Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1899
35 ekkor megjelent Múzeumnak első negyedét. Azonban nem nagy sikerrel, mert csak egy példányt tud eladni, okul adva, hogy Kazinczy munkáin, a bevezetésben tett Ígéreteken s Ányosnak versein kívül »a többi tekervényesnek, érthetetlennek Ítéltetett és olyannak, mely a maga czélját nehezen fogja elérni.« Pesten is a tiszteletpéldányokat valószínűleg ő hordozza szét. Legalább tudjuk, hogy Horányihoz ő viszi el s ez alkalommal kel ki az épen ott levő Dugonits a folyóirat idegen nevű czíme ellen. Ezzel Földi életében egy kiemelkedő mozzanathoz értünk. Kora gyermekségétől fogva sok keserűséget és nélkülözést szenvedve, egészen magára hagyatva, korán felébredt munkakedvvel, kitartó szorgalommal, kielégíthetetlen tudásszomjjal vonzódva mindenhez, miben nemzete nyelvének, tudományának és ébredező irodalmának tehetségéhez mérten segítségére lehet, már tanulmányainak ideje alatt hírnévre kapva s az irodalom vezető férfiaival összeköttetésbe, barátságra lépve, elérte végre azt a czélt, mely után annyira vágyódott, egy nyugodtabb, gondoktól és bajoktól ment, de munkálkodásnak és hazája tudományos haladásának szánt élet reményében. Élete zavartalanságára és boldogságára czélzó reményei azonban megcsalták. A gond gyermekének születve, a sors még tartogatott számára keserűséget. De munkakedve akkor sem lankadt el; könyveibe, gyűjteményeibe temetkezve akkor is az irogatásban és a tudományban keresett és talált vigasztalást. Suhajda Lajos. 3*