Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1883

(Marcus Aurelius, K. u. 161—180).

Volt Athénben egy pompás oszlopcsarnok; a néphit elátkozottnak tartotta, mióta a borzalmas emlékű harmincz zsarnok korában ezer négyszáz jó polgárnak kellett itt a hóhér keze alatt ártatlanul kimúlnia. Ide s tova száz éve múlt, hogy félénk tekintettel kerülte mindenki, midőn egy napon az elhagyott csöndes csarnok szokatlanul élénkülni kezdett. 300 évvel Kr. sz. előtt egy bölcsész gyűjtötte itt egybe tanítványait. Neve mihamar messze vidéken ismertté lett, csakúgy özönlött hozzá a hallgatóság; királyok sem vetették meg társaságát. Tana a görög atoa szótól, mely oszlopcsarnokot jelent, „s t o i c i s m u s“ nevet kapót s az üldözött erény barátjául akart föllépni, mit azzal is bebizonyított, hogy a polgári erényekre nézve oly szomorú emlékű oszlopcsarnokot választá bölcsőjéül.

A bölcsész, ki tanának igaz apostolaiul csakhamar megnyerte kortársainak legjavát, ifjúságában gazdag kereskedő volt. Szülőhelyéről Cyprus szigetéről Phöniciába való utaztában a vihar Attika partjára vetette ki. Vagyona elvesztőt fájlalva vigasztalanul bolyongott pár napig Athén uczáin. Egy napon egy könyvkereskedő kirakatán akadt meg szeme. Kezébe vesz egy könyvet s lapozgatás közben csodálkozva kérdi a könyvárustól : ,,Hol vannak azok az emberek, kik ily tanokat hirdetnek'?“ — „A bölcsészek? ime, ép most láthatsz egyet“,— viszonzá a kérdezett a történetesen arra haladó Kratesre mutatva. A szerencsétlen kereskedő utána sietett, megismerkedett vele s tanítványa lön.

A szegény kereskedő, ki ezután a philosophia vigaszában találta egész gazdagságát, Zénón volt, a stoicus iskola alapítója. Tanítója, Krates a cynieusok sectájának hive, ama sec- tának, mely azt vallotta, hogy az embernek a nélkülözést s ennek alapján a lehető legnagyobb fokú függetlenséget kell megtanulnia, mi által leghasonlóbb lesz a mitsem igénylő Isten1*

pGY p* HILOSOPHUS pvÓMAI PsÁSZÁR.