletek-