Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1881
's rendetlenekre nézve itt is mondjuk : Odi profanum vulgus ét arcco! Ilyenek, ka valahogyan átvergődnek is az osztályokon, s képesítésre netán könyörületből szert tesznek, csapására vannak inkább az egyháznak s községnek, mely tanítókul választja, mint javára. IV. Zeneintézet. Moesz Géza tanár vezetese alatt 50 növendék tanult hét. 4 órában zongorázni, 19-en ingyen, a többi 10—15 frtnyi évi díjért. Éneklésben, különösen egyh. énekekben az algymu. I—Il-ik, ép úgy III—IV. osztály, hét. egy-egy órában gyakoroltatott, Moesz tanárnak „Kis Orgona“ cimtt dallamkönyve szerint. Ingyeneseknek ezentúl csak a tanítóképző növendékei fognak felvétetni, a többiek, az eddigi tandíjért, hogy a tanár dija s a többi költségek fedeztethessenek. Az intézetnek hangszerei: 9 szárnyzongora, 8 kis zongora, 1 mclodikon, 1 kis orgona. Mindenféle kótákkal elegendő mennyiségben vagyunk ellátva, kezdőknek ép úgy, mint haladottabbaknak begyakorlására, melyeket folyton szaporítunk. Ez évben szereztetett Kovchier- féle 10 db,, Clavierschule és a Kis Orgonából ;50 példány. A zeneíntézeti vizsgálat Junius 11-ikén tartatott. Kezdők közül kitűntek: Blaskovics Dusán VI. és Masztis Adám V., haladottabbak közül: Mayer Béla VIEL, Králik Adolf VI. és Markó István V. oszt. növendékek. V. Rajzolás, tornászat és gyorsírás. Rajzolás az algym. osztályokban kötelező tantárgy, a felgymn. beliek közül azok gyakorolják magukat, kiknek kedvök tartja, de a tanítóképző növendékei kénytelenek részt venni a gyakorlatokban. T o r n ász a tb an mindenik osztály hét. 2—2 órában gyakoroltatott. Rajzolásban mind a két félévben jeles osztályzatot nyertek: az I-ső osztályban: Brecska, Chrismár, Gáspár Gyula, Greso, Hara; Il-dikban: Forgács, Jeszenszky Imre, Masztis Elemér, Pittner Manó; Ill-ban: Biszkup, Dedinszky János, Nagy János, Suszter Rezső, Strajberger, Varga Pál, Zelenka és Zsoltícky ; IV-ben : Baris, Bittera, Eördögh, Förster, Kolbenheyer, Makovicky, Pittner Aurél; V-ben: Dómján, Hrozjencsik, Hullán; a tanitó- képzősök közül: Bodnár András; VI-ban: Pöschl és Szládek Vilmos; VH-ben: Tenzer és Vaitzik. Tornászaiban ki