Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1883
Ne szégyeld, ha másnak segítségére vagy kénytelen szorulni, hanem kövesd kötelességedet, mint a rohamra induló harczos. Nos? — ha béna lábad miatt csak segítve juthatsz fel a sánczra, vájjon abban hagyod-e?! (VII. 7.) & Az ember előnye, hogy még azokat is szeretheti, a kik megsértették. Ehhez úgy juthatni, ha elgondoljuk, hogy az emberek mind rokonaink, hogy tudatlanságból s akaratlanul hibáznak, hogy rövid idő múltán mindnyájan meghaltunk, s mindenektÖlött, hogy ellenségünk voltaképen nem is ártott nekünk, mert a bennünk uralgó észen mit sem változtathatott meg. (VII. 22.) # A fájdalmat így fogd fel: Ha elviselhetetlen, úgy kivezet ez életből, ha pedig tartós, úgy bizonnyára elviselhető. Ekkor a lélek magába szálván, megőrzi derültségét s a bennünk parancsoló ész kárt nem szenved. Ám határozzanak másként fájdalom illette tagjaink! (VII. 33.) Tekintsd a múltakat, az oly nagy számú birodalmak átalakulásait; ezekből következtethetsz a jövőre is. (VII. 49). & Vívjon bár más jobban mint te, csak az emberszeretetben, a szerénységben, a bajok iránti odaadásban s mások hibáinak megbocsátásában ne engedd másnak az elsőbbséget. (VII. 52.) # Munkálkodjál belsődön. Mélységes, ki nem apadó forrása az a jónak, csak folyvást ásnod kell. (VII. 59.) Ez az erkölcsi tökélynek valódi jele: fölhevűlés, kimerülés és képmutatás nélkül úgy élni át minden napot, mintha utolsó volna ez életben. (VII. 69.) 11a jót tettél s más azt elfogadta, mit törekszel balga módon még egy harmadikra, t. i. a jótékony hírére vagy viszonzásra. (VII. 73.) # Mindaz, a mi a sugarakat át nem bocsátja, megfosztja magát a világosságtól és sötétségben marad. (VIII. 57.) * — 27 —
