Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1895

41 egyel sem birtokukba venniük az Akatholikusok nem en­gedik. A magok és a 'többi egynéhány Százra menő Ka- tholikus nevében mély alázatossággal kérvén FölségünkeL hogy nekik az előbb érintett Régibb Templomok közöl legalább Egyet. Katholikus Lelki Gyakorlatukra Alkalmasat és Megfelelőt átadatni méltóztatnánk, részünkről Hozzánktartozó dolognak vettük, oly Jogos, Kegyeletes és igazsággal Egyező Kérésüket kegyelmesen Magunk elé bocsátani. Mert azonkívül, hogy a fennálló Században a Bécsi békekötés erejénél fogva előbb említett Magyarországunk Karainak és rendéinek Hitvallási Szabad Gyakorlás, csak a Római Katholikus Hitvallásnak sé­relme nélkül engedélyezve volt, úgy, hogy a papság és azok Templomai érintetlenül maradjanak, azokat pedig, melyeket a Rombolások idejében elfoglaltak, ismét ugyanazoknak adják vissza, és e szerént előbb említett Selmeczbánya-Városunk Plébániai templomának is Régi alapításánál fogva Kato­likusoknál maradnia kellene. Mind a mellett, azt számba nem vevén, találkoznak ugyanabban a Városunkban más különféle Rendi és Intézeti Szerzetesek Templomai,* melyek, mihelyest azokat a mi Magyarországunkból részint a Törökök Kegyet­lensége és Dühe. — részint pedig a Sectáriusok Kegyeletlensége miatt elköltözött nevezett Szerzetesek elhagyták. Magyarország egykori Szent Királyaitól, és más, Isten, — és Keresztény Val­lás iránt kegyeletes és hálás emberektől ajándékul vett Bir­tokosi Javaikkal és Jogaikkal együtt és pedig egészen közve- tetlenül Elődeinknek Javadalmazásába, és következetes képen a Mienkbe is, mint az apostoli Ország Isten-Egyházainak Legfelső Palrónusának kegyes Javadalmazásába kerültek: Me­lyekre nézve az egykori Istenes Császár, és Magyarország Királya, a dicsőséges emlékezetű Első Ferdinand épen az idő alatt, melyben az érintett Zavargások miatt a felhozott Szer­zetesek Elköltözésben részt venni kényszerültek, az Urnák Ezer, Ötszáz, Hatvanadik Évében kiadott Különös Rendelettel ilyen Biztosítást és Intézkedést tett, Hogy az oly Szerzetesek Tem­asszony temploma, Szent-Anna temploma, Szent-Erzsébet temploma és Szent-Mihály kápolnája. (Lit. Aunuae. 1653) * Lásd a 8. 1. 2.) és a 9 1. — Ezenkívül voltak még Szent Erzsébet és Szent Lőrincz nevű kórházak. Minő rendű szerzetesek ápolták ott a betegeket? eddig homályban van.

Next

/
Thumbnails
Contents