Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1879
- 22 — latai bennünk önállókat ébresztenek. Irodalmunk legújabb virágzását egy utánzó kor munkája készíté elő, mely amannak számára megtörte a talajt s új eszmékkel ültette be. Már kezdetben szoktassuk a gyermeket arra, bogy az olvasott mű fő ideáit előadni, viszont az értelmi fejlettségéhez mért gondolatokat bővebben kifejteni megtanulja. Jó, ha a társadalmi életben előforduló könnyebb iratokat, pl. nyugtát, számlát, leveleket — természetesen folytonos ellenőrzés mellett — a fiúval Íratjuk, hogy forma-érzéke ez által is erősödjék. Kazinczy már hat éves korában levelezett szülőivel s talán nem esetleges dolog, hogy a műpróza reformátora lön. Jó, ha rászoktatjuk a gyermeket a napi események leírására, amennyiben azok fölfogása körébe esnek. Mindezeknél ügyeljünk a fiú mondatszerkesztésére, hogy az változatos legyen s ne álljanak egymás után csupa egyféle mondatok. Mutassuk meg, hogy lehet az egyszerű mondatot a gondolat kívánalma szerint kibővíteni, a bővítő részeket jelzői, határozói stb. mondatokká s ezeket ismét a főmondat részeivé alakítani. Figyelmeztessük őket a gondolatok közt a fiuknál gyakran előforduló hézagra, de óvjuk a bőbeszédűségtől is, melyre annyira hajlandók. Emeljük ki előttük a stílus legfőbb érdemét: a rövidséget. Ismertessük meg őket azon móddal, mely a jó stílusra vezető utak közt legfontosabb: a törléssel. Olvastassuk el dolgozatukat többszörösen fönhangon, mert a fül a mondatok rósz hangsúlyát, aránytalanságát vagy a ritmus egyhangúságát legelőbb észreveszi. V Eddig főleg a ritmikus érzés fejlesztésére fordítottam fő gondot s nem is ok nélkül. A stílra vonatkozólag ez annyira fontos, hogy egyedül képes az előadás egyéb hiányait velünk elfeledtetni, Míg tehát ez minden cicomát pótol: ezt nem pótolja semmi. Úgy vagyunk vele, mint az építészet a szimetriával, melynek hiányát semmi dekoráció sem takarja el. Egy jó ritmusú vers vagy egy numerózus próza — belalakjára nem is tekintve — oly kellemesen hat ránk, mint a patak csörgedezése, melynek hallatára lelkünk elan- dalodik. A stíltanban tárgyalni szokott alakzatokkal nem szükséges bővebben foglalkoznom. Őnkényteleniil jőnek azok a nyelv természetéből, mely maga sem egyéb alakzatok halmozánál. Ugyan úgy szólhatok a hasonlatokról is, melyek gyakran nem egyébre szolgálnak, mint a homályos gondolatok eltakarására. Gondolkodás közben gyakran föltámad bennünk egy kép, mely újdonságával meglep.
