Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1890

38 lyen áll Jezsovics Károly Ive. tanár, ki megemlékezve arról, hogy a régi dalosegyesületnek oly sok éven át állott az élén, az új társaságnak felvirágzását az által akarta biztosítani, hogy céljaira 50 frtot adott. így volt lehetséges egyebeken kívül 8 kótatartónak, egy kótaszekrénynek, egy kisbőgőnek, egy brá­csának beszerzése (körülbelül 50 f'rt), sőt az évvégi közgyűlés elhatározhatta, hogy Brocken Jenőt, mint a zenekar és Kliment Endrét, mint az énekkar buzgó vezetőjét 20, illetve 10 írt tisz- teletdijban részesíti. Az alapszabályok értelmében a működő tagok a havi összejöveteleken mutatják be haladásukat. Mint­hogy a társaság csak decemberben alakult meg, azért ily ösz- szejövetelek ez évben csak február, március és május hónapok­ban voltak, de a kik ezen alkalmakkor a lyc. könyvtártermében megjelentek, örömmel lehettek tanúi a buzgó törekvésnek, a 18 tagból álló zenekar szép együttes játékának, és élvezettel hallgathatták különösen Bender Ottó V. o. tanulónak a hege­dűn tisztán és érzéssel előadott dallamait. Ezen összejövetele­ken kívül még közreműködött a társaság a Petőfi kör két ünnepén március 15-én és június 14-én. A folyó ügyeket a választmány intézte el összesen 5 gyűlésen, az ének- és zene­kar gyakorlatai heti 2 órában folytak. Pártoló tag volt 52, mű­ködő 88, hallgató 36. A társaság tisztviselői a már említette­ken kívül voltak: jegyző Baltigh Zsigmond VIII. oszt., pénztá­ros Matüska József VIII. oszt,, ellenőr Pesthy Pál VIII. oszt., énekkari kótatáros Podsztrelen Endre IV. évi tanítóképzős, zenekari kótatáros Gasparik János VII. oszt. tanuló. 3. Gusztáv Adolf-féh, illetőié</ bibliai yyámeyyesület, a meny­nyiben az egyesület célja nem pénzzel segíteni az egyházakat, hanem bibliákat s új-testamentomokat, vagy énekes s más áj- tatos könyveket részint istentiszteleti használatra, részint sze­gények közt ingyen leendő elosztás végett szétküldözgetni. Elnöke: Hlavatsek András tanár; alelnöke: Thébusz Aladár VIII, oszt. t,, főjegyzője: Matuska József VIII. oszt., aljegyzője: Melcer Gyula VII. oszt. tanuló; főpénztárosa; Podsztrelen Endre IV. éves tanítóképzős. Alpénztárosok, kiknek feladata az egyes osztályokban a havi járulékot begyűjteni s az össze­gyűjtött pénzzel a havi gyűléseken beszámolni: VlII-ikban Konyári Pál, VII-ben Pongrác Sándor, Vl-ban Szabó Kálmán, V-ben Wallentinyi Samu, IV-ikben Mikler Károly VIII., III-ik- ban Bartos Pál VIII., II-ikban Augusztinovics Győző VIII.,

Next

/
Thumbnails
Contents