Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1891
12 honnan mondhatták volna, hogy Tibios oly nagy sós halakat készíttetett, vagy hogy a feleségének öt egész drachmáért vett függőt. Az enyémet pazarolják ezek. Oh én szerncsétlen ! Annyi serlegem van s nincsenek biztonságban. Félek, hogy valaki a falat kiásva ellopja. Sokan irigyelnek és leselkednek, de leginkább szomszédom Mikylos. Mikylos: Zeusre! Én hasonlóképen te rád s el is viszem hónom alatt a tálakat. Kakas: Hallgass Mikylos! még rajta csip, hogy itt vagyunk. Simon : Legjobb lesz hál, ha virrasztók s magam őrzök mindent. Felkelek s körüljárom házamat. Ki ez ? Látlak te faltörő! Mikylos: De Zeusre, hisz csak egy oszlop! Simon: Jól van. Felásva aranyamat, ismét megolvasom; nem tévesztettem-e a múltkor valamit. Nini, valaki ismét világosan zőrgött mellettem ! Körül vagyok véve s mindenünnen leskelődnek! Hol is a tőröm? Ha megkapok valakit...! Ássuk el ismét az aranyat! Mikylos ezután arcul üti Simont, ki rablót kiált s ott hagyják. Ezután Gniphon uzsoráshoz mennek. Ez meg a kamatokat számítja kiszáradt ujjain, nem is sejtve, hogy nem sokára mindenét hátrahagyva molylyá, szúnyoggá vagy eblégygvé kell válnia. Ezután Eukrateshez érnek. Mikylos, a mint belépnek, felsóhajt, hogy ez mind nemrég az övé volt. Persze álmában. Itt arról kell meggyőződnie, hogy e gazdag házban nincsen családi boldogság. Mikylos a látottak után megundorodik a gazdagságtól és kakasával hazatér. Lukianos ezen dialógusában is, mint egyebütt is, egy általános emberi gyengeséget satirizál, a gazdagság után való olthatatlan vágyódást. Mikylost ki is gyógyítja e bajból, mert a gazdagságot szándékosan pessimistikus színben tünteti fel, mintha csak az volna célja, hogy a szegények vigasztalására Írjon. Hogy voltak ilyen céljai, azt az Álom cimii önéletrajzából tudjuk, melynek végén különösen a szegénysorsu ifjakhoz fordul, kitartásra és szorgalomra intve őket s önmagát állítja például. Azon körülmény, hogy a kakas Pythagoras szerepét játsza, nem vehető a philosophusok elleni támadásnak, mert a kakas Pythagorasnak igen szép, erkölcsi szerepet juttat. A philosophusokat különben más irataiban gyakran támadja meg, különösen kapzsiságuk miatt; itten is ezt az általános emberi hibát ostorozza, mely az ő korában is csak úgy főmozgató eszköze volt az emberi törekvéseknek, mint azt manapság is tapasztalhatjuk; egyúttal példát is látunk itt Lukianosban, hogy
