Kir. kath. főgimnázium, Selmecbánya, 1908

14

Egyetlenegy szülöttedet Veled együtt jajgatván,

Kérlek te ne felejtkezzél Rólam, hanem emlékezzél A te édes Fiadnak,

Légyen irgalmas mindenkor,

Főképen éltem végekor Nékem bűnös szolgádnak.1»

íme itt egy könyörgés a Szentiélekhez is:

«Jöjj el Szentlélek Isten,

Jöjj el malasztnak adója,

Bús szivem vigasztalója És vigasztalj meg itten !

Jöjj el árvák édes atyja.

Szivek élesztő harmatja,

Minden öröm kútfeje,

Keseredtek vigassága,

Félelmesek bátorsága,

Erőtlenek ereje!

Jöjj el öröme lelkemnek Szállására én szivemnek,

Térj be bár csak kevéssé . . .

S ottan sugárit tüzednek Gyújtsd fel azzal szegényednek,

Tegyed lelkét ékessé.

Tanítsd üdvösség útjára,

Hogy azáltal utoljára,

Te vezérlésed után,

Én is az égbe mehessek És örökké ott lehessek Te veled együtt osztán.»2

Mint látjuk, ezek a sorok a költő szivéből buzogtak. Nem lehet igy másképen, mint szívből, imádkozni. Nem lehet önző játékot űzni a vallásos érzület, áhitat ilyen meleg, sóvárgó árjával. Nem, a Rózsakoszorú Gyöngyösi belső áhítatának, vallásos elmerülésének őszinte megnyilvánulása. S a költő úgy irta, hogy az olvasó magára veheti minden szavát, imádságul

1 Rózsakoszorú: Keserűség 5-ik rózsája. 3 Rózsakoszorú: Dicsőség 3-ik rózsája.