Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1900
12 A lélekemelő ünnepély megteremtője, Okolicsányi Gyula, a budapesti jelzálog hitelintézet ügyésze lépett most elő s a következő megindító remek beszédben szólt a nagy mesterhez, a nevelés szent ügyének puritán jellemű apostolához, a klassi- cizmus fenkölt bajnokához, az áldott lelkületű Breznyikhez: Igen Tisztelt Ünneplő Közönség! Megboldogult mesterünknek, rajongásig szeretett egykori hírneves igazgató-tanárunknak, lelkünk testünk hűséges gondozójának, a mi közös nevelő apánknak szerény fdlérekből összehoztuk az emléket, messze földről, immár sokan közülünk közel az élet alkonya felé, de ifjú lelkesültséggel zarándokoltunk el ide a drága porokat takaró sírhalomhoz, hogy lelkünk teljes melegével demonstráljuk, hogy a kegyelet mily neme illeti meg a nevelés szent ügyének puritán jellemű apostolát. Ha fölvetem a kérdést, hogy minemű alkalom létesítette e szerény emléket? bizonyára az itt jelenlévő ünneplő közönség közül számosán megtudnának e kérdésre felelni, kik a mi Breznyikünket életében és cselekedeteiben ismerték. Létesítette azt a lelkületűnkbe beleojtott s az ideális eszmékért lelkesülő vágy. Napjainkban tisztelt ünneplő közönség a vastag realismus által saturált korban, midőn az érdek a földhöz nyűgözi le a létért küzdő embert, mi kik itt egybegyültünk, kik messze földről, a szélrózsa minden irányából, mint a megboldogultnak egykori tanítványai összesereglettünk, mi ezen közönséges, mindennapi érzelmektől tisztultan, büszke önérzettel különös isteni kegyként valljuk, hogy bennünket ma is azon ideális eszmék lelkesítenek, vonzottak ide, melyeket ott az Alma-Materben a klassicizmusnak fennkölt bajnoka, az idealismus legszebb eszméinek hódoló mesterünk, a mi áldott lelkületű Breznyikünk ojtott belénk. Úgy érezzük ma is, mintha az a kedves emlékű lyceum, ma is ami otthonunk volna, hallani véljük ma is a szigorú karakterű igazgatónak dörgedelmes szavát az épület falain belül, látjuk, mint irtja közöttünk a konkolyt, mint sújtja kérlelhetetlenül a vétkezőt, mint szórja Jupiter tonans az ő villámait s látjuk felszelidülni jóságos atyai arczát, kedves lágy mosolyával mint lelkesül fel, midőn egész tudásával belénk
