Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1886

1. Ha oly cpyszerli tényt hozunk fel, melynél mit sem akarunk különösen kiemelni, melynél a mondatnak csak a két főrésze tehát a subjectum és a praedicatum van meg, akkor a praedicatum, akár verbum akár nőmén, a második helyen áll, pl.: A nap világit. 2. Ha a mondatban bővítő szavak is vannak, lehetnek ezek: a mondat tárgya (objectum), jelző (attributum) határozó (adver­bium), akkor az ige ismét az utolsó helyre jön, a bővítő szó meg azon szó elé kerül, melyet bővít s az értelmi hangsúly is a bővítő szóra esik pl.: Mátyás igazságos volt. Péter levelet ir. Az elnök szép beszédet mondott. A nyomatékos szórend, a mint említettük, egyes szavakat különösen emel ki. Ennél a következőkre kell vigyáznunk: 1. Azon szó, mely a mondatban kifejezett gondolatnak főképviselője, vagy mi olyannak akarjuk tekinteni, a határozott módú ige (verbum) elé kerül; ezt a szót tehát zeneileg emclke- dettebb hangon fejezzük ki pl.: Tegnap beszéltem vele. Meszeltem vele tegnap. Vele beszéltem tegnap. 2. Ha magát a cselekvést, tehát az igét akarjuk kiemelni, úgy az mint a második példa mutatja, az első helyre jön. 3. Ha az ige (verbumj összetett, különösen ha ki, be, fel, el, meg, át stb. igekötőkkel van egybe fűzve és az igén van a hangsúly, akkor az igekötő soha sem válik el igéjétől, pl.: János mer/érkezett. Péter ^utazott. A pénzt /elvettem. De ha nem a cselekvést, tehát nem az igét tartjuk fontos­nak, hanem bármely más szót akarunk kiemelni, akkor nem csak hogy hangsúlytalan lesz az összetett ige, hanem alakja is megváltozik, a mennyiben összetétele felbomlik s az igekötő az igétől elválva az ige után jön. Az előbbi példák tehát igy fognak alakulni: János érkezett meg. Péter utazott el. A pénzt vettem fel. A ki tehát igy hangsúlyoz: János megérkezett, Péter elutazott, a pénzt felvettem, az azt mutatja, hogy nem tud magyarul és igy beszédje sem fog világos lehetni. 4. Egy esetben van a fenti szabály alól kivétel, a midőn is az összetett ige hangsúlyos és mint va ve képzöjű határozó, vagy mint infinitivus szerepel, ilyen esetben az igekötő és az

Next

/
Thumbnails
Contents