Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1886

állapított 9300 frtnyi évi segélyt megszavazta s nagymélt. Trefort Ágoston, vallás s közoktatásügyi magyar minister úr azt már e folyó polg. évre kiutalványozta, úgy hogy mi e folyó tanévben avval együtt, mit a minister úr a lyceumnak még múlt nyáron rendkívüli segélyül méltóztatott engedélyezni, eddig összesen 10900 frtot vettünk fel a helybeli kir. adóhiva­talban, minek harmada azonban már jövő tanévre szól. Tagad­hatatlan, szép segítség, bár nem olyan, hogy — egyébtől elte­kintve — a tanárok helyzete az állami tanintézetekben műkö­dőkével egyenlővé tétethetnék. — A többi pártfogóktól eddig befolyt: a bányai ev. egyházkerül, pénztárból 2250 frt (még bátra van számításunk szerint a lefolyt tanévre 500 frt s a Zse- dényi-féle alapítványnak a lyceumot illető kamatja); a lionti esperességtől 301 frt 70 kr.; nemes Tót,-Pe!sőc városától több évre 117 frt; a szászi lánygyülekezettől, mely kegy adományát minden évben pontosan szokta beküldeni, 7 frt; gr. Stabiléin Otto úrtól 210 frt, ki mint VI. alatt emlitteték, megengedte, hogy ez összeg további intézkedéséig, ösztöndíjakra fordittassék szegény s kitűnő szorgalmú és jó magaviseletű tanulók jutalma­zására. Zsigmondy Vilmos, kir. tanácsos s orsz. képviselő úrtól 100 frt, nevét viselő ösztöndíjalap gyarapítására; b. Nyáry Béláné, szül. b. Radvánszky Mária asszony ő Méltóságától, fia b. Nyáry Antal, Vl-ik oszt. magántanulónak vizsgálata alkal­mából és emlékére 100 frt, melynek kamatja jövőben b. Nyáry Antal-féle ösztöndijképen fog valamely szegény szorgalmas tanu­lónak juttattatni. A múlt évi Értesítőnk 31 -ik lapján említett „Jc- zsovicsianum“-ra vonatkozva Okolicsányi Lajos, magyar jelzálog- banki jogügyi előadó és dr. Kossacky Arnold, budapesti ügyvéd urak, 24 írtnak, mint az alapítványi tőkétől a lefolyt évre járó kamatnak kíséretében következő alapítványi oklevelet szíves­kedtek beküldeni, melynek közzétételét, nem magasztalánál, de buzdító például másoknak is hasonló nemes cselekedetre, ha nem kívánják is, talán nem veendik rossz néven. Alapítványi oklevél. Mi alúlirottak, névszerint Okolicsányi Gyula a Magyar jelzáloghitelbank jogügyi előadója (lakik Budapesten Tisztviselők telepe 251. sz. alatt) és én Dr. Kossaczky Arnold ügyvéd (lakik Budapest VIII. kerület Kisfaludy uteza 9. sz.) áthatva azon kegyeletteljes s bensőnkben érzett hálás érzülettől, mellyel egykoii

Next

/
Thumbnails
Contents