Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1885
Jelentés az 1885|6-ik tanévről. Múlt tanévi Értesítőnkben közöltük a kért államsegély iránt a magas kormánynyal kötött szerződés tervezetét, s azon reményben, hogy az illető helyen jóvá fog hagyatni s nekünk a kikötött összeg már e tanévre megszavaztatni és kiutalvá- nyoztatni, — mire magunkat a szerződésben leköteleztük volt, — szükségesnek láttuk a kormány tantervét — legalább részben — már c tanévben életbe léptetni. A szerződés eddig sincs megerősítve. Segélyül nagymélt. Trefort Ágoston, vallás- s közoktatásügyi minister úr kegyes volt részünkre múlt évi Július-hó folytán 400C frtot utalványozni, melynek fele Szeptember, másik fele pedig Februárius-hó elsején volt felvehető s fel is vétetett. Jövő tanévre is ugyan annyi van már utalványozva, mit forró köszönettel fogadunk; de a dolog érdemében még nem jutottunk a kívánt célhoz. A kormány tanterve, a tanórák számát tekintve, legalább 12 tanárnak alkalmazását tévén szűk. ségessé, uj tanszékek felállítására, uj tanerők meghívására gondoltunk, sőt ilyenek meghívása iránt már tettünk is némi lépéseket; a kért államsegély elmaradván, mind ebben megakasztattunk. Mi ugyan nem esünk kétségbe, szerényebb segéd eszközökkel is igyekezni fogunk nagy feladatunknak lehetőleg megfelelni; de ránk nézve mindenesetre baj, hogy véglegesen nem szervezkedhetünk, annvi tanárt, a mennyinek munkálkodása nálunk is kívánatos lenne, hogy a tanárok ne legyenek akár folyton, akár némelyeknek megbetegedése esetén, tanórákkal szerfelett terhelve, nem alkalmazhatunk; sem pedig a kitlinőbb tanerőket, mert kellőleg nem díjazhatjuk, ha máshova, jövedelmezőbb állomásokra hivatnak el, nem köthetjük le úgy tanintézetünkhöz, hogy innen el ne kívánkozzanak. Azt pedig tudjuk, hogy a tanárok gyakori változása, nem jár az iskola előnyével, kivált ha olyanok távoznak, kiket nem könnyű hasonló tanerőkkel pótolni. Ily változásnak az utolsó években 1*