Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1879

14 csak puszta tükre a kor ideáinak, mert mielőtt a kor által inspirált müvet korának átadná, egyéni jellemének bélyegét már rányomta müvére. Ez az a vonás, amit eredetiségnek nevezünk. Nem tárgyban, nem eszmében van tehát a mű eredetisége, hanem azon módban, mely a művet megteremti. Az a legnagyobb művész, ki kora ideáit, elődei előmunkálatait minél nagyobb mértékben tudja magába szívni és saját lelkének lángjánál összeolvasztva, egyéniségének megfelelő alakba önteni. Ezt nevezem a stíl subjectiv jellemvonásának, melyet a mű nem eszméjétől vagy tárgyától, hanem szerzőjétől köcsönöz. Ez a stíl ama jellemvonása, mely még egy részt ugyanazon kor Íróit egymástól megkülönbözteti, más részt ugyanazon iró különböző műveire az egy eredetüség bélyegét nyomja. Ez teszi lehetségessé, hogy nagy iró egyetlen müvéből a többire is ítéletet mondhatunk, amint Cuvier egy mammut csontocska után az özönvíz ellőtti állat egész csontvázát össze tudta állítani. E nélkül igen sok fölfödözött mű maradna szerző nélkül, mig így legtöbbre nézve kitaláljuk az apa nevét. A stíl e jellemvonása azonban csak nagy szellemek tulajdona. A kisebbek, kik ambitió által ragadva, a nagyok babóraiért küzdenek, modorosságba esnek. Ily erőködés termi az epigonok egész raját, mely a nagy szellemek nyomában szokott fölburjánozni.

De nem csak a kor átalános szellemiránya, nem csak a művész egyéni természete támaszt a stíl iránt követelményeket, hanem a földolgozandó tárgy is. Már a közönséges ember is máskép fejezi ki magát, ha mesél, máskép, ha valamely komoly, ünnepélyes actust végez. Innét a mese könnyed, csapongó nyelve, szemben a menyegzőnél szokásos kérő vagy kiadói beszédek vontatott, uszályos nyelvével.

Ha való ihletés az, amért az ember Íráshoz fog, nem nehéz a tárgyi jellemzetességet elérni. Bármely váratlan esemény, öröm, fájdalom vagy egyéb vegyes érzés hatása alatt ennek megfelelő izgatottságot érzünk. Előidézi ezt egy fölvillanó eszme, váratlan gondolat, mely kedélyünket izgalomba hozza. Az ihletség e pillanatában a gondolat gyorsan megtalálja a neki megfelelő alakot s elevenséget szül, mely mindig intensiv hatással van az olvasóra, kit a tartalom és forma közt levő közvetetten kapcsolatnál fogva az íróéhoz hasonló ihletség száll meg. De hogy ezt elérjük, mélyen át kell éreznünk tárgyunkat, mert csak a mély érzés, a beható gondolkodás szülhet oly eszméket, melyek nekünk ihletet, stí