Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1886

2(3 órákkal szerfelett terhelni az országos törvény sem igen engedvén meg. De ha számos!) növendéket kívánunk a képzőbe, óhajtandó, hogy ha nem látjuk is el szállással, mint Sopronban és Kiter­jesen, legalább őket az élelmezőben ingyen eltartsuk, mi megint nagyobb költség nélkül nem eszközölhető. Azonban ez vélemé­nyünk szerint sem oly nagy, hogy jóakarat és némi áldozati készség mellett nem volna kiállítható, ha legalább a Selmechez közelebb fekvő osperességek, Hont, Bars, Zólyom, Nógrád s netalán Pestinegye és Budapest — a többi alföldi esperességek Szarvast támogathatnák, — nem restelnénck a megkívántatok összeget ily szent czélra áldozni, mely előbb utóbb dúsan kama­tozna az egyházaknak az által, hogy idővel ev. szellemben nevelt s kellőleg kiképeztetett tanítókkal láttathatnának cl. Ez bátorít épp ev. egyházunk érdekében azon alázatos kérelemre, hogy a nagy tiszt. Esperesség azon segélyt, melylyel eddig lyeeumunkat támogatni kegyeskedett, ezentúl a fennálló, de csak amúgy tengő tanítóképzőnknek juttatni méltoztassék, hogy a kér. gyűlés s esperességek kívánt, hathatósb támogatása mellett czélszertten berendeztetve magasztos feladatának annál inkább megfelelhes­sen. Kellő támogatás nélkül nem marad egyéb hátra, bármily nehezemre esik ezt kijelentenem, mint a létező tanítóképzőt feloszlatni; a lyceum maga fel nem tarthatja“. II. Tanárok. A tanári kar két derék munkatársat veszített, Csömöz Miklósban, ki 27 évi példás buzgóssággal vitt tanárkodása után semmiképen sem volt rábírható, hogy a nevelés és oktatás terén tovább is velünk fáradozzon, — még a szünnapok alatt kajáli bir­tokára vonult, nyugalomba, melyet többé elhagyni nem akart, — és Benda Péter Pálban, ki ;32 évi sikeres munkálkodása után maga kívánta nyugalmaztatását, mely kérelmét a kér. osk. ta­nács — hosszú tanári pályáján nyert érdemeinek elismerésével — teljesített is. A távozóknak helyébe Micsinay János, eddig az aszódi ev. gymnasium igazgató-tanára, hivatott meg, ki magának egy évi működése alatt nálunk is közszeretetei és becsülést ví­vott ki. A tanárok változása az osztályfőkben is némi változást tett szükségessé. I-sőben lett osztályfő Micsinay János, 2-ikban Osztrolucky Gyula, úgy hogy ezek egymást e két osztályban felváltsák; Micsinay növendékeivel jövő tanévben a 2-ik osz­tályba inegyen, Osztrolucky az első osztálynak vezetését veszi

Next

/
Thumbnails
Contents