Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1893

34 VIL Visszapillantás a múlt tanévre. A szünidők folytán történt dolgok épen nem voltak ke­csegtetők az 1893—94-ik tanévben a tanítás megindítására és a tanintézet ügyeinek vezetésére. Legczélszerübb lesz a tények objectiv közlése czéljából a kerületi iskolai tanácsnak jegyzőkönyvére hivatkoznom 99-ik gyűlés 1893. július 11-én. 550/V. Breznyik János, a lyc. igazgatója jelenti, hogy a görög classica philologiai tanszékre a pályázat ki volt hirdetve a hivatalos lapban, a Cultus- Ministerium hivatalos lapjában, a protestáns egyházi lapban. Egy folyamodvány érkezett. A kér. isk. tanács átnézvén a bizonyítványokat és fel­olvastatván a folyamodványt, megállapodik abban, hogy a folyamodó nem való lyceumunkba. Minthogy pedig az igazgató jelenti, hogy Sulcz Endre lyceumunkon a magyar ny. és irod. tanára, Hódmezővásárhelyre választatván meg, e tanszék is be­töltendő és pályázat hirdetésére már nincs idő, de több ta­nárjelöltet írásban felszóllitott, hajlandó volna-e helyettes ta­nárul jönni intézetünkbe, a kér. isk. tanács az egész ügyet, illetve annak érdemleges tárgyalását elhalasztja mindaddig, míg a beérkezendő válaszok lehetővé teszik azt, hogy a Nagymél­tóságú Cuítus-Minister úrnak concret javaslatot tehessen és a magyar nyelv és irodalom tanszékének betöltésére vonatkozó­lag is intézkcdhessék.“ 543/IV. „Breznyik János, a lyc. igazgatója, folytonos győn- gélkedését hozván fel okúi, lemond igazgatói tisztéről. A kér. isk. tanács, a midőn a lyc. igazgatójának egész életén át a lyceum érdekének szentelt sikeres fáradozásáért jegyzőkönyvileg is fejezné ki elismerését és hálás köszönetét, belátja, hogy egészsége helyreállítása mindenek előtt nyugal­mat kíván, de óhajtja c mellett, hogy a lyc. kötelékében meg­maradjon. Ennélfogva őt szabadságolja s felkéri, hogy fizetése és lakása élvezetében megmaradva bölcs tanácsát a lyceum- tól meg ne vonja. Az igazgatói teendőkkel addig is, míg ez ügyben a bá­nyakerület véglegesen nem intézkedik, Jezsovics Károly tanárt megbízza.“

Next

/
Thumbnails
Contents