Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1883

szerint elérhető czélját: ,senkinek sem engedni az elsőséget emberszeretet, igénytelenség, odaadás és engedékenység dolgában'. De mintha e mellett a keresztények üldözése miatti gond is aggasztaná; talán erre vonatkozó vigasztalás akar lenni a „közhasznú tevékenységnek“ gyakori emlegetése. Nyugodtan fejteget még pár stoicus elvet s közöl egy pár excerptumot.

VIII. könyv. Régibb, főkép az „értelem"-re vonatkozó elvek ismétlése mellett figyelmezteti magát, hogy érzéketlen és hálátlan emberekre ne haragudjék, hiszen rendben van ez igy; e miatt voltak épen senki sem vádolható; aztán meg: ,ha megpukkadsz, se cselekszenek másként'. — Fájdalmáról való emlékei már alig 2— 3 sorosak. — ,Ne hallja hát senki panaszomat!' ,Mí is az a fájdalom az ész szemében?' ,Végre is: nem vagyok méltó, hogy busitsam magamat, ki akarva sohasem szomorí- tottam meg mást'. — ,Minden jóakaratod daczára sem sikerült ezélodat elérned, távozzál hát nyugodtan az életből, miután tanítottad és tűrted az egymásért teremtett embereket'.

IN. könyv. Szenvedése fokozatosan halad. Tárgyalja a vétkezést, látja az együttélésnek óriási akadályait az emberek egyenetlenkedésében. E közben van egy nyugodt napja is; miért? mert csak belső, önmagától függő bajok háborgatták; bezzeg, ha külső bajok bántják, lapokra teijedő vigaszt igényel. Meg vallja egész nyíltan, hogy ,véghetetlenül szenved, mert nem elégedett meg pusztán azzal, hogy esze természetszerűen működjék'. Gyakran reflectál a gonoszakra, kik rosszakarói, kik nem értik meg: figyelmezteti magát ezek megismerésére. A vizsgálattal azonban nem látszik megelégedve lenni: „a plátóni államról ne is álmodjál" mondja magához, elégedjél meg, ha csak kevéssé javul is a világ. Már lemond a jóakaratét tanítástól; mi marad hátra, mint tűrni és a közért tenni. Halálig keserítik: „elég e nyomorúságos életből!“ kiált föl majdnem kétségbeesve. Lehetetlen itt Faustinara és Commo- dusra nem gondolni. 0 azonban nyugtalanságának okául mást tart. Jellemzően fejezi ezt ki intelme: „légy hát végre valahára őszintébb és odaadóbb az istenek iránt!“.

X. könyv. ,Oh én lelkem! te. szenvedsz — mondja ima- szerűeu — mikor lesz végre tiszta, mikor éred el, hogy érdemileg szeresd az embereket s hogy örömet okozz nekik ?! — talán soha. Tűrj hát tovább! Próbáld meg még egyszer, tanítsd őket; ha nem veszik be a tanítást, akkor csak magadra vess;

— 2:5 —