Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1900
20 bevezette az önálló emberek sorába s előkészítette az élet nehéz küzdelmeire, felszólalt maga az ünnepelt s hosszabb beszédben fűzte gondolatait az elhangzott üdvözletekhez. Nem volt neki nehéz, úgy mond, megtenni kötelességét, midőn mindig oly társak veszik körül, kik híven járnak el a rájuk bízottakban, oly tanulók, kikre csak a legritkább esetekben kellett lesújtania büntető kézzel, de ha erkölcsi romlottságot tapasztalva, sújtania kellett, ezt is atyai szeretetéből folyólag tette, mert ez által látszott a megjavítás egyedül lehetségesnek. Ezt tennie tehát kötelessége volt. s az ifjúságnak is azt köti a lelkére, hogy egész életében a kötelesség teljesítése legyen vezérlő eszméje, a kötelesség a közös hazája és a kötelesség a külön, saját vallása iránt. A lélekemelő, egyszerű ünnepély ezután a »Szózat« elének! ésével véget ért. De meg kell emlékeznünk, hogy volt még némi folytatása az intézet földszinti helyiségében, hol az alumneum asztalai az igazgató és tanárkar jóvoltából ezen alkalommal a szokottnál gazdagabban voltak megtérítve. Bár az ünnepély egészen egyszerű, az ünnepelt jellemének megfelelő volt, mégis többen csatlakoztak a Lyceum üdvözléséhez. Farbaky István, országgyűlési képviselő, a lyceum felügyelője táviratilag fejezte ki őszinte jókivánatait, a jelenleg a bányászati és erdészeti akadémia kötelékébe tartozó volt növendékei küldöttség által tolmácsolták hálás érzelmeiket s miután a titok leple fellebbentetett, bizonyosan számos tanítványa, tisztelője csatlakozik azon jó kívánságunkhoz, vajha az ünnepelt lelki-testi épségét még soká-soká megőrizhesse s gyümöl- csöztethesse iskolánk, városunk, egyházunk és a haza javára! Király Ernő.
