Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1897

24

Térbe kerül, mily vigasztaló sőt lélekemelő mégis, a mi történelmünkből azon tanulságot meríthetnünk, hogy a magyar többnyire csak oly küzdelemben ontotta embertársai . vérét, mely jogosult, t. i. a védelmi harczban. Mikor még a legutolsó féreg is védekezik eltiprója ellen, a népnek nem volna joga arra, hogy életét fentartani igyekezzék ?

A magyar az őt jellemző szívós kitartással védte magát a nyugat és dél támadásaival szemben; s meg vagyunk győződve, hogy ti, serdülő ifjak,, .mindnyájan meg fogjátok-tenni kötelességteket, ha a jövőben a keletnek és északnak rohamával kell majd szembe szállanunk, s ha majd a királynak, földi hadúrunknak ajakéról hangzik el a költő szava: Talpra magyar, hí a haza!

De ha dicsőségesek voltak is ezen jogosult védelmi har- czaink, avval a szomorú jelleggel mégis csak bírtak, hogy sok, sok vérbe kerültek.

Mennyivel dicsőségesebbek tehát azon harczaink és küzdelmeink, melyek nem a karddal vívattak, hanem az ész, a szellem fegyvereivel.

Mai ünnepélyünk ilyen küzdelmek emlékének van szentelve. 1848. április 11-ike a békés haladás ünnepe volt, s ez legyen annak 50 éves jubileuma is.

Hosszú, hosszú előkészületek után következett be ama nevezetes nap.

Újabb államalakulásunk első csíráival tulajdonképpen egy oly névvel kapcsolatosan találkozunk, mely nem igen tudott népszerűségre szert tenni. Kollonics érseké volt az, I. Lipót királyunk legfőbb magyar tanácsosáé. Javaslataiban már ott találkozunk a törvény előtti egyenlőség és az adózás általánossá tétele elvével. De mivel javaslatait az alkotmányosság mellőzésével akarta keresztül vinni, nagy ellenhatás támadt. És Kollonics azonkívül még igazságtalan is volt a nemességgel szemben. Mert a nemesség eddig is adózott, és pedig vérben; most pedig hozzájárult volna az, hogy a hadi adót is köteles legyen fizetni.

Mária Terézia és II. József tervei már méltányosabbak. Szerintük a nemes fizetett volna hadi adót, de ennek fejében fel lett volna mentve a nemesi felkelés kötelezettsége alól. Erről azonban, mikor sokszor fegyverrel a kézben kellett meg